2017. november 27., hétfő

Advent

 

Közelednek az ünnepek és a lakást, az asztalt elkezdtük díszbe öltöztetni.
De vajon a szívünket is? Neki álltunk-e megtisztítani érzelmi életünket a ránk nehezedő konfliktusoktól, hogy amikor itt lesz az idő, nyugodt szívvel és szeretettel nézzünk a körülöttünk lévők szemébe és őszinte hálával nyújthassuk át ajándékainkat, mert örülünk, hogy ők életünk részei?

A résztvevők múlt évi elégedettségére gondolva ebben az évben is vezetek egy adventi csoportot, melynek célja, hogy magunkban rendezzük konfliktusainkat, nehezteléseinket, elégedetlenségünket, fájdalmainkat szeretteinkkel kapcsolatban. Hogy tényleg belső nyugalommal mondhassuk, írhassuk majd: áldott ünnepet kívánok!

Szeretettel várlak hát Benneteket december 16-17-én a Színezőben. 
Mivel már igazán közel lesz az ünnep, ezért most lehet 1-1 napra is jelentkezni. Persze nagyon örülök, ha valaki mind a két napra jön :)!

Természetesen EMK!
A témákat most a résztvevők hozzák; mindenki a számára fontos kapcsolatán/kapcsolatain dolgozhat!
A részvételi létszám korlátozott, hogy mindenki kellő figyelmet kaphasson ...

Időpont: 2017. december 16-17. 10-18 óra között 
Helyszín: Színező, Bp., I. Tigris u. 12.
Ár, érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, vagy +36302515554

Julianna

(fotó: pinterest)

2017. november 1., szerda

A szeretet megengedi a másik félnek, hogy ...

EMK alapozó tanfolyam 2. harminc óra


... önálló legyen, és maga döntse el a játékszabályokat. (Richard Rohr: A férfi útja)
Ez a mondat számomra igen jól kifejezi, hogy mit jelent az Erőszakmentes Kommunikációban az együttérzés (empátia). Őszinte kíváncsisággal és nyitottsággal odafordulni a másikhoz és megtudni, kicsoda ő az adott pillanatban, anélkül, hogy megítélnénk, hogy segíteni, változtatni akarnánk rajta. Csak látni, érteni és elfogadni őt abban, amiben éppen van.
Valahogy úgy, ahogy ez a kép is mutatja: rálátást szerezni a túloldalról :). 

Az EMK-ban ugye van az a mondat, ami rólam szól, azt mutatja meg, hogy én ki vagyok most. Ezt nevezte Marshall őszinteségnek. Aztán van a második, kérdő mondat, amikor azt tudakolom, ki a másik most. Ez pedig az együttérzés.
Első 30 óránkban sok-sok saját, őszinte mondatot fogalmaztunk meg, hogy ráálljon a figyelmünk, gondolkodásunk erre a módra. Most, a második 30 órában arra lesz lehetőségünk, hogy megtanuljuk és begyakoroljuk a másikhoz odaforduló, érdeklődő mondatot.
Különbséget teszünk majd a sajnálat, szimpátia és együttérzés között, megtanuljuk, mit tehetünk azért, hogy tényleg nyitottak legyünk a másikra. Amit pedig legtöbbet gyakorlunk majd: a másik gondolatai, véleménye, ítélete mögött maghallani a valódi mondanivalót, ami csak róla szól :).
Törekszünk rá, hogy elfogadjuk a másik szájából felénk érkező nem-et, megnézzük, mit tehetünk, ha a düh felénk irányul, no és persze "lefordítjuk" a nekünk szóló dícséretet.

Szeretettel várom erre a tanfolyami részre azokat, akik az elmúlt hónapban, vagy régebben nálam, vagy másnál gyakorolták az őszinteséget és szeretnének tovább tanulni. Örömmel látom azokat is, akik már meglévő tudásukat akarják feleleveníteni, mélyíteni, no és persze azokat is, akik a trénerré válás útjára lépnének és ezért kíváncsiak arra, én hogy dolgozom :).

Tanfolyam időpontja: 2017. nov. 18-19. és de. 9-10. 10-18 óra között
Helyszín: Színező Bp. I. Tigris u. 12.
Ár, info és jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), vagy +36302515554

Julianna
(Fotó: saját, helyszín Maui)



2017. október 24., kedd

Saját fészek


Van egy emberi rutin a kapcsolatainkban, amit évek óta figyelek. Először magamnál láttam meg, amikor a válásomat dolgoztam fel :(.

Amikor egész nap a munkahelyünkön vagyunk, vagy intézzük egyéb dolgainkat és feszültté válunk, igyekszünk uralkodni magunkon. Nem biztos, hogy konfliktus kerülésből (azaz "gyávaságból"), hanem mert szeretnénk megőrizni mondjuk az anyagi biztonságunkat, vagy önvédelemből, vagy az egyszerűség és hatékonyság kedvéért. Szóval az idegenek előtt jó képet vágunk mindenhez.
De egész nap rohanunk, feladatot végzünk, ügyeket oldunk meg, így a magunkra figyelés (mentalhigiene) elmarad.
Hazaérve pedig kiengedünk. Az egész nap hordaléka a családtagoknak jut. Könnyen robbanunk a legkisebb dolog miatt is, vagy "csak" morgolódunk, néha elvonulunk a szeretteinktől, pihenni. Nem vagyunk velük együtt, bár annak lenne ideje.

Sok éve megláttam magamnál, hogy ezt azért így teszem, mert az enyéim felé van meg a bizalom. Bizalom abban, hogy lehetek az, aki vagyok, lehetek őszinte. (Nem kell képmutatónak lennem.)
Bizalom a szeretetükben.
Abban, hogy a szeretet olyan erős közöttünk, hogy ezt is elbírja.

Ugyanakkor megrázó volt ráébrednem, hogy pont azoknak mutatom a legrosszabb oldalam, akik a legkedvesebbek nekem. Az otthonom nem a szeretet, harmónia, feltöltődés színtere, hanem a "szemétdomb", ahova a "mocsok" kerül belőlem.
Márpedig, ha belerondítok a saját fészkembe, akkor nekem is szagolnom kell és a bőrömön éreznem az eredményt.

Aktualitás? Néhány élmény EMK-s körökben. Ahol, én úgy látom, vannak, akikben erős a bizalom abban, hogy megnyilvánulhatnak bárhogy, hisz itt valószínüleg "lefordítják" a többiek érthető emberi nyelvre (szükségletre-kérésre) az ítéleteket.
Ami sokszor meg is történik.

Ugyanakkor volt már, hogy valaki, akit megkért egy társunk az EMK közösség FB oldalán, mondja már el, amit szeretne, másként, azt válaszolta, hogy "itt mindent szabad". Vagy ugyanezen kérésre múlt szerdán egy régi és igen kedves barátom azt válaszolta, hogy "fenntartja a jogot, hogy úgy fejezze ki magát, ahogy akarja".
No és természetesen szabad, illetve van joga mindenkinek úgy mondani a kritikát, ahogy csak akarja.
Viszont lehet, hogy itt nem a szabadság, vagy a jog a kérdés. Hanem, hogy megéri-e.
Tényleg kifizetődő-e a számunkra fontos kapcsolatokban, a nekünk biztonságot nyújtó helyen úgy dönteni, hogy nem használjuk EMK-s tudásunkat, azaz a kapcsolat megteremtésének szándéka nélkül jelen lenni. Arra várva, hogy majd a többiek ...
Azt hiszem, néha megengedhetjük ezt magunknak. Mert valóban ott a szeretet a másik oldalon.
De kétlem, hogy érdemes ezzel (vissza)élni újra és újra.

Mert a szeretet, mint tudjuk, szükséglet. Amit cselekvésekből kaphatunk meg és fontos benne a kölcsönösség. Ha nem töltjük fel oda-vissza, kifogyhat.
Ahogy én is elváltam, pedig érzésként mindkettőnkben még sok-sok évig jelen volt a szeretet a másik iránt.
De szükségletként fáradtak, feszültek voltunk a kapcsolatunkba tölteni. Túlságosan is bíztunk az érzés erejében.

Tehát:
1. Amikor EMK-s körben a fenti válaszokat hallom a kérésre, hogy "kérlek, most fogalmazd meg ezt úgy, hogy magadról beszélsz", akkor csalódottá és elkeseredetté válok, mert kölcsönösségre és közös értékrendre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, most mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy aktuális levelezésemben egy ismerősömmel csak akkor írom meg a válaszom, amikor az már rólam szól!
Igen, törekszem erre :).
2. Amikor ezeket tapasztalom, akkor tehetetlenné is válok, mert hitelességre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, hogy emlékezzek arra: a kérés egyik ismérve, hogy elfogadunk rá nemet is válaszul!
Történik :).
3. Amikor az egyik elutasítást egy szerettem mondja egy másik szerettem kérésére EMK gyakorlón, akkor magányossá válok, mert kölcsönös nyitottságra és bizalomra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, ha T. nem jelentkezik 3 héten belül, kész vagyok-e én írni neki!
Most van erre bennem szándék :).
4. Amikor ezekre az élményekre gondolok, akkor aggodalmat érzek, mert rendre és egyértelműségre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy a szeretteimmel való kapcsolatokba csak a velük való feszültségeimet vigyem be.
Hááát, erre is törekszem :).

