A tüzes ló éve és kezdő EMK tanfolyam

 

Sokan féltek ettől az évtől, van aki okkal, van, aki csak úgy. Én is találtam magamban félelmet ezzel a tüzes lóval kapcsolatban, mert inkább nyugodt, harmóniára törekvő nőnek gondolom magam. Féltem a felfokozottságtól, az esetleges káosztól. Lassan mégis arra jutok, hogy ami az én életemben megmutatkozik ebből az energiából, az inkább izgalmas, mint félelmetes. Lendületet, állandó újratervezést hozott ez az év, ami a rugalmasságomat növelte (eddig). Az idei harmadik külföldi út előtt állok 3 nappal, hogy az EMK és család melletti 3. szenvedélyemet oszthassam meg velem azonos hobbyt választó emberekkel, és izgatott, örömteli kíváncsisággal várom első unokám három héten belüli születését. Szóval valójában inkább izgalmas és örömteli dolgokat hozott ez a bizonyos ló a sörényében számomra, mint félelmeteseket.

Ez a téma azért releváns most, mert embereknek 3 hónapja azt ígérgetem, hogy szeptember első felében küldöm/írom az új tanfolyami meghívót. Ugyan tartom a határidőt, de az utolsó napon. Azt is mondogattam, hogy szombatonként találkozunk, majd a helyszín egyeztetésekor kiderült, hogy a szombat bizony most vasárnapra esik 13 hétvégén :). Ebből is láthatjátok, mit értek az állandó újratervezés alatt. Mosolyogtató, ugyanakkor jelenlétet igénylő élmény :). Ami segített az idei cím megtalálásában.

Kiszámíthatóság és rugalmasság

Az Erőszakmentes Kommunikáció egyik fontos üzenete, hogy az egyenrangú és harmónikus kapcsolatok érdekében érdemes elengednünk a megoldásokhoz való ragaszkodásunkat, amit amúgy rendszerint a biztonságunk érdekében teszünk. Ez a kapaszkodó elengedésének ijedtségét hozhatja. Szerencsére van egy bennünket és a másikat is jobban szolgáló alternatíva, a szükséglethez való ragaszkodás a megoldások széles tárházával. Már ha elég gazdag a fantáziánk ;). 
Ezzel a szemléletváltással már önmagában is egyszerűbbé válhatnak a kapcsolataink. Ugyanakkor ez csak egy a sok szempont közül, amit az EMK ajánl számunkra. 
Az előttünk álló tanfolyamon sorra járjuk ezeket a nézőpontokat és azon igyekszem majd, hogy minél több gyakorlási lehetősége legyen a résztvevőknek, hogy a mindennapokban is képessé váljanak átkapcsolni EMK-ra, amikor azt szeretnék.

Az Erőszakmentes Kommunikáció PhD. Marshall B. Rosenberg klinikai pszichológus nevéhez köthető, aki Karl Rogers tanítványa és munkatársa volt. Klinikai gyakorlata alatt a konfliktusok forrását és a verbális erőszak mibenlétét kutatta, így született meg aztán az EMK. Marshall Magyarországra először 1996 májusában jött egy 3 napos konferenciára, melynek Keresztutak volt a címe. Akkor én ennek a rendezvénynek egyik szervezője voltam. Sokunk örömére még több, mint 10 évig fogadta el meghívásunkat és járt hozzánk rendszeresen, ezzel támogatva minket az egyre mélyülő tudás megszerzésében. 

Mi az Erőszakmentes Kommunikáció? Egy olyan kommunikációs modell, amely segít bennünket 1. önmagunk és beszélgetőtársunk valódi megértésében, 2. a verbalitásban megnyilvánuló, akár szinte észrevétlen erőszak elkerülésében, átfordításában, 3. a köztünk lévő különböző hierarchiák helyett egyenrangú embertársi kapcsolat létrejöttében. Életszemlélet. 

