Boldog új esztendőt

Kedves Olvasóim!
Szeretettel köszöntelek Benneteket az új évben! Szükségleteink felismerését és beteljesülését segítő esztendőt kívánok Mindannyiónknak!

Kíváncsi várakozással és izgalommal nézek előre erre az évre, mert szeretnék belekezdeni a nemzetközi akkreditációs folyamatba. Ez annyit jelent, hogy amikor végzek, mert a mentorok elégnek tartják a tudásomat, a nemzetközi EMK szervezet által is nyilvántartott trénerré válok.
A múlt év végén azért is hallgattam oly hosszan, mert a jelentkezésemet készítettem elő.
Ez sok-sok adminisztrációval és még több visszatekintéssel járt az eltelt 21, illetve 17 évre.
Felidéztem azokat a tréningeket, melyeken résztvevőként és amiken trénerként vettem részt. Végignéztem mi mindent tanultam az EMK-ról és magamról ebben az időben.
No és számot vetettem a kapcsolataim alakulásával.

Volt, ahol azt találtam, hogy csak fél szemmel viszonyultam a másik emberhez. Azaz: egy eseménynél elakadva, az ott felbukkant érzéseimen és szükségleteimen keresztül álltam hozzá a másikhoz évek óta. Ebben a rátekintésben pedig megláttam, mennyivel több ő, mint ahogy eddig érzékeltem. Tisztelet és megbecsülés váltotta fel az eddigi csalódottságot és önvédelmet. Megírtam neki :).

Máshol nyilvánvalóvá vált számomra az elbillent egyensúly. Azaz: úgy látom, a másik jelképes anyjává fogadott, bár egykorúak vagyunk. Ezért aztán újra és újra figyelmet, megértést igényel, azzal az elképzeléssel, hogy én kellőképpen tudom magam képviselni, tehát eszébe sem jut időnként feltenni a kérdést: no, és te hogy vagy, Julianna. Itt arra jutottam, hogy saját jólétem és önbecsülésem érdekében hátrább kell lépnem legalább 2 lépést és odafigyelni arra, mit esik jól adnom és mit nem.

Aztán van az az ember, aki időnként nagy elánnal kifejezi, mennyire fontos vagyok neki. Azt, hogy pontosan miért is: sosem. A velem töltött időből kinyert energiát csodás módon felhasználja saját életében olyan lépések megtételére, melyekre rég készült, de nem volt bátorsága, ereje hozzá eddig.
Abban az esetben, ha nagyon jóindulatú lennék, ez még akár tetszhetne is, mert elismerésnek vehetném. De nem tudom annak venni. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy ő nem látja ezt az összefüggést. Ráadásul a fontosságom csak kampányszerűen kifejezett nagy szavakban mutatkozik meg, illetve a fent említett bújtatott formában. Én a saját bőrömön és életemben nem érzékelem semmi hasznát. Azaz szintén nincs egyensúly. Nincs kölcsönösség. Nincs "visszaforgatás". Márpedig ezek számomra fontos belső igények (szükségletek) egy kapcsolatban.

Mire nagyjából összeállt a sok oldalas dokumentum, meglett egy újabb ismeret magamról. Élő, valódi kapcsolataim alapja a közös értékrend. Ezen értékeknek nem csak hangoztatása, hanem cselekvésen keresztül való megmutatkozása is.
Rájöttem, hogy én eddig csak akkor szakítottam meg valamely kapcsolatomat, ha a vélt közös értékrend meglétében csalatkoztam. Akkor viszont szigorúan és hirtelen.
Meglepve láttam, hogy akár addig meghitt, számomra nagyon fontos viszonyt is képes vagyok egy huszárvágással megszüntetni, ha úgy látom, hogy alapvető értékeink nem közösek. Még csak fájdalmat sem érzek. Csak egy fura egyértelműség marad: én ezzel a másfajta megnyilvánulással semmi közösséget nem kívánok vállalni, sőt messzire elkerülöm.
Furcsának találom ezt a heves reakciómat, szívesen utána járok honnan jön.
Mert úgy találom, egyfajta távolságtartás érthető az önbecsülés, saját értékeimért való kiállás, valamint az önvédelem miatt. De a hitelesség kedvéért el is mondhatom a másiknak, hogy elégedetlen vagyok a kapcsolatunkban, kérhetek a szükségletem kielégítésért, vagy közösen dönthetünk a "szakítás" mellett. Ezzel esélye lesz mindkettőnknek a személyes felelősségvállalásra, nekem pedig az érthetőségre és láthatóságra.

Szívesen töltöm meg ugyanis az idei "Lehetőségek könyvét" magam számára az önbecsülés és kölcsönösség  értékével.