(Félreértés elkerülése végett: gyakran van, hogy mástól és nem magamtól kérek :))). De amikor a blogot írom, akkor rendszerint egyedül vagyok kéznél lévő ember, tehát adott, hogy a pillanatnyi szükségletem beteljesülése érdekében magamtól kérhetek.)


2017. október 16., hétfő

Könyvelési hiba


Mint pár hete kiderült számomra, egész életemben vezettem egy belső könyvelést.

A főkönyvet akkor nyitottam, mikor megszülettem. Az első info, melyet rólam a világ adott nekem és mindenki másnak, az volt, hogy nő vagyok.
Innentől kezdve minden olyan tétel, mely elmarasztalást tartalmazott, ez alá a főcím alá került. Úgy könyveltem el, hogy a nő tehet róla, azaz ő a hibás, ha későn fekszem, ezért másnap nehezen kelek; ha a buliban csak arra figyelek, hogy jól érzem magam és finom az ital, tehát többet iszom a kelleténél (3-4 évente egyszer); ha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel; ha nem mosogatok el, pedig a mosogatótál teli van; ha késve hirdetem meg a tanfolyamokat, csoportokat; mert nem lettem még akkreditált tréner; ha elváltam, pedig a családunkban ez nem szokás; ha boldog vagyok, miközben mindenki sír körülöttem; ha a munkám miatt esetleg sétálhatok a Duna partján, miközben a rendes emberek dolgoznak; ha szombat-vasárnap csoportot vezetek, pedig minden rendes ember ilyenkor pihen; ha nem utazom el nyáron nyaralni, mint mindenki más; ha 15 évente egyszer megengedem magamnak, hogy akár 1-2 is hónapra kilépjek a taposómalomból és elmenjek a világ másik végébe; stb.
Tehát minden tétel ide került, ami nemtetszést válthatott ki akárkiből, valakiből, belőlem.

Aztán, ahogy növekedtem, kiderült, hogy van itt még egy létező: az ember. Egy nem nélküli lény.
Nos, a főkönyv vizsgálatakor úgy tűnt, hogy ez alá a főcím alá csak kevés dolog került ugyan, de azok legalább némi elismerésre méltóak.
A fejlődőképesség az anyaság sok éve alatt. Az elfogadásra való készség, ha mások hibájáról van szó. A makacs elszántság, hogy az EMK-t igazán tudjam. Viszonylag rendes gyereke vagyok a szüleimnek. Kitartóan kutatom, hogy válhatok még jobb emberré. Néhány másik embertársamnak viszonylag jó barátja vagyok. Hajlamos vagyok a félelem helyett a szeretetet választani mozgatórugóként.
Szóval minden olyan tételt, mely elfogadható cselekedetet, tulajdonságot jelent, ez alá a főcím alá írtam.

Alaposan megvizsgálva a lapokat és minden egyes bejegyzést, rájöttem, hogy a könyvelőm rosszul végezte a munkáját.

Mert valójában a nő, onnantól kedve, hogy megszületett, elég jó. Nincs semmi hiba benne sem fizikailag, sem lelkileg. Elég jó feleség volt, aztán elég jó barátnő. Elég jó lánya a szüleinek. Elég jó anyja a gyerekeinek.
Ellenben az ember esendő, néha téved. Van, hogy többet eszik a finom falatokból, mint ami egészséges. Van, hogy dacol a világgal, pedig senki sem figyel oda rá, így önmagával szúr csak ki. Van, hogy nagyon is fontos dolgokat, melyek megtételére talán évek óta vár, szinte ok nélkül halogat. Van, hogy sérelmeket évtizedeken át dédelget a szívében. No és hajlamos mindenért önmagát, a nőt hibáztatni.

Szóval az egész mindenséget át kellett írnom. Illetve a két főcímet meg kellett fordítanom.

Nem tudjátok még csak elképzelni sem, mi történt ekkor!!
Minden dolog, ami addig főbenjáró, halálos véteknek számított a Nő címszó alatt, átkerülve az Ember alá, bocsánatos bűnné, apró emberi gyengességgé minősült át.
Hisz az ember ugye esendő, gyenge, sérülékeny lény...
Egyelőre ennek a ténynek elképesztő logikátlanságát és emellett az életet, emberi és nő-férfi kapcsolatokat alaposan megnehezítő tragédiáját bámulom.

Ugyanakkor, amikor kicseréltem a főcímeket magamban, szinte egycsapásra megváltozott önmagam megítélése.
Egyszerre és egyszerűen szabad, megkönnyebbült, elégedett nővé váltam.
Elvégeztem, így be is fejeztem egy 25 éve elkezdett munkát.
Köszönöm!


2017. október 11., szerda

See me beautiful ...


Van Marshallnak egy dala, melynek ez a címe és a refrénje is.
Talán a sok közül ez a legismertebb EMK körökben, hallhatjuk tőle youtube-on, elérhető a kottája és szövege is.
Arról szól, hogy láss engem szépnek minden pillanatban, bárhogy is nyilvánulok meg, mert a tetteim és pillanatnyi megnyilvánulásaim mögött mindig 'szép' vagyok, hisz a szükségleteim és a mögöttük megbúvó szeretet az, ami valójában mozgat. Akkor is, ha ez nehezen felfedezhető a számodra.
Az "engem" szó mögött lévő én persze bárki lehet.

A hétvégi kezdő csoporton a bemutatkozásomban az EMK iránti rajongásomról beszéltem. De gondolom, nem csak a szavaimból, hanem a hévből is látszik mindenkinek, aki valahogy mellém sodródik, hogy mennyire fontos ez nekem.
Maga a módszer is és a mögötte, benne élő szellemiség is. (A szellemiséget jól szemlélteti ez a dal. Ami gyakran önmagunknak szól :)!)
Volt egy pillanat vasárnap, amikor befejezve a mondatomat leültem, hangosan is megállapítva, hogy elragadott a hév. Aztán végiggondoltam, mennyire fontos nekem éppen az EMK miatt a pontos fogalmazás, a tiszta szóhasználat.
Márpedig évek óta arról beszélek, mennyit segített nekem és családomnak, szeretteimnek az EMK. No és ez így nem igaz. Nem az EMK segített. Az csak egy módszer, melyet egy amerikai pszichológus dolgozott ki. Ami segített az az, hogy kitartóan és következetesen élem a szemléletet és használom a módszert 21 éve. Rendületlenül. Örömben, bánatban, csalódásban, fájdalomban egyaránt. Akkor is, ha néha őrült nehéz.
Tehát ténylegesen én magam és azok segítettek a nehéz élethelyzetekben, akik velem együtt készek voltak gyakorolni, használni, élni ezt a modellt. Keresni magunkban és a másikban a szépet, akkor is, ha mélyre bújt!
Mindenkinek köszönet érte! Mert ez szebbé, jobbá tette az életemet, életünket.
Mostantól kezdve ezt így fogalmazom meg, mert így pontos!
A tréningnaplómba ez kerül majd, mint a folyamat során általam tanult dolog :).

De bejegyzésem aktualitását más is adja.
Múlt szerdai körünkben, amikor rám került a sor, elmondtam, hogy egy levél, amit aznap kaptam, megérintett, felzaklatott. Beszéltem arról az emberről is, aki írta. A szövegem egy pontján egyik barátnőm, kollegám kijelentette, hogy nem szeretné, ha a következő hetek erről az emberről szólnának. Elakadt a szavam...
Beállt egy időre az agyhalál.
Aztán persze született a fejemben néhány ítélet arról, hogy milyen tréner az olyan, aki nincs tisztában azzal, hogy én magamról beszéltem, bármit mondtak is a szavaim :(. Meg, hogy eléggé elszállt mostanában az agya! Sőt: nehogy a farok csóválja már a kutyát!

De egyszer csak jelentkezett a szándék a szép megkeresésére. Íme, az eredmény: Amikor hallom ezt a kijelentést, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert belátásra, együttérzésre és egyenlő bánásmódra van szükségem, ezért azt kérem, kedves P., mondd meg: igyekeznél-e úgy hallgatni ebben a témában is engem, mint esendő nőt, embert!
Amikor pedig azon kapom magam, hogy erre a reakcióra karba tenném a kezem és elhallgatnék a barátságunkban örökre, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert következetességre, hitelességre és nyitottságra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, hajlandó vagyok-e ezt kettőnk között élőben is tisztázni! Szándéknyilatkozatot teszek rá :).

Amikor pedig arra gondolok, hogy örökké hallom a dalt, akkor meghatottság és hála tölt el, mert kielégül a Marshall által mindig jelenvalónak vallott sükségletem: az élet szebbé, gazdagabbá tétele; köszönöm ezt Neki, Nadának, régtől társaimnak ebben: Juli, Bori, Laci, Strasser Kata, Vámos Eszter, Redő Péter, Redő Juli, Ruczek Éva, és mindazoknak akik az elmúlt 17 évben kifejezték elismerésüket és bizalmukat azzal, hogy készek voltak tőlem tanulni, így inspiráltak arra, hogy törekedjek az EMK példamutató használatára!