Ahogy egyik mélyen tisztelt kolléganőm meséli: azért tanulta meg, mert így már nem kell jó kislánynak lennie. Én pedig először azért szerettem meg, mert úgy lehet általa kifejezni az elismerésemet, köszönetemet, hogy elkerülhetem a dicséretek osztogatását, viszont elmondhatom a másiknak, hogy az aktuális cselekedete miként járult hozzá az elégedettségem, örömöm, megkönnyebbülésem, stb. megszületéséhez :).

A képzés vezetője: Szentpéteri Julianna

1996 óta foglalkozom az Erőszakmentes Kommunikációval

2000 óta Marshall biztatására másokkal is megosztom tudásomat. Képzési szintek velem: kezdő, haladó, tudás-rendszerező, trénerképző. Minden egyes szintugrást kérésre léptem meg :).

2020 óta a nemzetközi központ által akkreditált tréner vagyok.

Egyszer valaki azt mondta rólam, hogy úgy át vagyok itatva az EMK-val, mint a sárgolyóban a föld a vízzel. Időközben a megszállottságom ugyan elmúlt, de a szenvedélyem megmaradt. :)

Találkozásaink helyszíne: Fészek Központ, Bp. II. Széll K. tér 10.
Időpontjaink: 2026. okt. 18., nov. 1., 15., 22., dec. 6., 13., 2027. jan. 10., 17., febr. 1., 7., 21., 28.,
márc. 07.

10.00-18.00 óra között
A képzés 13 teljes napból áll.

Jelentkezés és érdeklődés: e-mailben jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), 
Messengeren: Julianna Szentpéteri (sünös közlekedési tábla)

Jelentkezési határidő: 2026. október 12.
Telefonon sajnos csak azok tudnak jelentkezni, akik már kontaktjaim. 

Szeretettel várom mind az új, mind az újrakezdő érdeklődőket!

Hálás vagyok azoknak, akik megosztják a meghívómat, mert még mindig szájhagyomány útján szeretek terjedni, mint a népmesék :).

Julianna

Fotó: saját, egy Goddesses nevű kártyacsomagom lapjáról készítettem (festő Susan Seddon Boulet)

Apró élmény

Nádas Péter halálára írott fb bejegyzéseket olvasgattam éppen elmélyülten, mikor a kertből érkező zajok hatására a szomorúságból hirtelen átváltottam ingerültségbe. A mi lépcsőházunkban és a szomszéd lépcsőházban lakó két kislány beszélgetett és tett valamit az ablakaim előtti területen.

A "tett valamit" zaja olyan volt, hogy az én fejemben azonnal valami rombolás képzett fel. 

Ezt követő, percekre beragadt gondolatom az volt, hogy rájuk szólok, ezt azonnal hagyják abba. Mire elindult a szokásos párbeszéd. - Ne legyél már olyan, mint egy vénasszony, aki mindenbe beledumál és haragszik a vidám fiatalokra! - Na jó, de akkor is! Valaki kell, hogy szóljon, mielőtt baj történik. 
Elvoltam egy ideig ebben a vitatkozásban, szeretem az ilyesmit :). Szóba állni magammal.
Az eredmény az lett, hogy kimentem az erkélyre megnézni, pontosan mi is történik. Az egyik lány éppen a két libikókát tartó vasrúdon sétált egyensúlyozgatva. Amikor odaért az előtte lévő mérleg-ponthoz, rálépett a hinta addig felfelé álló szárára, amitől az átbillent és a vége nagy csattanással ért földet. Ennek a hangjára reagáltam én ingerültséggel. Ami abban a pillanatban elszállt, amikor megláttam, -értettem, hogy mi történik. Ellazult a hasfalam és elmosolyodtam.
Eszembe jutott az az élményem, amikor én sétáltam hasonló, csak jóval hosszabb vasrúdon és az apukám rám szólt. 
Meg tudtam hagyni a kislánynak a sikerélmény elégedettségét. Csendben bejöttem a szobába. Ők pedig nagyjából másfél perc múlva elmentek.

