A szeretet ára

A szeretetről azt tanultam Marshalltól, hogy az esetek nagy részében szükséglet, csak időnként érzés.
Ha pedig inkább szükséglet, akkor, mint olyan, cselekvéseken keresztül tud kielégülni.
Ezt az EMK tanfolyamokon hangsúlyozom, tanítom, más alkalmakkor pedig sokszor beszélek róla. Mert igaznak tartom.
Amikor kifejezzük a másiknak, mint szükségletet, akkor ő érteni fogja, mi zajlik éppen bennünk. Ugyanakkor magunknak kell tudnunk, hogy az adott pillanatban mely cselekvésből, vagy szóból tudnánk megkapni. Mint szükséglet, mindannyiónké, ott azonosak vagyunk egymással. Aztán következik mondatunk negyedik része, a kérés. Ott pedig jön a szóródás, hisz a megoldásban mérhetetlenül sokfélék vagyunk.
Van, hogy egy ölelés, van, hogy egy szál virág, néha a néma meghallgatás, máskor a felgyűlt piszkos konyhai edények elmosogatása, egy csésze tea a számítógép mellé, meleg vacsora fáradt és éhes kedvesünknek, élvezettel együtt töltött idő, apró, vagy nagyobb ajándék, ha megkérdi valaki, hogy vagyunk, egy mosoly, vagy éppen a fájdalom kimutatásának felvállalása az, amit szeretetnek fordítunk.

Az elmúlt egy évben valaki miatt erősen és sokszor kiléptem a komfortzónámból. Egy beszélgetésben azt mondtam neki, nem tudom ki miatt és mely történés következményeként olyan nehéz most a mi viszonyunk, de szívesen fizetem ezt az árat.
Akkor megdöbbentem a saját szavaimon. Megkérdőjeleztem az igazságukat.

Aztán pár napja egy régi ismerősömtől kaptam levelet, amiben azt kérdezte, hogyan sikerült kilépnem a "monodrámából", ahogy azt egy korábbi bejegyzésemben írtam. A neki fogalmazott válasz közben valami felsejlett bennem. Ugyanis azt írtam, hogy amikor egyszer csak kész lettem bevállalni a fájdalom kockázatát is azért, hogy részem lehessen a szeretetben, akkor kinyílt számomra az addig zárt világ..

Miközben ezt írtam, ráláttam, hogy igazat mondtam abban a bizonyos beszélgetésben. Akiket igazán szeretek, azokért kész vagyok fájdalmakat is bevállalni. Természetesen nem határtalanul és nem mindig, sőt, nem is mindenféle fájdalmat.
De amikor együtt vagyok valakivel és látom, hogy bizonyos cselekvéseit, önkéntelen rezdüléseit én fájdalommal reagálom le, ugyanakkor ez nem tántorít el mellőle, akkor tudom, hogy most bennem a szeretet éppen nem szükségletként, hanem érzésként van jelen.
Ami sokat elbír. Így szeretem gyermekként szüleimet, anyaként gyermekeimet, testvéreimet, jó néhány barátomat. Így egyszerű tudatosítanom ezekben a kapcsolatokban az EMK alapállítását, hogy az érzéseimért nem a másik, hanem egy (vagy több) bennem felbukkanó szükséglet a "felelős", ill., hogy igaz ez a másik félre is.

Tehát, a sok egyéb érzés mellett a fájdalmat is vállalom. Persze, kell, hogy legyen mellette még a kapcsolatban számomra öröm, megkönnyebbülés, boldogság, felszabadultság, csodálat, ámulat stb. érzés (azaz kielégült szükségletek) is. Ahogy a virágon megférnek egymás mellett a különböző színű szirmok.

Fontos a megfelelő egyensúly. 

Ugyanakkor a kölcsönösség is. Ha egy kapcsolatban, amelyben én így vagyok jelen, a másik azt mondja, hogy a könnyeimet látva mindig összeszorul a szíve, akkor is, ha azok tőle függetlenül hullnak, de ott marad velem és figyel rám - akkor tudom, hogy megéri. Mert a szeretet, mint érzés, mindkettőnkben jelen van!

Így szabadok lehetünk, lerakhatjuk a "viselkedés" kényszerét.
Köszönöm, hogy részem lehet ebben! Ez egy számomra igen fontos érték!