2017. szeptember 7., csütörtök

Adjon úgy is, ha nem kérem(?)



Kezdő EMK tanfolyam

A nők és férfiak, kikkel dolgozom, gyakran fogalmazzák meg szinte szó szerint azt, amit Nagy László ír a versében. A hivatkozási alap, hogy: "ismer már, tudnia kéne, mit szeretnék, mire van szükségem".
Amiben nincs bizony egy szál hiba sem. Mert a másik rendszerint valóban ismer minket, sokféle arcunkat. 

Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy a szükséglet: fogalomként kifejeződő belső igény, mely igény minden másik emberben is felbukkan az élet egy adott pillanatában (nem feltétlen abban a pillanatban, melyben nekünk ;)). 
Tehát: fogalom. Ami nem cselekedhető. Illetve mindannyiunkban más cselekvés fordítódik le az adott fogalomra. Sőt, gyakran van, hogy egyazon ember különböző helyzetekben különbözőképp szeretné, hogy adott szükséglete kielégüljön. Az érthetőség kedvéért: a szeretetet megkaphatjuk pl.: egy ölelésből, egy bátorító szóból, egy meleg tekintetből, egy váratlan látogatásból, egy rég várt és végre bekövetkező telefonhívásból, meleg vacsorából, egy csokor virágból, a kedvenc filmünk közös megtekintéséből, vagy abból, ha fáradtan hazaérünk az egész napi munka után és a másik békén hagy minket ... Így hát, pont azért, mert újra és újra mást fordítunk szeretetnek, tekintetbevételnek, elfogadásnak, stb., a másik képtelen kitalálni, hogy egy adott pillanatban éppen mit kellene cselekednie, hogy azt mi az aktuális szükséglet kielégítésének tekintsük.
Ugyanakkor az is gyakran előfordul, hogy a másik nyújt nekünk valamit és csak állunk szájtátva, hogy ezzel most mi a fenét kezdjünk, hisz nem kértük. Ő pedig adja, mert azt mondtuk neki: adjon kérés nélkül, önmagából kiindulóan ...

Az erőszakmentes kommunikáció sok minden más mellett ezeket is érthetővé és elfogadhatóvá teszi számunkra és segítségével beletanulhatunk abba, hogy érdemes,  és hogyan érdemes kérni. Ezen kívül a kezdő tanfolyamon megtanulhatjuk, milyen konfliktusforrások vannak a verbalitásunkban, azokat hogyan kerülhetjük el; miként mondjuk el a véleményünket úgy, hogy a másik ne  róla szóló ítéletet halljon belőle; mi a különbség szimpátia, sajnálat és együttérzés között; hogyan mondjunk úgy nemet egy kérésre, hogy az a másik számára elfogadható legyen, stb.

Ez a tanfolyam kezdőknek, újrakezdőknek és azoknak szól, akik szeretnének majd a jövő év elején induló trénerképzésemre járni (azaz esetleg másnál már megtanulták az EMK-alapokat, de fontos meglátnunk, hogy tudunk-e együtt dolgozni). 30 órán át tanulunk, elsősorban azt, hogyan fejezzük ki önmagunkat az EMK segítségével. Erre épül majd újabb 30 óra, ami sokkal inkább a másik meghallásának képességét erősíti bennünk, azaz az empátiát, EMK-ul.

Helyszín: szervezés alatt, a jelentkezők létszámának függvénye.
Időpont: 2017. október 7-8. és 21-22. 10-18 óra között
Jelentkezés és részletek: jszentpeteri@gmail.com (tárgy:EMK), vagy +3630-2515554

Szeretettel várok minden érdeklődőt!

Julianna

1996 óta tanulom, tanulmányozom az Erőszakmentes Kommunikációt. 2000 óta tanítom és
2013-14-ben trénerképzést is vezettem már.



2017. július 27., csütörtök

Bedő Imre: Férfienergia


Lassan olvasom. Nem azért, mert nehéz olvasnom, hanem mert (belső kényszerből) fel kell dolgoznom. Végigvinni az olvasottak miatt bennem hirtelen felbukkanó reakciókat. A mélyebb, lassú integrálás meg amúgy is történik :).
A ma reggeli adag pl. mindössze 3 oldal volt.

A sok mindenből ma néhány:

1. A családfelállítás szerint fontos, hogy a világban és életünkben való boldogulásunk érdekében rend legyen a rendszerünkben.
E könyv olvasása kapcsán döbbenten ébredtem rá, hogy bár én gyermekeim apját tekintettem "elsőnek" az én rendszeremben, ez nem az igazam. Vele éltem sok évig, hozzá kötődtem leginkább, őt szerettem legerősebben, vele építettem fel a családom; mégsem ő az első az én soromban.
Mert volt előtte egy fiatalember, akit ugyan sosem zártam ki a múltamból és nem felejtettem el, sőt a gyermekeim és az apukájuk is tud a létezéséről, mégsem számítottam be a "csapatomba".
Fontos volt, mint a múltam része, mint komoly érzelmi, szeretetteli kapcsolat, de: a rendszeremből kihagytam.
Megdöbbenek ezen a vakfoltomon!
(Amikor rájövök, hogy ez így van/volt, szomorú, csalódott és elkeseredett leszek, mert belátásra és rendre van szükségem, ezért azt kérem, mondjam meg, kész vagyok-e Jenőt beállítani az őt megillető helyre!
Válaszom: Kész még nem vagyok, de szándékomban áll. Nem vagyok kész, mert azt hiszem /a folyamatom e szakaszán/, hogy ezzel Lacit - gyermekeim apját - fosztom meg valamitől, ami neki jár. Hiába tudom, hogy nem így van - most még van egy ilyen hit bennem.
Itt megkönnyebbültem emlékeztetem magam, hogy van egy nagyon jól működő EMK-s gyakorlatom a hitrendszerek felülvizsgálatára és megváltoztatására :)!)

2. Olvasás közben újra, meg újra rámtör a megkönnyebbülés: van reményem.
Remény arra, hogy vannak férfiak, akikkel közös az értékrend, ha családról, gyerekekről, férfi-nő kapcsolatról van szó. Remény arra, hogy van férfi, aki mellém tud állni, aki bírja az iramot. Aki bírja erővel, kitartással, önbecsüléssel. Aki nem futamodik meg egy ponton: történetesen azon a ponton, amikor nem csak azt kell nyújtania, amit ő akar, hanem időnként azt is, amit én szeretnék kapni. Mert a szeretet szükséglet, amit mindenki őrá jellemző módon tud megélni, azaz adott cselekedeteket fordít szeretetnek. Ha a másik ezen a módon is ki tudja mutatni a szeretetét, akkor megjön a választottság élménye is. A tudat, hogy a másik pont engem akar, nem egy általa elképzelt nőt, aki történetesen az én külsőmben bújt el.

3. A nőket egyébként szőr mentén említi csak a szerző (hisz másról szól az írás, történetesen a férfienergiáról :)), de hát én meg folyamatosan mellé teszem magamat, magunkat.
Most az olvasott szakasz miatt: a szülőségben.
Bedő Imre azt írja, hogy a férfivá váláshoz szükséges a beavatás az erőfeszítéseken keresztül, a női nemnél pedig a gyermekszüléssel megtörténik a (felnőtt)nővé és anyává válás.
E ponton elkezdek belül vitatkozni. Mert igen, szerintem is így van, amíg úgy gondoljuk mi nők, ha eljön az ideje, hogy családot akarunk. Azaz, amikor nem csak gyereket akarunk, hanem anyává is akarunk válni.
Azaz nem csak az örömökre, hanem a feladatokra is készen állunk. Arra pl., hogy a szülés egy fizikai fájdalommal járó természetes folyamat. Mert ennek átélése: beavatás.
Amikor a 9 hónap nem a vizsgálatok végtelen sora, aggódás a csinos vonalak elvesztése miatt (hisz lehetünk csinos várandós nők), hanem felkészülés az anyaságra.
A sok császármetszés, az epidurális érzéstelenítés a szülés alatt, a szülés misztériuma helyetti hospitalizált folyamat, amikor nem a szülésre, hanem a következő kórházi tennivalóra (hogyan feküdjek, mit mond az orvos, nem esett-e le a hasamról a szívhangvizsgáló, fájáserősségmérő tappancs, stb) figyelünk, megfoszt bennünket ettől a beavatódástól.
Pedig ennek a folyamatnak a végigvitele, az, hogy a hatalmas fájdalom semmivé törpül az örömben: szükséges ahhoz, hogy kibírjuk az álmatlan éjszakákat, hogy örömmel és mondhatni könnyedén pelenkázzunk, mossunk, főzzünk, takarítsunk, vasaljunk, járjunk játszótérre (utóbbi: városi anyaként). Vagy legalábbis abban, hogy ne mártírként, szenvedve tegyük mindezt.
Mindennek következtében pedig erősödik női mivoltunk tudata, az önbecsülés, hogy képesek vagyunk ezekre a dolgokra, tehát elég jó nők vagyunk. Elfáradunk, sokszor kimerülünk, de mindezt elégedetten tesszük és feltöltődünk általa az újabb feladatokra.
Persze mindig is fontos csinosnak is lenni, a saját egyéb szükségleteket is figyelembe venni - a többieké mellett.
No és vannak nők, akik felnőtt nővé tudnak válni akkor is, ha valamiért megfosztódnak az anyaság élményétől. Talán pont ezen csalódottság, fájdalom megélésén keresztül ...