Visszatértem magamban Nádas Péterhez és az éppen olvasott könyvének címéhez: Világló részletek (2. kötet).
Egybeesés ... 

A következmény, hogy rájöttem: tulajdonképpen akár vissza is térhetek ide, ha elengedem azt a tévhitemet, hogy mindig kell legyen valami veleje annak, amit írok. Jöhetnek a felvillanó részletek, a mindennapi élet. Amíg van.

A fotó rólam készült valaha rég ;)

Az Erőszakmentes Kommunikáció alapértékei

 Tegnapi gyaloglásom során készítettem ezt a képet. A szépségén túl számomra mondanivalója is van: a fák között átsütő nap, aminek fénye szétterül a földön, ahol tud. Szimbolizálja nekem az EMK-t, ami szétterül az én életem számtalan aspektusán, ahogy ma már sok-sok ismerősömén, barátomén is.

Megvallom, az elmúlt 1-2 évben erősen gondolkodtam rajta, hogy befejezem a kezdő tanfolyamokat. Vannak fiatalabb akkreditált trénertársaim, gondoltam folytassák ők. Lendületesek, szenvedélyesek, elkötelezettek. (Ez itt nem minősítés, hanem elismerés ;).)

Ugyanakkor mostanában számomra furcsa, az értékeimmel nem egészen összeegyeztethető dolgok zajlanak a nemzetközi központ háza táján. Van néhány erősen aktívvá vált szükségletem, pl. hitelesség, személyes felelősségvállalás és tisztelet. Ezek kielégítésére a legmegfelelőbb megoldásnak azt találtam, ha mégis folytatom. Miért? Mert ugyan magammal átitatva, mégis ragaszkodom ahhoz az EMK rendhez, amit Marshalltól és talán még inkább Nadától ellestem. Ahogy régebben mondtam, "ortodox" EMK az enyém. Évekig kutattam a négy lépést külön-külön és egyben, arra jutva, hogy szép-szép a szemlélet, de a Marshall féle mondat szó szerinti, változatlan használata, azaz a gyakorlat megtartása elengedhetetlen az eredeti, igazán értékes EMK megőrzéséhez. 

Tehát, mivel végre helyszínt is találtam magunknak, íme a meghívó a még őszidőben induló és tavaszba nyúló kezdő kurzushoz.

Erős alapok

Azok az emberek, akik mostanában megkerestek, hogy szeretnének tőlem EMK-t tanulni olyanok, akik rendelkeznek már bizonyos alapokkal. Közülük ketten is már egy ideje adják tovább eddig megszerzett ismereteiket, ugyanakkor szeretnék azokat megerősíteni. Ez összecseng az én szándékommal, hogy erős, biztos alapon álljanak az EMK területén azok, akik végig ülik, állják, hallgatják és gyakorolják az előttünk álló 13 teljes napot. Nem ígérek könnyű munkát. Azt viszont igen, hogy megéri. 

Az Erőszakmentes Kommunikáció PhD. Marshall B. Rosenberg klinikai pszichológus nevéhez köthető, aki Karl Rogers tanítványa és munkatársa volt. Klinikai gyakorlata alatt a konfliktusok forrását és a verbális erőszak mibenlétét kutatta, így született meg aztán az EMK. Magyarországra először 1996 májusában jött egy 3 napos konferenciára, melynek Keresztutak volt a címe. Akkor én ennek a rendezvénynek egyik szervezője voltam. Sokunk örömére még több, mint 10 évig fogadta el meghívásunkat és járt hozzánk rendszeresen, ezzel támogatva minket az egyre mélyülő tudás megszerzésében. 

Mi az Erőszakmentes Kommunikáció? Egy olyan kommunikációs modell, amely segít bennünket 1. önmagunk és beszélgetőtársunk valódi megértésében, 2. a verbalitásban megnyilvánuló, akár szinte észrevétlen erőszak elkerülésében, átfordításában, 3. a köztünk lévő különböző hierarchiák helyett egyenrangú embertársi kapcsolat létrejöttében. Életszemlélet. 

