Charlie Chaplin

"Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni... önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban törétnik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek - ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.
Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET!!!! "
                                                                                        Charlie Chaplin

M. R. emlékére

Február 7-én lesz egy éve, hogy Marshall elhunyt.
Rá való emlékezésül erre a napra Rambala Évi (Erőszakmentes Kommunikációs Alapítvány) szervez összejövetelt a Kisképzőben, melynek címe Bp. IX. Török Pál u. 1.

Délelőtt azok, akik ismerték őt, mesélnek személyes élményeikről, délután pedig másfél órás előadásokon, műhelyekben ismerkedhettek az EMK hazai oktatói közül néhánnyal, többek között velem is.

Az esemény FB-on is megtalálható "Marshall Rosenbergre emlékezünk" címmel. Akit érdekel a program, ott jelezheti előre.

Szeretettel várlak Benneteket!            Julianna

A puding próbája

Tegnap dolgoztam egyik kedvenc csoportommal és az év-váltó visszatekintést köszönetek megfogalmazásával tettük.
Elfáradt a kezem, még mielőtt az egy tizedét leírtam volna mindannak, amiért hálás vagyok a múlt évből. Mindezen hálaérzetek közben persze bevillantak olyan jelenetek is, mikor a boldog elégedettség messze elkerült.

Nehéz volt az otthonváltás, mert együtt járt egy életszakasz lezárásával.
Szerettem a helyet, ahol eddig laktam (7 év, 7 hónap) és keresés közben nehéz volt kitartani az előre, még tiszta fejjel megfogalmazott értékek mellett. A végére azért valami csoda folytán meglett a megálmodott otthon. Talán, mert elég sokszor eljutottunk annak felismeréséig és kimondásáig, hogy semmi sem éri meg a kapcsolat elvesztését. Mert az a legfontosabb.

Közben viszont volt csalódás, szomorúság, feszültség, értékkülönbség, vita és sírás. Pédául az a szerettem, akinek támogatására  erősen számítottam, mikor nekikezdtem az egésznek, viszonylag hamar "lemorzsolódott", mert személyes ügyei elszólították. Egyszerre volt bennem ezzel kapcsolatban megértő elfogadás és csalódott szomorúság. Sőt, ha őszinte vagyok, még sértődöttség is.
Azt is nehézségek árán ismertem fel, hogy a sok segítség is hátráltat. Mert ahány ember, annyi szempont. Megőrizni a saját fókuszomat komoly munka volt. Így aztán az lett a legegyszerűbb, hogy szigorúan csak mi, érintett felek maradtunk, kerestünk és a többiek a kispadról szurkolhattak.
Most értem már, mit jelent, amikor kapcsolatok mennek tönkre 1-1 ház megépítése során.
Volt 1-2 alkalom, amikor a feszültségtől sírva ültünk egymás mellett úgy, hogy nem bírtunk egymásra nézni sem.
De végül ezek az élmények megerősítették, hogy mekkora ajándékot kaptunk mi Marshalltól. Mert minden egyes esetben eljutottunk oda, hogy egyikünk vett egy nagy levegőt és belekezdett egy mondatba: amikor azt tapasztalom, hogy ...  Máskor pedig így: amikor ezt mondod, akkor tulajdonképpen ...?
Nem volt mindig teljes megnyugvás a vége, de legalább levegőhöz jutottunk.
Sőt az is előfordult, hogy mediációt kértünk, amiben bizony megizzadt segítséget nyújtó barátunk.

Így összességében azt mondhatom el leginkább a múlt évről, hogy mind az EMK, mind a tudásunk és ilyen módon hitelességünk próbatétele volt. Elégedetten jelentem: sikeres vizsgát tettünk.

Köszönet érte elsősorban Juli lányomnak.
Utána másik két gyermekem, Bori és Laci jön a sorban.
Köszönet illeti Bojtár Tamás és Földes György barátomat is, akik kitartottak és figyelmükkel, jelenlétükkel, empatikus elfogadásukkal, tudásuk gyakorlati alkalmazásával mentőövek voltak számomra/számunkra.
Mellettük köszönöm még a szerdai gyakorlón kapott figyelmet, támogatást, valamint a "Péntekieknek", hogy úgy szeretnek engem, ahogy vagyok.
Judit barátnőmnek is jár a köszönet, amiért beraktározhattam nála egy időre otthontalanná vált javaimat :).
Azoknak pedig (megszámlálhatatlanok), akik felajánlották segítségüket és nyugodtan azt mondhattam nekik, hogy "köszönöm, most kérlek, inkább azzal segíts, hogy kivülről szurkolsz", szintén köszönöm a belátást és elfogadást. Ez is sokat jelentett közben.