Tudom, hogy mindez az én olvasatom.
Minden olvasónak mást nyújt, mást mond ez a könyv. De meggyőződésem, hogy azoknak, akik figyelmesen olvassák, sokat ad - nemtől függetlenül. Tisztánlátást, megértést, rendet teremt.
Szóval szívesen ajánlom figyelmetekbe!
Mindemellett, attól tartok: folyt köv. :)


2017. július 19., szerda

Egy könyvről


Olvasok egy könyvet.
Na, nem ez a hír, hisz mióta enyém a betűk összeolvasásának képessége, mindig is olvastam. Sokat. Eleinte mindenfélét, aztán lassan kialakult az ízlésem.
Például inkább regényeket olvasok, mint megmondós könyveket. Mert az az élményem, hogy a jó regényírók rengeteg tudást közvetítenek felénk, olvasók felé, csak nem szájbarágós módon :). Márpedig mindig is szerettem, ha én találhatom meg a dolgokban a számomra lényegest.

Azért néha megszólít 1-1 olyan könyv is, ami a "direkt tanító" polcomra kerül. Ebből nincs túl sok, de másfél hete éppen megláttam egyet egy barátnőm kezében, amit muszáj* volt kölcsönkérnem. (*Amikor megláttam a könyvet, izgatott kíváncsiság kerített hatalmába, mert tisztánlátásra, tanulásra, tudásra volt szükségem, ezért megkértem, adja kölcsön nekem arra az időre, míg elolvasom.)

Lehet, hogy megköveztek érte, de ebben az írásomban még nem osztom meg, mely könyvről van szó.
Most csak felcsigázlak benneteket :).
Mert most arról a hatásról akarok írni, amit  rám gyakorol, anélkül, hogy ez célja lenne, ugyanis a tényleges témájától függetlenül is hat rám.

1. Egyértelműség született bennem a papír alapú és az e-könyvek témájában.
Eddig azt hittem, választanom kell.
Ecsetelgettem magamban az egyik és másik előnyeit. Kontra-kontra alapon. Nem tudtam dönteni. Hisz mindkettőt szeretem, csak más értékekért.
Ma reggel pedig, letéve "a" könyvet a reggeli penzum elolvasása után, a zuhany alatt megszületett egy egyértelműség: nem kell választanom.
Micsoda megkönnyebbülés!
Otthon, vagy más helyzetekben, amikor kényelmesen tehetem, illetve biztosan nem sérül, akkor a papírt választom.
Utazásnál, amikor fontos, hogy a csomagomat elbírjam, és az éppen szeretett könyv sérülhet, akkor az e-könyvet. Mert az könnyű és elég erős, hogy bírja a strapát. Ráadásul szövegrészleteket úgy emelhetek ki benne a magam számára fontosnak jelölve, hogy az nem hagy maradandó nyomot magában a könyvben, hisz kitörölhető, illetve megváltoztatható, attól függően, hogyan változik olvasás közben a fókuszom.    

2. Rájöttem, hogy ahogy most már elég régóta olvasok, illetve tűmunkázok, nem tölt el teljes elégedettséggel.
Ugyanis régebben mindig csak egy könyvet olvastam, vagy egy dolgot kötöttem/horgoltam/hímeztem egyszerre.
Manapság pedig egész oszlopnyi azok könyvek sora, melyeket párhuzamosan olvasok, illetve amikor kb. 2 hete megszámoltam, döbbenten láttam, hogy csak keresztszemes hímzésből 12 elkezdett munkám van. A félben lévő gobelinjeimről, horgolásaimról, kötéseimről nem is beszélek. (Rettenetes!!)
Szóval rendre és átláthatóságra van szükségem. Ezért arra jutottam, hogy igyekszem mindkét témában 3-ra csökkenteni a párhuzamosan vitt dolgaim számát. (A 3 bevált a gyerekeknél is, még kellően átlátható mennyiség számomra :)).)

3. Újra előjött bennem a hála érzése a könyvekkel kapcsolatban, mert megerősödött a tudat, hányszor segítettek már át nehéz élethelyzeteken a tanulás, fejlődés, kikapcsolódás, önfeledtség élményével! Volt idő, amikor az emberek között megélt fájdalmak miatt bezárkózva magamba - a kézimunkázás mellet - életmentő kapaszkodóm volt az olvasás, a (szerintem) jó könyvek társasága.

Szóval: ezt a bizonyos könyvet azért is sorolom a számomra legjobbak közé, mert tényleges mondanivalóján túl bennem rend, egyértelműség, elszántság, életkedv és életerő ébred.
Köszönöm az intuíciómnak, hogy rám szólt, mikor megláttam; Ági barátnőmnek, hogy kölcsönadta; az írónak pedig a témaválasztás mellett azt is, hogy úgy fogalmaz meg dolgokat, ahogy azt teszi!

E pillanatban pedig megértem, miért is írtam le mindezt :)!
Néhány bejegyzéssel korábban témám volt, hogy elveszett az inspirációm az írásra egy kapcsolatom megszűnésével. Most pedig látom, hogy ez a könyv hozzáad egy nagy szeletet a lelkesedésemhez, hogy többet írjak.
Mert, ha van, akire az én írásom hat (mégha csak negyed akkora erővel is) úgy, mint ez a könyv rám, akkor szívesen írok :).

Ráadásul egy csomó mindent megértek általa pont ezen megszakadt kapcsolatom dinamikájáról.
De ez már egy következő bejegyzés felé visz :).
Folyt. köv.



2017. június 18., vasárnap

Kapcsolatok tükrében


EMK tudásrendszerező és gyakorló csoport


Amikor elveszítjük a kapcsolatot (bármilyen rövid időre is) szeretteinkkel, akkor jöhet az EMK. 
Bár Marshall könyvében az önmagunk felé fordulás az utolsó fejezet, érdemes tudnunk, hogy minden esetben először azt fontos megnéznünk, mi van velünk. 
Igaz ez arra az esetre is, amikor a kapcsolat pillanatnyi hiányának ugyan semmi jele, de bennünk vélemény született meg társunkkal, a tettével, vagy a mondanivalójával kapcsolatban. 
Esetleg akkor, amikor a bennünk szinte észrevétlenül megszületett ítélet nem a másik emberre, hanem ránk vonatkozik.
De érdemes leellenőrizni magunkat akkor is, ha felénk intézett kérést hallunk. Ugyanis nem mindegy, milyen választ adunk rá. Mert gyakran automatikusan mondjuk ki az igent, cselekszünk és csak utólag tudatosítjuk, hogy semmi kedvünk nem volt eleget tenni ennek a kérésnek. Aztán fizettetjük az árat a másikkal egy teljesen más helyzetben, elvárva tőle, hogy ő is kedve ellenére megtegyen értünk dolgokat. 
Mások viszont a nemet mondják ki azonnal egy kérést hallva, szinte megfontolatlanul. Hisz kéretlenül annyit adnak vélt, vagy valós szükségletek kielégítésére, hogy amikor a másiknak tényleg feltámad valamely igénye és kér, akkor az már messze túl van minden határon. Felháborodottan, vagy védekezve, de nem is lehet más a válasz, mint a "nem", mert már nincs miből adni.

Azért, hogy az elveszett kapcsolatot hamar megtaláljuk és újra éljük, érdemes nyelvet váltanunk - magyarról EMK-ra :).
Ahogy annak idején Nada mondta, "felvesszük az oxigénmaszkot", aztán már őszinte kíváncsisággal fordulhatunk társunk felé is, hogy megtudjuk, vele mi van. Majd jöhet a mindkettőnknek megfelelő cselekvés.
Fontos: a kompromisszum nem EMK-s megoldás, helyette konszenzusra törekszünk :)!

Hogy erre a teljes folyamatra képesek legyünk "élesben", érdemes sokat gyakorolni és alap nyelvtudásunkat szélesíteni-mélyíteni.
Július 8-9-én azért találkozunk, hogy döcögős-rozsdás mondataink gördülékenyebbé válhassanak :).

Helyszín: Színező, Bp. I. Tigris u. 12.
Időpont: 2017. július 8-9. 10-18 óra között
Érdeklődés, regisztráció: jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), vagy +36302515554 

Szeretettel várom jelentkezéseteket:

Julianna



2017. június 12., hétfő

Anyaság - új dimenzióban


Dolgozom időnként egy számomra kedves fiatal nővel, aki gyermeke megszületése után "nagyon anyává vált".
Munka közben többször fogalmazott úgy, hogy most már lassan elengedheti az anyaságot, hisz elég nagy a gyerek, hogy önálló legyen. Mikor már többször is elhangzott ez a mondat, akkor nem tudtam csendben maradni és megemlítettem, hogy ez bizony szerintem tévedés. Mármint nem a gyerek önállósodása egy bizonyos kor után, hanem az, hogy onnantól anyaként hátra dőlhetünk és semmi dolgunk.
Mert gyakorló anyaként tudom, hogy csak megváltoznak, és nem megszűnnek a feladatok.