Ahogy egyik mélyen tisztelt kolléganőm meséli: azért tanulta meg, mert így már nem kell jó kislánynak lennie. No és ami miatt én beleszerettem: úgy lehet általa kifejezni az elismerésemet, köszönetemet, hogy elkerülhetem a dicséretek osztogatását, viszont elmondhatom a másiknak, hogy az aktuális cselekedete miként járult hozzá az elégedettségem, örömöm, megkönnyebbülésem, stb. megszületéséhez :).

A képzés vezetője: Szentpéteri Julianna

1996 óta foglalkozom az Erőszakmentes Kommunikációval

2000 óta Marshall biztatására másokkal is megosztom tudásomat. Képzési szintek velem: kezdő, haladó, tudás-rendszerező, trénerképző. Minden egyes szintugrást kérésre léptem meg :).

2020 óta a nemzetközi központ által akkreditált tréner vagyok.

Egyszer valaki azt mondta rólam, hogy úgy át vagyok itatva az EMK-val, mint a sárgolyóban a föld a vízzel :). Időközben a megszállottságom ugyan elmúlt, de a szenvedélyem megmaradt. :)

Találkozásaink helyszíne: Bp. III. Zápor utca 

Találkozásaink időpontja: 2025. november. 15., 22., december 6., 13., 20., 2026. január 3., 10., 24., 31., február 14., 21., március 7., 14.,  A december 20-i időpontról a résztvevők döntenek, áttehetjük az új évre. Akkor találkozunk még egyszer márciusban.  (Minden 3. szombat szabad marad.) 

10.00-18.00 között
Részvételi díj: 25000 HUF/nap (a képzés 13 teljes napból áll)

Jelentkezés és érdeklődés: e-mailben jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK),  Messengeren: Julianna Szentpéteri

Jelentkezési határidő: 2025. november 7.
Telefonon sajnos csak azok tudnak jelentkezni, akik már kontaktjaim. 

Szeretettel várom mind az új, mind az újrakezdő érdeklődőket!

Hálás vagyok azoknak, akik megosztják a meghívómat, mert még mindig szájhagyomány útján szeretek terjedni, mint a népmesék :).

Julianna

A szöveg tetején látható fotót magam készítettem.

Tanfolyam, vagy mégsem?

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

A szeretett depresszió

 

Elvesztve önmagam

Az elmúlt nagyjából három-négy hónapban régről ismert helyen jártam. Depresszióban. 

Ahogy visszatekintek, az oda vezető út hosszabb volt, mint az ott lét. Nyár közepén indultam, mikor fiatalabb lányommal sétálva belerúgtam egy járdaszélbe és megrándult jó néhány ideg, ín, izom a jobb lábfejemben, bokámban. Mivel én egy gyaloglós nő vagyok, a hirtelen erős fájdalom, és utána a szinte járásképtelenség megviselt. Azt hittem, némi pihentetéssel rendbe jön a lábam, de nem így lett. Szerencsére gyalogolni hamar újra tudtam, de lépcsőt járni, felhúzott lábbal ülni nem ment és bizonyos egyéb lábmozdulatok hosszú hónapokig fájdalommal jártak. Aztán fél éven belül négyszer térdre estem jártomban-keltemben az utcán. Hol a fájdalom, hol a sokk, hol a traumatizáltság élménye tört rám. Majd mindezek miatt elmentem családfelállításra, mert úgy láttam, hogy amit az EMK-val lehetett, kikutattam, de még van itt valami általam el nem érhető. Szokás szerint bizalomtelien indultam haza, a lábam sokat javult azóta, újra tudok lépcsőzni, stb. Ugyanakkor pár hét után valami gyanús lett számomra. Újra többet ettem, mint ami valójában jól esett. Édességet is. Egyre többet. Nem mosogattam napokig. Ha már úgy állt a helyzet, beindítottam a mosogatógépet, amit amúgy évente jó, ha 4-5 alkalommal használok. A takarítást halogattam. Az itteni bejegyzésekről lebeszéltem magam. Szabotáltam a gyaloglásra felszólító belső kérelmet. A növényeimet akkor öntöztem meg, amikor már látványosan kókadoztak. El-elhagytam az ágyazási szertartásomat. Sőt, még a hímzést is sokat hanyagoltam. Ami már valódi kór-tünet nálam. Sorolhatnám szépen tovább, mi mindent nem tettem meg magamnak magamért. Persze belül is egyre kedvetlenebb és erőtlenebb lettem. 