A másik nem

EMK-s mediációim során dolgozom párokkal, ill. egyéniben párkapcsolati problémákkal is. 

Jó pár hete volt már, hogy egy ilyen alkalmon valaki elmesélte, hogy férje sosem fogadja el az ő véleményét, mindig felülírja azt saját meglátásaival, hozzáállásával. 

Haladtunk előre a beszélgetésben, hogy tisztázzuk, mi is történik ezen vélemény-ütközések során. Lassan végeztünk, már nem a szabályos keretek között való csevegésben a véleményemet kérdezte a hölgy, amikor is azt mondtam, hogy gyakran emlegetjük mi nők a férfiakat, ill. ők minket az ellenkező nemnek.

Márpedig ez a megfogalmazás kevéssé támogatja a párkapcsolatot, hiszen, ha a másik az "ellenkező" nem, akkor nehéz őt a saját oldalunkon lévő valakinek látni. Ezért én egy ideje a másik nemnek nevezem őket.

No, itt aztán ez a mondat jól betalált! 

Pontosabban ez a kifejezés: "másik NEM". 

Te jó ég! Ez a szó nálunk ugye kettős jelentésű. Tényleg így akarok magunkra gondolni, mint két NEM-re? Hisz egész önismereti és EMK-s munkálkodásom során az igeneket igyekszem felfogni, megtalálni és megérteni. Tehát, amikor egy férfivel vagyok együtt (fontos kapcsolataim), hogy tekinthetek úgy magunkra, mint a "nem"-et képviselő személyekre? 

A pár pillanat alatt lezajlott belső gondolatsor után kitörtem: Ez sem az, amit én képviselni szeretnék! Mostantól a férfiak számomra a másik "igen" lesznek.

Hisz ez így igaz ... Amikor egyeztetünk, beszélgetünk és ők mást mondanak, mint én, csak a saját álláspontjukat, a saját igenjüket teszik ki az asztalra, Ahogy én is a saját igenemet képviselem. Tehát nem vitatkozunk, ellenkezünk, csak tisztázzuk a nézőpontjainkat, szükségleteinket, hogy aztán olyan megoldás szülessen, amivel mindketten elégedettek vagyunk. Ahogy az EMK javasolja.

Persze a szemlélet, a hozzáállás már rég ez volt bennem, De a megfogalmazással mégis mást erősítettem.

Ezért tudatos váltással ezentúl kedves férfi társaim, Ti mostantól nekem a MÁSIK IGEN vagytok!

Váltás, változás

Vezettem éveken át egy nőknek szóló csoportot, melynek címe Isteni hancúr volt. Ott készült egyszer ez a kép, mikor témánk egy korábbi életszakasz lezárása és egy újabb megnyitása volt. Középen a mécsesek köszönetet fejeztek ki azért, amit addig kaptunk a csoporttól, az élettől, kifelé haladva pedig kéréseinket, kívánságainkat jelezték a jövőre vonatkozólag.

Szerettem a munkát, amit ott végeztünk.
Aztán jött egy vihar a lelkemben, életemben, ami elsodorta ezt a csoportot is. Valójában az volt az élményem, hogy amiért belekezdtünk, azt elvégeztük.

A címet kölcsönvettem arról a hétről, mikor is belekezdtem az ismeretség megkötésébe önmagammal. Ez a kifejezés indított el ugyanis engem "az úton", köszönet érte Karajos Editnek és Ken Cadigennek.
Akkoriban mindent elmondhattam az életemről, csak azt nem, hogy az isteni hancúr. Keményen szenvedtem. Ma viszont boldog vagyok, hogy élek.

Amikor ide jutok, rendszerint elgondolkodom, lehet-e egyáltalán váltani, változni. Valóban más vagyok, mint akkoriban voltam?

Egyszer valahol olvastam (sajnálom, hogy már nem emlékszem kinek a tollából), hogy változni csak önmagunkká lehet. Ez a mondat megragadt bennem, mint egy bogáncs és nem tudtam azóta sem kiverni a fejemből. Mindig nézegetem, igaznak találom-e.
Egyre inkább arra jutok, hogy igen.

Úgy látom, hogy az évek során elvégzett sok tanfolyam, csoport, élmény, utazás annyit hozott, hogy lepucoltam magamról sok mindent, ami nem én vagyok, hanem életem során tudatosan, vagy öntudatlanul magamra vettem. Véleményeket, következtetéseket, melyeket felvettem-elhittem magamtól, vagy másoktól. Attól függően, mikor hogy viselkedtem. Ezek a vélemények aztán befolyásoltak napokig, hetekig, évekig, évtizedekig.