Hiszen a tinédzserek bulizni kezdenek és jön a gondolat, hogy vajon vigyázni tud-e magára, képes-e a körülötte lévő kortársakat "helyesen" megítélni és azokat választani barátnak, akiknek az értékrendje támogató.
Később: képes-e felnőni és felelősséget vállalni új lakóhelye fenntartásáért? Olyan párt választ-e, aki segíti, támogatja, bíztatja, bátorítja, aki mellett többször elégedett és boldog, mint szomorú, vagy feszült?
Vajon milyen szakmára adja a fejét? A munkahelyén megállja a helyét?
Tehát az ebédfőzés helyett arra kell késznek lenni, hogy ott legyen a vállam, mint egy sírásra alkalmas hely. Máskor nem a vállam, hanem a fülem kell, mert éppen meghallgatás a dolgom, véleménynyilvánítás nélkül. Esetleg pont, hogy nem csendben kell csak hallgatnom, mert jön a felszólítás: Mondj már valamit, Édesanya! Ugye szerinted is igazam van?

A fentieket, mint kelleket soroltam, de szeretném, ha értenétek, ezek örömteli feladatok. Mert azt mutatják, hogy eddig elég jól végeztük a dolgunkat, ha van bizalom a gyerekben, hogy mindezt megmutassa.

A képen a fiam látható. Aki a napokban azzal a lehetőséggel ajándékozott meg, hogy elolvashattam még beadás előtt a szakdolgozatát, helyesírás ellenőrzés okán.
Izgultam, hogy menni fog-e. Mert a helyesírás ok, főleg, ha szükség esetén használható az MTA helyesírás-ellenőrző netes felülete. Azon izgultam, értem-e majd a szakzsargont, mert bizony informatikáról van szó, ráadásul programozás, ami még a kínaiaknak is kínai :).
Viszonylag hamar telefonos, majd skype kapcsolatba léptünk, hisz ő Pécsett, én Budapesten ... Ugyanis jöttek a kérdéseim: mit is akar mondani ezzel, vagy azzal a mondattal?
Aztán lassan belelendültem.
Döbbenetes volt, de rájöttem, hogy értem a lényeget. Arról szóltak a tesztek és kísérletek, melyeket végzett, hogyan lehet időben és energiában optimalizálni a programozás és programfejlesztés folyamatát.
Elém kerültek olyan mondatok, melyeket szinte már költőinek tartottam elvontságukban.
A végén aztán elöntött a hála. Hálás voltam az élményért. Mert eddig többször próbálta ő nekem konyhanyelven elmondani, mi az, amit annyira élvez, hogy valóban hivatásnak éli meg és örömmel gondol arra, hogy ebből tartja majd fenn magát és jövendőbeli családját. De eddig nem sikerült felfognom.
A szakdolgozatot olvasva viszont végre leesett a tantusz.
Nyilván csak egy aprócska szegmense ez a munkájának. Nem magát a munkát, hanem az ő lelkesedésének okát fogtam fel valójában. Így őt értettem meg. Ezért lettem hálás.
Mert én meg arra tettem fel az életem, hogy megértsem az embereket különbözőségükben.

Idősebb lányom életében pedig az az egyik feladatom jelenleg, hogy boldog és büszke legyek, mert megvan a régóta áhított cél, a sikeres szinkrontolmács-vizsga.
A középsőnél pedig: ami az esetek nagyrészében, azaz ahányféle módon csak lehet, biztosítani arról, hogy szeretem.

Persze értem, sőt szimpatizálok a fiatal anyukával, aki kimerült és fáradt, mert feltöltődésre és pihenésre van szüksége több évnyi szabadság hiányában. Nem is olyan rég mondogattam az enyéimnek, hogy költözzünk szét, mert már nem tudok adni ...

Ugyanakkor fontos, hogy őszinték és egyértelműek legyünk önmagunk felé, hogy ne vágyjunk valamire, ami nem jön el. Mert "az anya nem szűnik meg, csak átalakul" :).



2017. május 29., hétfő

Életbátorság




Az Erőszakmentes Kommunikációban a szükségleteknek igen fontos szerep jut. Mivel a szükséglet a megértés, a találkozás és elfogadás kulcsa.
Az én megfogalmazásom szerint a szükségletek olyan, fogalomként kifejeződő belső igények, melyek az élet valamely pillanatában mindenkié lehetnek.
Szeretem, amikor a csoportokon, tanfolyamokon, vagy egyéni munkában új szót találunk 1-1 ilyen igény kifejezésére.
Van kolléganőm, akinél erősen korlátozott az erre használt szavak száma, mikor tanít, mert ugye, akik addig nem szoktak hozzá a szükségletekre való odafigyeléshez, örülnek, ha azt a tízegynéhány szót kell csak beilleszteni az új szókincsbe. Van benne ráció.
Ehhez képest én halmozok. Hisz az EMK lényege a kapcsolat létrejötte (magunkkal, ill. a másikkal). Szerintem annál könnyebb ezt a kapcsolatot fellelni, minél pontosabban, egyértelműbben fejezzük ki az éppen aktuális belső igényünket. Ezért aztán sok szavas szótárt készítek a résztvevőkkel.
Így találtunk rá a trénerképző egy pontján az életbátorság szóra is (Szalai Zs. Pynky ajánlotta meg valakinek).
Én imádom. Gyakran felmerülő szükségletem ugyanis ez a különös kifejezés. Merni élni :).

Most úgy került elő, hogy délelőtt dolgoztam egy fiatal nővel, akinél ilyesmiről volt szó. Mostanában ébred önmaga és saját igényei tudatára. Kiderült, hogy ő is azzal jött erre az életre, hogy ez egy klassz buli. Ahogy én is "isteni hancúrnak" gondolom, élem az életet.
(A környezetünknek időnként ez nehézséget jelent.)

A másik aktualitást a szombati operaházi látogatásom hozta.
Vezetőnk egy nyugdíjba vonult (valójában még fiatal) balett-táncosnő volt, aki az elején elmondta, nagyjából mi lesz a program, és már akkor említette, hogy lehet majd spicc-cipőt próbálni.
Ez megmozdított bennem valamit.
Rengeteg érdekes, izgalmas dolgot tudtunk meg az épületről, a balettben dolgozók életéről, így csak akkor ébredtem rá, mi piszkálódott meg a lelkemben, amikor bementünk egy próbaterembe és előkerültek a cipők. Az egyik nagyon tetszett és úgy tűnt, az én méretem. Belebújtam, odalépkedtem a tükör előtti korláthoz és mellette spiccbe álltam. Elöntött a boldogság ...

Aztán megszólalt mellettem egy fiatal anyuka, rám nézve (neki a 10 év körüli lánya bújt cipőbe, de nem állt fel benne egyáltalán): Ez nagyon veszélyes! Komoly sérülések lehetnek ebből! Ahhoz, hogy valaki ilyet csináljon komoly bemelegítés és rengeteg edzés kell!
Én pedig csak álltam, mosolyogtam és boldog voltam.

Aztán, szinte rögtön rámtört az emlék, hogy óvodás és kisiskolás koromban az óvodában is, otthon is mennyit álltam én így. Illetve nem csak álltam, hanem körbe-körbe jártam a szobában. Mezítláb, vagy egy sima utcai cipőben, amim akkor éppen volt. Az egyértelműség végett: tényleg a lábujjaim hegyén, ahogy azt balettcipőben a nagyok teszik :).
Szóval: 1. boldog voltam, hogy egy ilyen "ősrégi" vágyam beteljesülhetett (Amikor erre gondolok, hálát  és boldogságot érzek, mert az esély és beteljesülés iránti szükségleteim elégültek ki, köszönöm ezt Badó I-nek, az Operaháznak, vezetőnknek és magamnak!).
             2. elégedett vagyok, hisz megláttam, nem tántorít el engem a kockázatvállalástól a félelem, illetve, hogy a testem bizony még ma is elég jól működik, hogy spiccbe álljak. Mind a bokám, mind a lábizmaim lazán lehetővé tették ezt. ( Amikor hallom, hogy barátnőm, aki jóval fiatalabb nálam azt mondja, hogy neki bizony tiltakozott a bokája, az enyém meg nem, akkor felszabadult és megkönnyebbült leszek, mert az egészség, rugalmasság, fittség iránti szükségleteim elégülnek ki, ezért köszönöm szüleimnek a génjeimet, magamnak pedig a sok gyaloglást és kerékpározást!)