Mindez valahogy rendjén valónak látszott. Ugyanakkor gyanúsnak. A fejemben kerengő gondolatok  nem tetszettek, mert nem tűntek számomra igazaknak. A közelgő elmúlásról, a feladásról, a remény és esély elveszettségéről szóltak.   

Azt feltételeztem, hogy most valójában gyógyulok, csak ahhoz, hogy jobb legyen, most előbb rosszabb. Na jó, de meddig? Akkor figyeljek már arra, hogy mit hoz fel a csend, a gyaloglás a lelkemből. Lassan meghallottam, és néhány napja meghajoltam szeretett anyai nagyanyám sorsa előtt (persze a megértés után legalább három héttel, mert értelem szerűen halogattam a cselekvést). Másnap, még Depresszióban, utolsó cseppként, kaptam egy számomra fájdalmas hírt kedves barátnőmtől, a Színező tulajdonosától.

Következő reggel arra ébredtem, hogy megint sürgetően dübörög bennem az élet, én pedig kész vagyok elkezdeni újra járni. 

Ma reggel pedig ráláttam arra, hogy a hely, ahol az elmúlt hónapokat töltöttem, nekem nem csak, hogy ismerős, mert valaha éveket töltöttem ott, hanem kényelmes is. Szinte szeretem. 

Olyan szelídek a fények ott, semmi éles kép. Mondhatni szem kímélő. Ugyan jár egy állandó, tompább-erősebb szorongással, de a felelősségvállalás kényszere is elkerül. Átjárja a tudat, hogy én nem tehetek semmit. Az élet erősebb, én kiszolgáltatott vagyok a koromnak, a természet és az állam rendjének (vagy az utóbbi rendetlenségének?). Az elmúlás elkerülhetetlen, minek erőlködjek? Annyi mindent megtettem már eddig, annyi változásra voltam képes, hát ennyi fért bele. Többre nincs erőm, kapacitásom ... Szóval az egész a gyengédség, elfogadás és belátás látszatába is szépen be van csomagolva arrafelé. Az önsajnálat pedig szeretetnek tűnik ott,

Hogyan gazdagított az élmény? Mert gazdagított. Az empátia készségemben. Mostanáig azokhoz az emberekhez magamban nem igazán tudtam közel kerülni, akik beleragadtak az önsajnálatba és felelősséghárításba. Megértettem és elfogadtam őket, de valami távolságtartás megmaradt bennem "az életbátorság és életösztön hiánya" ítéletem miatt. Most megtaláltam a(z időnként) közös értékrendet a meghitt otthonosság tekintetében velük. Aztán majd meglátom, ezt gyakorlattá tudom-e tenni ;).

Fotó: saját

Az elégedettség forrása 1.

 

A mindennapok sodrásában rendszerint impulzívan cselekszünk. Amikor szólnak hozzánk, válaszolunk, mert arra tanítottak bennünket, hogy válaszolni illik. Amikor elénk kerül egy probléma, akkor igyekszünk megoldani, mert így láttuk a szüleinktől, tanárainktól. Amikor úgy gondoljuk, hogy valaki megsértett minket, akkor megsértődünk és napokig nem szólunk a másikhoz, vagy épp egy életre hátat fordítunk neki. Amikor úgy éljük meg, hogy valaki felbosszantott minket, akkor órákon át dühöngünk és képzeletbeli vitát folytatunk a másikkal mindaddig, míg belefáradunk, vagy éppen jön valami újabb impulzus, ami eltereli a figyelmünket. A düh ugyanakkor nagyon ügyes valami, mert nem hagy békét nekünk és képes visszatérni, hogy újra és újra elképzelhessük, milyen érvekkel tudnánk hatni a másikra. Abban az esetben, ha újra találkozunk az illetővel, ott folytatjuk a vitát, ahol abbahagytuk, rendszerint sehova sem jutva, hiába húzzuk elő a korábban magunkban sikeresnek hitt nézőpontokat.