Olyan ez az egész, mint egy játék. Bújócska. Isteni hancúrozás, hogy megleljem magam mindezek mögött az álarcok, paravánok, falak mögött, melyek megakadályoznak, hogy helyzetekben autentikusan, magamhoz hűen viselkedjek.

Milyen az, amikor magamhoz hűen viselkedem? Pontosan nem tudom. Talán soha nem fogom megtudni. 23 évnyi önismereti munka után néha azért vannak már sejtéseim. Előfordul, hogy mikor szólok valakihez, akit igazán szeretek, akkor tudom, hogy most azt mondom, ami tényleg az enyém. Amikor az EMK-t mutatom meg embereknek, olyankor is tudom, hogy valóban arról beszélek, amit szeretek, amit nagyra tartok. Én, aki vagyok.
Ugyanakkor eszem ágában sincs megbánni, amikor másképp van. Mert az is a játék része.
Unalmas lenne enélkül.
Mint az EMK a sakál nélkül. Ahogy Marshall mondta mindig: köszöntsük szeretettel a sakált és tudjuk meg, mit akar. Mert csodás üzenete van, ha hajlandóak vagyunk meghallani.
Nekem is jó mulatság megtudni, mit akar tőlem egy-egy ítélet, vélemény, melyet én, vagy más mond rólam.
Köszönöm, hogy ez a kíváncsiság velem született és nem lankadt bennem az évtizedek során! Ez bíztat nem csak az ítéletek valódi üzenetének megértésére, de magam megtalálására is mögöttük . Újra és újra és újra és újra ... Élek!

Végre tanfolyam

Kedves Olvasóm! 

Rég jelentkeztem. Ennek legfőbb oka, hogy hosszan kerestem új otthonomat. Megesik velem, hogy "együgyűvé" válok, ha valami nagyon foglalkoztat. Most is ez történt és bár még nem az új címen lakom, de a nagyobb feszültség lehullott vállamról, mert az eddigi lakásból 2 hete kiköltöztem. Így lett erőm megkeresni az új helyszínt is, ahol dolgozhatok, mert a Kikötő is megszűnt nyár elején. Köszönöm az együtt töltött éveket a Csapatnak, a növekedés lehetőségét! Vitorlát bontottunk :)! Indulhat a munka:

Értsünk szót!

Verbalitásunkban a konfliktus kialakulásának szinte leggyakoribb forrása, illetve az erőszak egyik legerőteljesebb megnyilvánulása, amikor erkölcsi ítéletet hozunk emberekkel, dolgokkal kapcsolatban. Azaz úgy gondolunk rájuk, vagy beszélünk róluk, mint jó-rossz, helyes-helytelen, bűnös-ártatlan, normális-abnormális, okos-buta, ronda-szép személyekről, cselekedetekről.

Ez persze nem "bűn", csak mások számára nehezen érthető, sőt félreérthető. Mert amikor ilyet mondunk ki, akkor (ha hiszitek, ha nem) önmagunkról akarunk valamit elmesélni. Megmutatni, mi is él bennünk az adott cselekedetet tapasztalva, vagy az emlegetett személlyel kapcsolatba kerülve.

Az Erőszakmentes Kommunikáció abban segít (többek között), hogy ilyen esetekben pontosan az jöjjön ki a szánkon, amit el kívánunk mondani, illetve, hogy amikor mások így fejezik ki magukat, szavaik mögött meghalljuk a valódi mondanivalót.

Tanfolyamaimat 3 részből építettem fel. Az elsőben legnagyobb hangot a tanulásban, gyakorlásban az kap, hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy mások azt hallják, amit mi mondani kívánunk. A másodikban arra fektetek nagyobb hangsúlyt, hogyan halljunk igazán másokat, az utolsó rész pedig a nehezebben kezelhető, sok üzenetet tartalmazó helyzetek feldolgozásáról szól.

1-1 szakasz 30 órás. Az első 30 óra természetesen önálló tudásanyagként is megállja a helyét. Aki részt szeretne venni, csak erre az egy részre kötelezi el magát. 

Most erre invitálom azokat, akik érdeklődnek az EMK iránt, akik szeretnék kapcsolataikat harmónikusabbá tenni, a bennük élő feszültséget úgy kifejezni, hogy az a bizalom növekedésére adjon esélyt, vagy akik régi tudást kívánnak feleleveníteni.

A 30 óra most 10x3 órás találkozókra bomlik, hétfő esténként 18-21 óra között, a Lélekszíntérben. 

Első alkalom 2015. november 2-a.

Cím: Budapest, VI. Szófia utca 15,/3. emelet jobbra (nincs lift), kapucsengő: 2

Részletek és jelentkezés október 28-ig: itt a blogon megjegyzésben (e-mail cím megadással), vagy a jszentpeteri@gmail.com címen EMK tárgy-megjelöléssel, esetleg telefonon a 06302515554 számon. 