No meg persze bekapcsolt ez a bátorság téma :)!
Mert én visszatanultam a bátorságba és szeretek a lehetőséggel élni. Hisz azt gondolom, hogy az élet nem egy biztonságos valami. Nem vonom kétségbe a hölgy igazát. De mellé teszem, hogy kockázatvállalás nélkül végigmehetünk évtizedek történéssorain anélkül, hogy élnénk.
Lemaradhatunk arról, hogy végigborzongjon a testünk a boldogságtól, mert végre (kb. 45 év után) ott állunk a hatalmas, faltól-falig tükör előtt és a bokánk szépséges ívbe hajolva tart minket a púderrózsaszín cipőben, ami véletlenül pont harmónizál a rajtunk levő ruhával.

Én ezt az élményt semmiért el nem cserélném. Szeretem, hogy ilyen vagyok. Szeretem, hogy bátor vagyok. Köszönöm Marshall és EMK!
Így fürödhetek hűvös, áradó hegyi patakban, ébredhetek autóban egy távoli szigeten a vulkán tetején várva a hajnalt, beszélgethetek idegen emberekkel lelkük rejtett dolgairól, mondhatom azt egy szerettemnek: most nem, és beszélhetek (végre) egyszerre 150 nőnek az EMK-ról, anélkül, hogy félnék.



2017. május 6., szombat

Szóba állni önmagunkkal - újra


Mikor ennek a workshopnak a címét említem embereknek, rendszerint megkérdik: ... és ez mit jelent?
Szó szerint azt, amit a cím mond. Azt jelenti, hogy a bennünk megszólaló, nekünk szóló hangokat ne csak meghalljuk, aztán leintsük, hanem vegyük figyelembe és valóban komolyan vegyük az így jelentkező szükségleteket.

Hisz valamennyiőnkben hangzik, néha visszhangzik ilyesmi:
"Most kellene lefeküdni, mert már eldőlök a fáradtságtól! A válasz pedig: De még itt a vacsoraedény a mosogatóban, meg a körmöm is le kell vágni és óóóó, a mindenét, a gyerek is megkért, hogy varrjam meg a nadrágját!"
"Na, ezt megint, jó szokásom szerint elszúrtam! Hogy lehetek ilyen béna, miért nem tanulom már meg végre, hisz évek óta mondogatom, hogy ezen a területen változtatnom kellene, mert ennek nem lesz jó vége!"
"Óóóó, a mindenét, már megint elfelejtettem befizetni a csekkeket, pedig napok óta a táskámban hurcolom őket. Lehet, hogy már késedelmi kamatot is számolnak fel  jövő hónapra?"
"Hogy is van? Mióta akarok eljutni a masszőrhöz a fájó hátam miatt? De még fel sem hívtam!!"

Ez mehet így akár évtizedekig is, hisz arra vagyunk kondícionálva, hogy a kívülről jövő kéréseknek tegyünk először eleget és magunkat a sor végére száműzzük újra és újra, hisz "nem dől össze a világ, ha ez nem történik most meg", "én kibírom, de a másik még csak gyerek", "egy anyának/apának ez a dolga", stb.

Aztán jön a kiégés, vagy (ahogy Marshall mondta) fizettetni kezdjük a másikkal, hogy ő élvez elsőbbséget.

Ezért aztán ezt a hétvégét arra szánjuk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük a tőlünk nekünk szóló kéréseket. Meglássuk és megértsük végre csalódott, szomorú, talán kimerült énünket. Felfogjuk: ha önmagunknak nem számítunk, akkor hiába várjuk azt is, hogy környezetünk tekintetbe vegyen minket, megbecsülje, sőt elismerje erőfeszítéseinket.

Így aztán várom azokat, akiknek időszerű a téma!

2017. május 20-21-én 10-18 óra között
a Lélekszíntérben, FIGYELEM! új, átmeneti helyen: Bp. VII. Rottenbiller u. 28. 1. em., kapucsengő: Ma-uri
előzetes egyeztetés és bejelentkezés után a jszentpeteri@gmail.com címen, vagy a +36 30 2515554 telefonszámon.

Természetesen EMK, de most sem kell hozzá annak előzetes ismerete.

Szeretettel:

Julianna



2017. május 2., kedd

Életjel


Már megint rég írtam. Amikor erre gondolok, csalódott és elkeseredett leszek, mert következetességre és kiszámíthatóságra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e minimum havi egy bejegyzést írni a tréning-meghívókon kívül! Erre a szándékomat ki tudom fejezni.

Pedig előző bejegyzésemre régi, számomra kedves ismerősömtől privát levélben bíztatást, megerősítést kaptam. Ami akkor napokig lelkesített, hisz legutóbb vagy 10 éve találkoztunk és kellemes meglepetés volt az is, hogy ennyi idő után megkeresett, az is, hogy olvassa a blogomat. Ezt ezúton is köszönöm Gy. B. L-nak!
Aztán jöttek a mindenféle beszélgetések és bemutatók, pl. a Marshallról való megemlékezés, a Lilaköd, vagy a múlt szombat a XVIII. kerületben. Ezeken pedig az az öröm ért, hogy számomra ismeretlen emberek jöttek oda hozzám azzal, hogy "olvaslak ám!". Megható élmény ez számomra. De mégsem írok ...

Miért, miért, miért? Kérdezgetem magam. Elfogadható választ pedig nem tudok adni. Tulajdonképpen semmilyen választ nem adok. Csak a kérdés van. Újra, meg újra.
Az egyetlen érv: visz az élet és mindig van más.
Fontosabbak? Nem. Csak ugyanannyira fontosak, mint blogot írni.

Aztán jön az ötlet, hogy írjak, amikor takarítanom kell magamban. Amikor úgy találom, hogy "már megint behívtam egy megszállót", azaz egy témát, vagy egy embert hurcolok a gondolataimban: több, mint 5 percig, öt óráig, öt napig. Teszem ezt úgy, hogy nem öröm, hanem feszültség miatt cipelem.
Nem is volna rossz megoldás ... , de mi van, ha ő is olvas. Ha magára veszi? Ha kritikának hallja? Akkor felvehetem újra, hisz ahhoz, hogy őt értsem, előtte levegőhöz kell juttatnom magam. (Pl. most is azt gondolom, hogy jó néhányan az EMK-s csapatból kibuknak a "kell"-eken.)
Tehát félelemből nem írok??? Na, ez meg szerintem megengedhetetlen. Hisz egyértelműen elköteleződtem a szeretet alapú lét mellett!! Ejnye-bejnye, akkor hogy hagyhatom, hogy a félelem uralljon?
De közben tényleg szeretem kritikus énemet (szakzsargonban a sakálomat), mert felhívja a figyelmem a kibillenésekre, ahogy most is tette ...

Akkor most fontos volna leülnöm és összebékítenem ezeket a belül vitatkozókat.
Igen, de közben megszomjaztam és -éheztem, szóval előbb készítek egy kávét. Amíg megiszom, olvasok pár sort az aktuális könyvből. Aztán ideje előkészítenem a szobát, a tálcát, mert fél óra múlva kezdődik a munka, csenget a mai első ember ...
Vége a munkaidőnek, de még egy falatot nem ettem, úgyhogy most gyorsan összeállítok egy salátát. Csöng a telefon, Bori keres ... Végre étel! Na most lehetne írni ... De a fejem, mint egy üres vödör, olvasni sem vagyok képes, nemhogy írni!
Hááát jó, akkor majd holnap ...

Tehát valahogy így marad el, hogy írjak. Mert élek a pillanatban, a jelenben, ami új és új szükségletek felbukkanását hozza. Persze a mentálhigiénére is sor kerül az erdei séták (testmozgás), a barátnőkkel való beszélgetések, a szerda esti találkozók, vasalás, mosogatás, vagy éppen tusolás közben. De hát akkor ebből sem lesz blogbejegyzés :(.

Pedig van, aki várja. Tegnap is rákérdezett valaki a telefonbeszélgetésünk során, hogy mikor?? De hát pont most meséltem el Neked, hogy mi van velem! Akkor miért olyan fontos, hogy írásban is ... ? Ráadásul nyilvánosban?

Na, de most!! Valaki lemondta a mai ülésünket, mert a férjét kell kórházba vinnie. Tudom, hogy tényleg kell. Szóval írhatok :)!! De mit?

Hogy élek. Hogy dobog a szívem. Hogy fontosak vagytok nekem mindannyian, akik veszitek a fáradságot és olvastok!