Manapság, hogy divattá vált kifejezni, megélni az érzelmeinket, még magunkba is nézünk, felkutatva a szót, ami leginkább kifejezi, hogy érezzük magunkat. Persze, amit találunk, az az esetek többségében nem érzelmet kifejező szó. Én úgy látom, legtöbbször azt mutatjuk meg, hogy szerintünk a másik mit tett velünk. Megbántott, sarokba szorított, becsapott, megcsalt, kijátszott, feldühített, elszomorított, fájdalmat okozott, stb. Egy másik mód, hogy a másik hibáztatása helyett magunkat tartva hibásnak/felelősnek, keressük a kifejezést az érzelmünk leírására. Butának érzem magam; kicsinek érzem magam; bénának érzem magam; semmire kellőnek érzem magam, esetleg csodásnak érzem magam, stb. A harmadik, legsikeresebb út, ha tényleg érzelmet kifejező szót találunk önmagunk láthatóvá tételére. Szomorú vagyok, elkeseredett vagyok, feszült lettem, kétségbeestem, csalódott vagyok, meghatódtam, örülök, megkönnyebbültnek érzem magam, stb.

Mi következik ez után? Naná, hogy igyekszünk megszűntetni a szomorúság, elkeseredettség, feszültség, kétségbeesettség, csalódottság forrását, illetve megdicsérjük a másikat, aki miatt most meghatódtunk, örülünk, megkönnyebbültek vagyunk. És itt a vége. Hisz már megtaláltuk és kifejeztük, hogy érezzük magunkat. Vagy még sincs vége? 
Vajon este, elalvás előtt eltölt minket az elégedettség élménye? Vagy kavarog a fejünk a további megoldandó problémák, érzések hurrikánjában?

Az EMK (Erőszakmentes Kommunikáció) egyik alaptézise, hogy minden emberi megnyilvánulás mögött szükségletek bújnak meg. A szükségletek a valódi mozgató rugóink. Nincs esélyünk az elégedettségre, ha ezt az adott helyzetben aktuális mozgató rugónkat nem ismerjük fel.

Te jó ég, Julianna, miről beszélsz?
Arról az alapvető tényről, hogy ha nem tudatosítom a szükséglete(i)met, nem is lehet kielégíteni (őket). Márpedig, ha a szükségletem nem elégült ki, nem tudok elégedett lenni.
Miért ne lehetne kielégíteni egy szükségletet anélkül, hogy tudatosítanánk? 

Próbáljátok ki! 
Mondjuk támogatásra van szükségem, de én nem tudom ezt pontosan, csak azt érzékelem, hogy valami hiányzik, de nagyon. Valami olyasmi hiányzik, amikor érzékelem, hogy nem vagyok egyedül. Tehát lehet, hogy együttműködést, az összetartozás élményét, figyelembe vételt intézek magamnak. Optimális esetben még meg is kapom valamelyiket, vagy akár mindet. Szerintetek elégedett leszek? Nem. Mégpedig azért, mert a valódi szükségletem az adott helyzetben a támogatás volt, az pedig nem jött meg. Tovább megyek. Amennyiben a fenti másik három szükségletem kielégítését is úgy intéztem el, hogy nem voltam tudatukban, csak a magányosságomat vettem észre, akkor a megtörtént cselekvéseket nem tudom belerakni a célzott szükségletek zsákjába, hisz nem tudom, melyikbe kellene beleraknom. Lehet, hogy átélek olyan érzéseket, amik kielégült szükségletekhez tartoznak (hétköznapi nyelven szólva jó érzéseket), pl. örömöt, hálát, de "elég"-edett nem leszek. Azt sem látom majd, valójában minek örülök, mitől vagyok hálás. Mivel a támogatás élménye (vagy akár mind a négyé) még mindig hiánylistán lesz bennem.

