2016. július 20., szerda

Nyári csoport 2016/2


Tudás-rendszerező/mélyítő




Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogyan is szeretném folytatni felgyűlt EMK-s ismereteim továbbadását. 
Amikor a trénerképző tartott, azt nagy kihívásnak, ugyanakkor elég izgalmas dolognak éltem meg. Magamtól bele sem kezdtem volna, de számomra igen kedves emberek kértek rá.
Manapság pedig úgy találom, hogy (örömömre) már sokan, sokat hallottak az EMK-ról, így bőségesen akadnak, akik igyekeznek azt beépíteni az életükbe. 
Ugyanakkor a gyakorlatban bizony elég nehéz alkalmazni az elméleti tudást. Amikor elolvasunk egy könyvet (még, ha többször is), nem jelenti, hogy a benne foglaltak automatikusan használható tudást jelentenek.  Amikor részt veszünk egy pár napos képzésen, nem várhatjuk magunktól, hogy az ott hallottakat profi módon használjuk a mindennapokban.
Emellett az elmúlt hónapokban sok példát hallottam rá, hogy barátok, barátok barátai tudják ugyan az EMK-t, illetve sokat tudnak róla, de amikor fellép egy konfliktushelyzet, melyben lehetne vele élni, mégsem jön automatikusan, hogy "na, akkor most ...".
Olyanokkal is beszéltem, akik már tanítják is mindazt, amit tudnak, de úgy találják közben, hogy vannak "lyukak" a tudásukban.

Ezért egy olyan képzést hirdetek meg, ahol a már megszerzett információkat átlátható rendszerré alakítva esélyt teremtünk magunk számára, hogy otthon, a családban, barátainkkal, a munkahelyen is elővehessük, amikor annak ideje van. 
Illetve, hogy a tudásunkban felfedezett hézagokat (mint régen a rómaiak a törött, értékes tárgyaknál) arannyal pótoljuk. ;)

Képzés helye: Lélekszíntér - Bp., VI. Szófia u. 15. 3. em. 
Ideje: 2016. augusztus 27-28. 10-18 óra 
Ár, részletek, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com (levél tárgya: EMK)
  +36302515554
Maximált létszám: 12 fő

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna


2016. július 14., csütörtök

Ezek "csak" szavak!?

                                         

Amikor egyéniben dolgozom emberekkel, előfordul, hogy a munka addig tart, míg megtalálunk egy szót, egy szükségletet és azt onnantól kezdve kincsként dédelgetve, vezérelvnek alkalmazva hazaviszik és hosszú ideig nincs több dolgunk. Mert ez a megtalált szó a megoldás a témában.
Nemrég már írtam ilyesmit, mert akkor bokasérülésem kapcsán rám is rámtalált a szelídség :).

Most megint befelé néztem hetekig, mert nem értettem, újonnan kialakult élethelyzetemben, szép otthonomban, letéve egyféle felelősséget már felnőtt gyermekeimért, hogyhogy nem boldogulok.
Elvileg megkönnyebültnek, elégedettnek, felszabadultnak kellene éreznem magam és lazán élni az új szabadsággal. De nem ment. 

Tudtam, hogy egyik ok a lassúságom. Adaptálódnom kell az új feltételekhez. Hisz csaknem 21 évnyi
rutint nehéz elengedni. 
Másik oknak a "családi lelkiismeretet" láttam, ahogy azt Bert Hellinger nevezi. Valamiféle szolidaritás testvéreimmel, szüleim életével-nehézségeivel tart vissza a továbblépéstől. 

Tegnap, a "szerda estén" (20 éve, még Havával kezdtünk összejárni, hogy gyakoroljuk az EMK-t, legyen egy támogató csoportunk, ahova egyedül nehezen megoldható ügyeinket visszük), ráébredtem, hogy amikor pénzről, megélhetésről van szó, én elakadtam az érzéseknél. 
A mondatom eleje van csak meg. Nem tudom, nem ismerem a szükséglet-szavamat. Évek alatt már sok felbukkant: szabadság, könnyedség, bőség, jólét, megbecsülés, elismerés, stb. De ezek akkor voltak igazak, aktuálisak, mint minden valamire való szükséglet, mely ugye pillanatról-pillanatra változik.
Múltkori, önbizalomról szóló csoportomon az előrelátás is csatlakozott a sorhoz. De most mindez kevésnek bizonyult. valahonnan más irányból kellett magamra tekinteni. A tegnap előkerült létfenntartás valamivel közelebb vitt magamhoz, de nem volt az igazi.
Ma aztán elkaptam. Életerőnek nevezzük. Volt bátorságom, kitartásom, felelősségvállalásom, törődtem, gondoskodtam, biztonságot nyújtottam, értékrendet képviseltem, kiálltam magunkért, stb, de életerőm, az nem volt.

Az nekem elveszett. Egyszer, még gyerekkoromban. Egy esésből adódóan órákra elveszetettem az eszméletemet és ezek szerint az életerőm nagy részét is. Azóta valahogy másokból, másoktól nyertem, hol többet, hol kevesebbet. Míg a 3 gyerek velem élt, annyit, hogy felnevelhessem őket. Amikor dolgozom, annyit, hogy megadhassam a hozzám fordulóknak, amit kérnek. A barátságokból annyit, hogy szeressenek. 
Egyenes ágon magamnak, úgymond direktben, hiánycikk volt. 
Írigykedve néztem azokat, akikből sugárzott és kapcsolatot építettem olyanokkal, akik szintén hiányt szenvedtek. (Viccesen itt duplán dolgozott/teljesített a "szimpátia".)

Most már látom, hogy amikor pénzről, anyagi boldogulásról van szó, akkor nekem életerő-re van szükségem. A tisztánlátástól megkönnyebbültem :).

Alább, belső kényszerből felteszek pár képet, melyek nekem életerőt mutatnak.

Előtte viszont: Amikor látom, mennyi szó van arra, hogy kifejezzük önmagunk és mások számára aktuális belső igényünket, meghatódom és megkönnyebbülök, mert az esély iránti szükségletem látom kielégülni, köszönöm az anyanyelvemet!

Amikor a 20 éve tartó szerdai gyakorlónkra gondolok, akkor hála és melegség önti el a szívem, mert összetartozást, támogatást, szeretetet élek meg így, köszönöm azoknak, akik a múltban és a jelenben velem voltak/vannak szerda esténként!