Szeretettel várok mindenkit, akinek most aktuális!

Julianna

Miért félünk kérni? Válasz K. Móninak

Drága Móni!

Magamról több válaszom is van :).

Elsőre arra jutottam, hogy mivel féltem kérni, mindig csak akkor jutottam el kérésem kimondásáig, amikor az már annyira feszített belülről, hogy már nem is kérésnek hallatszott, hanem követelésnek. Az is volt. Mert olyan mély hiány táplálta kimondásához az erőt, bátorságot, amit (úgy gondoltam), most már muszáj kielégíteni. Mivel pedig elvárás ereje volt, magában hordozta a természetes kudarcot. Hisz még azok, akik szerettek és egyébként fontos szükségletük volt az életem szebbétételéhez való hozzájárulás, még ők is visszutasítottak, hisz az elvárást zsigerből elhárítjuk. Mivel szívből szeretnénk adni.
Még az is előfordult, hogy mire kimondtam a kérést, az úgy hangzott, mint nyuszika esetében a fűnyíróval (Medve! B.... meg a fűnyíródat!)
Tehát élből kudarcra ítéltem magam.

Ennek felismerése beindította a programot: kezdj el kicsiket kérni, aztán fejlődj, Julianna!
De még mindig nem ment.

Így jött a második kör. A felismerés: halálosan félek a visszautasítástól. Szó szerint halálosan. Mivel a nemeket nem tudtam az adott pillanatra vonatkozó kérésemre mondott nemnek hallani. Úgy hallottam, hogy a szükségletemre, tehát rám, az életemre mond nemet a másik.
Példák: ha a fiam nem jön le velem a piacra vásárolni, az  nem azért van, mert elmerült a munkájában, ahol feszíti a határidő, hanem azért nem jön, mert nem akar segíteni, azaz nem szeret engem.
Ha valaki, aki kérdezgette, mikor tartok tanfolyamot, most mégsem jelentkezik az aktuálisan meghirdetettre, nem azért teszi, mert hétfő esti családi programjai, vagy anyagi lehetőségei most ezt nem engedik neki, hanem azért, mert mégsem akar velem együtt dolgozni, tanulni, nincs bizalma, "kiábrándult" belőlem, még mielőtt megismert volna.
Így folytathatnám a sort a végtelenségig.
Mindez persze azért volt ilyen végletes, mert nekem létszükségletem a "választottság élmény" (mivel életem első, markáns élményei így hatottak rám).

Tehát erősen át kellett programoznom magam, hogy a nemet csak az adott pillantra vonatkozóan, a másikról szóló információnak halljam.
Ez új hozzáállás volt: amikor rájöttem, hogy a másik által kimondott nem nem rólam, hanem róla szól. Ráadásul valójában a bizalom megnyilvánulása. Ő bízik bennem, a kapcsolatunk erejében, ezért ki meri, tudja mondani, hogy: most nem, mert én ... . Bízik abban, hogy a szeretet, vagy legalábbis a szándék a kapcsolatra olyan erős közöttünk, hogy elbírja a pillanatnyi elfordulást. Hisz az elhangzó nem mögött ott van egy igen, melyet saját szükséglete kielégítésére mond.

Aztán jött a negyedik kör. Rendben, már nem gond a visszautasítás. De van-e jogom zavarni a másikat a személyes szoc. problémámmal? Nézzem már, mennyi baja van amúgy is! Most még én is öntsem a nyakába a magamét? Hol van itt az empátia?
Itt vagyok magamnak, van nekem erőm a saját szükségletem kielégítéséhez! Van nekem önbecsülésem!!!
A félelem itt a másik féltése volt. (Huncut ez, valahogy elintézi, hogy uralljon ;)!)
A feloldódást egy nem várt, hatalmas ajándék hozta meg. Ami akkora volt, hogy fel kellett fognom, tényleg van másoknak is olyan szükséglete, hogy hozzájárulni az élet ( most éppen az enyém) szebbé tételéhez.
Azaz, ha kérek, azzal azt az ajándékot adom a másiknak, hogy ezen igen fontos szükségletét kielégíthesse. Tulajdonképpen nem is kérek, hanem adok ;). Egy lehetőséget ...

Ahogy Marshall tanította nekünk: kérjünk azzal az energiával, ahogy a Mikulás hozza a csomagját: Hohohohó, itt vagyok, van egy csodás lehetőségem a számodra - most adhatsz valamit szívből!

Persze, nem megy mindig így :). De igyekszem ;)!

Szeretettel:   Julianna