Tehát az elégedettséghez vezető úton az egyik fontos lépés, hogy észreveszem a pillanatban, hogy bennem aktivizálódott valamely szükségletem és azt pontosan meg is tudom nevezni. 

Ezen a ponton hallom, ahogy a tanfolyami résztvevőim lélegzete elakad és valaki, aki elég bátor, rákérdez, hogy a csudába tudná észrevenni, hogy aktivizálódott egy szükséglete, ha még sosem tette.

Tulajdonképpen egyszerű. Erre vannak az érzéseink, érzelmeink. Valójában minden érzelmünk jelzés arra, hogy valamely szükségletünk megpiszkálódott. Vagy úgy, hogy köszöni szépen, bár nem is várta, de beteljesült (hurrá-éljen); vagy úgy, hogy valamit tapasztalva elégedetlenségében háborog.
Ezért mondja minden okos könyv, hogy az érzelmeinket ne fojtsuk el, hanem éljük meg. Ezért próbáljuk megnevezni is őket. Mert arra vannak, hogy jelezzenek. 

Jelezzék, hogy szükségletünk/mozgató rugónk bukkant fel a szürke zónából :). Ha elfojtjuk őket, nulla esélyünk van, hogy a szükségleteinkre rátaláljunk. 

Folyt. köv. ;)

Az elmúlt másfél évben több alkalommal dolgoztam együtt barátaimmal a bentlakásos tréningeken, így, mikor egyik találkozónkon T.-Halmos Eszter barátnőm szeme felcsillant engem hallgatva egy benne felbukkanó ötletre, némi gondolkodás után azt mondtam: lehet róla szó. Aki őt ismeri, tudhatja, hogy az ötletből pillanatok alatt terv lesz. Így aztán egy májusi beszélgetés eredményeként már itt is van a küszöbön ez a remek alkalom :).

Ha szereted a kalandot kívül és belül, tarts velünk!

Egy napnyi őszinteség  

Gondolkodtál valaha azon, mi is az őszinteség?
El szoktad mondani a véleményedet őszintén másoknak?
Tudod, mi a célod ezzel?
Saját magaddal szoktál őszinte lenni? Ezt hogyan teszed?

Ezen az egy napos önismereti elvonuláson körüljárjuk az őszinteség témakörét, ahogy általában értjük
és ahogy az erőszakmentes kommunikációval (EMK) lehetséges. Az önmagunkhoz való őszinte kapcsolódást torok,- és szívnyitó jóga ászanákkal támogatjuk.

Időpont: 
2024. augusztus 23. 9.00-15.00h
Helyszín: 
Pilisborosjenő, Egri-vár másolata
Kísérőid ebben a témában:
Szentpéteri Julianna, nemzetközileg akkreditált EMK tréner
Halmos Eszter, jógaoktató (Jóga szívvel-lélekkel)
Részvételi díj: 30 000 Ft
korai pacsirta ár július 28-áig: 19 990 Ft
Ebből jelentkezéskor fizetendő 5 000 Ft, amely lemondás esetén másra átruházható.
Max. létszám: 12 fő
Étkezés: batyus piknik - hozz magaddal olyan ételt, amit szívesen eszel és megosztasz másokkal

Facebook esemény:
https://facebook.com/events/s/oszinten-erteni-magam-egy-napo/992172809068048/

Jelentkezés és további info:
jogaszivvellelekkel@gmail.com

Szeretettel hívunk és várunk!
Julianna és Eszter

Nincs fotó, mert a cookie beállításokkal nem boldogulok :)))