Egyébként elégedetté tesz, hogy Bori lányom megkapta első diplomáját, hogy a kecskeméti "lányok" eljöttek a budapesti bemutatóra, hogy vasárnap délután zongorahangversenyt hallgattunk, hogy tegnap Juli megmutatta, hogy készítsek power-point bemutatót vasárnapra, hogy Judit barátnőm meghívott, meséljek kb. 150 nőnek az EMK-ról, hogy Redő Juli külön felhívott az EMK-s játékgyűjteményük bemutatója miatt.
Szomorúvá tesz, hogy a két utóbbi program időben egybe esik, ezért választanom kell, hogy Laci fiam messzire készül, hogy a legjobb szándékom mellett is van, aki kritikát hall a szavaimból és nem szükségleteket, hogy valaki szerint a szomorúságom csak másodlagos érzés, pedig én elsődlegesen reagálok vele dolgokra.
De hát én egy esendő ember/nő vagyok. :)




2017. március 24., péntek

Áprilisban is :)


Amikor arra gondolok, hogy a hétvégi csoport olyan inspirációt és lendületet hozott még bennem is, hogy szerdán 2 egyéni munka között kimentem a környékünkre gyalogolni, mozogni, levegőzni, akkor elégedettség és öröm fog el, mert a sikerélmény, hatékonyság, eredményeség, közös értékrend, összetartozás-élmény és "nővériség" (támogatottság) iránti szükségleteimet látom kielégülni, ezért ezúton is köszönetet mondok azoknak, aki részt vettek a tréningen :)!
Így készülhetett hát ez a kép a XII. Devecseri G. parkban, ahol kora tavasszal az  odvaska lila virága szőnyeget borít a fák lába alá.
A következő hónapban pedi új, eddig általam nem érintett témát nyitok a Lélekszíntérben. Íme:

Családi nézeteltéréseink


Javarészt egyedül neveltem 3 gyermekemet 2, 5 és 8 éves koruktól. Amikor ezt megemlítettem, gyakran reagáltak annak idején új ismerőseim sajnálattal: biztosan nagyon nehéz lehet. 
Én pedig tiltakoztam.
Pedig valójában bőven volt nehézség. Sokszor örlődtem azon, hogy a két lány verekszik egymással; hogy a kisebb mellett ülhetek órákig (néha még el is aludtam), hogy elkészüljön a számtan házi feladat: mert ő inkább játszani akart, én meg, hogy előbb legyünk túl a "dolgunkon"; hogy az elindulás bárhova nekem tartott rövidebb ideig, pedig én 4 ember igényeire készültem fel, aztán várhattam, míg annyira késve lépünk ki a lakásajtón, hogy csomagokkal felpakolva futhatok elérni a buszt, vonatot, rángatva-sürgetve őket: gyerünk már!!; hogy a fiamat nem tudtam rávenni a rendrakásra, takarításra a szobájában, "pedig olyan jó gyerek"; hogy amikor már elértek abba a korba (szerintem) amikor ideje volt, akkor sem látták meg az itthoni teendőket: szemétlevitel, mosogatás, a kád kipucolása;  stb-stb. 
Aztán a lelkiismeret-fudalás időszakai: biztosan én nem tettem valamit jól, hogy mindez nem működik. Amikor gyönyörű lányaim közül az egyik elkezdte eltakarni a szépségét topis deszkás cuccokkal (nem mintha valaha is gördeszkázni akart volna), kicsit később a másik öltözött feketébe és festette be haja felét hidrogénszőkére, aztán meg a fiamat nem lehetett kirobbantani a számítógép elől. 
Én pedig vagy dühöngtem, vagy bőgtem ...
Volt olyan korszak is, amikor láttam, reakcióim nem igazán az enyémek, hanem anyukámat másolom. Na, ez végleg kiborított. Éppen elég volt ezt nekem/nekünk elviselni, tényleg én is ezt csinálom a gyerekeimmel? 
Ez megint egy újabb szülő-gyerek konfliktus, de itt én vagyok a gyerek. Tudok én beszélgetni anyámmal, apámmal? Dehogy, hisz úgyse figyelnek oda. Elvannak a saját ügyeikkel, aggodalmaikkal. Mindig is így volt!!! Ráadásul még mindig meg akarják mondani, hogy kellene lennem, mit kellene csinálnom ...

Aztán jött az EMK és sok-sok beszélgetés, tisztázás. Ma az egyik legnagyobb fegyvertény az életemben, hogy közben felnőtt gyermekeimmel bizalom- és szeretetteli, nagyrészt harmónikus a kapcsolatom. Na persze vannak új és új konfliktusaink, hisz ahogy mondani szoktam: élet van. 

Mivel a hozzám forduló emberek időről-időre hozzák saját nehézségeiket gyermekeikkel, ill. szüleikkel, gondoltam lehet erről is egy hétvégénk. Ahol önmagunkra és gyermekeinkre, ill. szüleinkre is ráláthatunk. Ahol tisztázhatjuk, mi is van egy adott konfliktusban bennünk, ill. a másik oldalon.

Tehát várom azok jelentkezését, akiket ez a téma most érint!
Természetesen EMK, de megint csak nem feltétel az EMK ismerete.

Időpont: 2017. április 8-9. 10-18 óra
Helyszín: Lélekszíntér, Bp. VI. Szófia utca 15. 3. em., 2-es kapucsengő
Érdeklődés, ár, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel:
Julianna

2017. március 1., szerda

Márciusi találkozónk


Nőknek önmagukról

Egy újabb kedves témám :).
Évekig vezettem kedd esténként egy női kört, ahol a cél önmagunk teljességének megélése volt. Egy ilyen kedd estére való készülődésben találkoztam először erősen elhanyagolt nőiességemmel. A mesékből jól ismert banya rázta felém átkozódva görbe botját. Az élmény annyira lesokkolt, hogy jó darabig csak néztem ezt a képet, így volt rá időm, hogy eszembe jusson az EMK tanítása: bizonyára rengeteg kielégületlen szükséglete(m) van, amikre eddig nem figyeltem, ezért olyan elégedetlen ez a ... Így aztán odafordultam hozzá, hogy meghallgassam mit is szeretne. Azóta is rendszeresen beszélgetek vele(m) és igyekszem azért tenni, hogy magkapja(m), amit kér.

Gyökeres változás indult hát el az életemben, mert végre komolyan veszem magam, az álmaimat, vágyaimat, szükségleteimet. Igyekszem, hogy önmagamnak én legyek az első. De bizony nem könnyű a több évtizedes rutint megváltoztatni. Gyakran kapom magam azon, hogy leintem őt, amikor jelentkezik, hogy akar valamit - azzal, hogy most nincs időm, energiám, kedvem. Aztán mindig fizetem az árát. Mert ki más lehet fontosabb nekem, mint önmagam? 
Hisz a szeretteimnek is csak akkor tudok szívből, maradéktalanul adni, ha én rendben vagyok...

Mivel az elmúlt hetekben 5 új nő jelentkezett nálam hasonló "önelhanyagolással", gondoltam, legyen egy hétvége, amikor odafigyelünk magunkra. Meghallgatjuk, mit akar a belső hangunk és kitaláljuk, hogyan tehetünk Neki eleget. 
Kihangosítva, tömbösítve, de legalább odafordulunk és megkérdezzük, ahogy a mesebeli paripa megkérdi a szegény legényt, aki elindult szerencsét próbálni: Mit parancsolsz, kedves gazdám? Vagy ahogy egy anya fordul oda újszülött csecsemőjéhez: gyengéd, szelíd hangon, hogy megtudja, mi hiányzik, miért sír a szeretett lény ...

Szeretettel várok minden hölgyet, nőt, lányt, asszonyt, anyát, aki időnként hiányzik önmagának!
Természetesen EMK, de most sem kell feltétlen az EMK ismerete.

Időpont: 2017. március 18-19.
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia utca 15. 3. em. 2-es kapucsengő
Érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Julianna

2017. február 9., csütörtök

Ön-aktualizálás


Gondolkodtam :).

1. Amit korábbi bejegyzésemben írtam, talán félreérthető volt. Mert szerintem ott úgy néz ki, mintha most láttam volna rá először, hogy bizonyos balesetek, sérülések, fizikai beavatkozások kihatnak (időnként jelentősen) a lelkünkre. 
Pedig ezt régóta tudom, ahogy korábbi írásaimból ez ki is világlik. Most inkább arra döbbentem rá, hogy ez milyen sok területen beleszólhat az életünkbe, olyan módon is, ahogy azt elképzelni sem tudjuk. Hisz "több dolgok vannak földön és egen ..." . A sokrétűség és emberi fantáziám kicsisége volt, ami még a szokásosnál is jobban megdöbbentett. No meg: amikor kiderül számomra, hogy a környezetem nem tudatosította emlékeim kitörlődését, szomorúságot és fájdalmat érzek, mert odafigyelésre és támogatásra van szükségem, ezért azt kérem magamtól: mondjam meg, kész vagyok-e szeretteimnél hasonló helyzetekben a felmerülő gyanúimat kimondani! Törekszem rá!

2. Mikor megköszöntem múlt évi figyelmeteket, szöget ütött a fejembe: miért írtam jóval kevesebbet 2016-ban, mint előtte. Így kutakodni kezdtem magamban ("persze, mi mást is csinálnál"- hallom magamban idősebb lányom hangját :)). 
Amikor belekezdtem a blog-írásba, akkor egy kedves barátom noszogatása inspirált, hogy jelenjek meg valahogy a világhálón. A vele való kontaktus egyéb módokon is hatott rám: olyan területeket is megláttam és tudatosítottam személyiségem működésében, melyek addig - bár szerettem volna rájuk látni - rejtve voltak előttem. Valahogy az iránta érzett bizalom és a kapcsolatunkból fakadó biztonságérzet segített nekem szembe-sülnöm (;)) önmagam addig titkolt részeivel is. 
Így a tudat, hogy ő esetleg látja, olvassa amit írok, könnyűvé tette mind az őszinteséget, mind a megmutatkozást és könnyed fogalmazást.

Aztán múlt év májusában ezt a kapcsolatomat jégre tettem, mert úgy ítéltem meg, számomra túl hosszú ideje áll fenn egyfajta aránytalanság közöttünk, például pont az önfeltárásra való bátorság területén. (Amikor ezen véleményeim megszülettek, akkor szomorúságot, csalódottságot és fájdalmat éreztem, mert egyenrangúságra, bátorságra, (önmagunk felé) őszinteségre volt szükségem, ezért azt kértem, szüneteltessük a kapcsolatunkat határozatlan ideig.)
Ennek a döntésemnek viszont kihatása lett a blogírásra is. Először azt hittem, azért, mert neki írtam, amit írtam. Aztán tisztább lett a kép és rájöttem, e szövegek nem neki, hanem magamnak szóltak. Ugyanakkor kétségtelen: a rá gondolás inspirációként hatott, hogy írjak, illetve "múzsaként", hogy a szövegeim életteliek legyenek. Így vele együtt eltűnt belőlem a lelkesedés e téren, helyére a gyakorlatiasság, ésszerűség lépett. Ami ennyire volt elegendő...

Így most, hogy látom, értem magam, egyértelmű: lelkesedésre, inspirációra van szükségem. Ez pedig jöhet nekem magából az EMK-ból, abból az önmagamból, amivé az EMK által váltam (az érthetőség kedvéért: nem magamat tömjénezem itt, hanem látok <némileg eltávolodva magamtól> egy bejárt életutat, ami meglep) és néhány emberből, aki a szívemhez közel áll.

3. Az elmúlt másfél hónap az ünnepek, családi történések, izgalmas munkák miatt sűrű volt számomra, amiből egyszercsak mintha légüres térbe kerültem volna. Csak hápogtam, mi történt hirtelen. De nem volt hírtelen. Rendesen körülnézve látom, hogy a külső izgalmak miatt sokkal kevesebbet néztem magamra, azaz elhagytam magam. Tehát, ha szeretnék visszakerülni oda, ahol az az élményem: élek, akkor ideje megállni és utolérni magam. (Mondtam már, hogy imádom a magyar nyelvet?) Pedig szóltam közben is, hogy "hé, mi van veled", de csak legyintettem és rohantam tovább. Azt is mondtam, hogy "valahogy bele kellene férjen a testmozgás is", de megint csak legyintettem, hogy most nincs rá időm. Olyan hang is volt, hogy "hetek óta nem olvastál egy sort sem, pedig tudod, hogy az neked kell", de szintén "nem fért bele". 
Így az üres időt azért kaptam, hogy mindez beleférjen :). Köszönöm!

Mindezek után végre megint van bennem lelkesedés, hisz a lelkem és én újra megtaláltuk egymást több területen. 
Éljen az EMK és Marshall B. Rosenberg, aki eljött kicsi hazánkba, hogy megmutassa nekünk, mit talált ki!

No és persze: gyertek a tanfolyamra, hogy Veletek is találkozhassak ;)!


2017. január 25., szerda

Kezdő EMK tanfolyam

Épp csak lezárult a hétvégi csoport, ránézni sem volt időm, hogy miket mozgatott meg bennem, amikor kaptam egy telefont: ideje meghívót írnom a februári tréningre, hogy akik szeretnének EMK-t tanulni, felkészülhessenek :). Első gondolatom, megvallom az volt: hagyjatok már lógva! Persze, hogy magamtól is akarok dolgozni, nem kell ez a presszió!! (Amikor azt gondolom, hogy "sürgetnek", akkor feszültté válok, mert szabadságra és autonómiára van szükségem, ezért azt kérem, gondoljam végig, mikor van leghamarabb 2 program között időm leülni a géphez és végiggondolni, hogyan aktuális most bennem az alapok ismertetése.) Ez az eredmény :):



„… hogyan legyünk másokkal úgy, hogy közben
önmagunk maradunk?”
T. D’Ansembourg

Ez hosszú évekig volt fogas kérdés számomra. Az idők során rájöttem, hogy pl. azért nehéz önmagam maradni, mert nem is tudom az adott helyzetben, mit kellene megtartanom. Hiszen nem tudom, hogyan érzem magam, mit szeretnék megélni, elérni, stb.
Aztán jöttek az önismereti csoportok és ’96-ban M. B. Rosenberg az Erőszakmentes Kommunikációval. Hallván Marshall előadásait a pünkösdi konferencián, rájöttem, hogy ez az, amit kerestem, mert, ha megtanulom ezt a bizonyos modellt és a szemléletét magamévá teszem, akkor már lesz mit képviselnem a másokkal való együttlétekkor és azt is tudni fogom, hogyan tegyem ezt.
Így is lett! Köszönet érte Marshallnak, a számos trénernek, akiktől még tanulhattam és kitartó lelkesedésemnek a téma iránt ;).

Most hasonló lehetőséget kínálok számotokra ezzel a kezdő EMK tanfolyammal.
Mert az Erőszakmentes Kommunikáció nem csak azt jelenti, hogy mások felé abbahagyom a követelőzést, elvárások közvetítését, hanem azt is, hogy önmagamra is tekintettel vagyok. Meglátom, hogyan reagálok a történésekre, kiderítem, mit szeretnék leginkább és gondoskodni tudok arról, hogy ez meg is történjen. Persze úgy, hogy közben nem „erőszakolok meg” másokat.

Ez a kezdő tanfolyami 30 óra főleg arra nyújt majd lehetőséget, hogy sok gyakorlással megismerjétek az EMK szemléletét, magát a modellt „használatba vegyétek”
és elinduljatok a magatokért való kiállás útján, miközben figyelembe veszitek a körülöttetek élők szükségleteit is.
Szeretettel ajánlom azoknak is ezt a csoportot, akik szeretnék megerősíteni, felfrissíteni alapismereteiket!

Tanfolyam ideje: 2017. febr. 18-19., és márc. 4-5. (4 nap) 10-18 óra
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia utca 15. 3.em., kapucsengő:2
Érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, ill.
06-30/251-5554

Szeretettel várom jelentkezéseteket:

Julianna


2017. január 2., hétfő

Évkezdet


Boldog új esztendőt kívánok Mindannyiónknak!
Remélem, Nektek is meghitten, nagyrészt örömben teltek az ünnepek és még némi pihenésre is jutott időtök! Ez utóbbiból nekem nem sok került, de nem bánom, mert fontosabb volt az együtt töltött idő a szeretteimmel. Majd igyekszem a pihenést e hónapban tudatosan beiktatni a napjaimba.
Most pedig, ahogy ígértem, íme a januári találkozó meghívója. Bízom benne, lesznek szép számmal, akiket érdekel! Ezt követően február 18-19-én lesz majd csoport :).


Időnként olyan, mintha más nyelven beszélnénk ... !


A hozzám forduló párok gyakran mondják, hogy legszívesebben betennének a zsebükbe, hogy magukkal vigyenek és mikor kell, elővennének, hogy lefordítsam őket otthon is egymásnak :).

Mert a mindennapokban előfordul, hogy nehezen értjük egymást. Hiába a közös anyanyelv, mintha az elvileg érthető szavak más jelentést kapnának menet közben. Van, hogy egymás mellett ülünk, mégis, mire a mondat a másik füléhez ér, már másként szól, mint ahogy kimondtuk. Bármily fura, ez gyakoribb, mint hinnénk.

Az is gondot tud jelenteni, ha nagy nehezen egyikünk végre elégedetten dől hátra azzal, hogy: Na végre megértettél!!, a másik ott marad a kifosztottság élményével, mert rá már nem jut figyelem, idő, energia. Ráadásul, ha ez megismétlődik, a kölcsönösség hiánya erősödik, a fájdalom pedig növekszik...

Máskor az a gondunk, hogy valamit "már százszor elmondtunk" magunkról, de a másik nem eszerint viszonyul hozzánk: Még mindig nem hagy békén reggel, az első félórában, hanem pont akkor akarja megbeszélni, mit vigyünk anyóséknak a családi bulira, pedig tudhatná, hogy én ilyenkor használhatatlan vagyok! Még mindig el akar utazni lehetőleg minden hétvégén, pedig nekem nincs más szabad időm, amit itthon, a lakásban tölthetnék (vele) meghitten, bekuckózva az egész hetes strapa után!! stb.

Tehát, a januári csoporton ehhez hasonló témákat veszünk elő és kutatjuk ki, mi történik velünk, ill. a másikkal ilyenkor és mit tehetünk, hogy megélhessük a kölcsönös megértést.
Természetesen EMK, de most sem feltétel, hogy ti ismerjétek!
Szeretettel várom azokat, akiket ez a téma megszólít!

Idő: 2017. január 21-22. 10-18 óra között
Helyszín: Lélekszíntér, Bp., XIII. Szófia u. 15. 3. em. 20-as kapucsengő
Jelentkezés, érdeklődés jan. 18-ig: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel:
Julianna