Új szelek

Rég jártam erre, hogy írjak bármit is. Ami csak azt jelenti, hogy izgalmas dolgok zajlanak az életemben :).
Tegnap elindult az előző bejegyzésben meghirdetett tanfolyam és lássatok csodát, több a férfi résztvevő, mint a nő. Ez nekem Ünnep! Mert az EMK szerintem nagyon való a férfiaknak is. Hisz a nagyszülője (Carl Rogers) és a szülője (Marshall B. Rosenberg) is férfiak voltak. Ráadásul, bár beszélünk általa az érzéseinkről, a 4. lépés, a kérés miatt nagyon gyakorlatias, a megoldást is magában rejtő kommunikációról van itt szó. Az pedig fontos férfitársainknak :)!
Tudom, ez itt egy hatalmas általánosítás, ugyanakkor megfelel azokra a kifogásokra, amit férfi barátaimtól hallottam az EMK-val kapcsolatban, amíg azt közelről meg nem ismerték.
Szóval: Amikor látom, hogy számottevően több a férfi ezen a kurzuson, elégedett és boldog vagyok, mert sikerélményt, megerősítést, összetartozást, kihívást élhetek meg, ezért köszönöm Nekik, hogy érdeklődnek és elköteleződtek a csoporthoz és önmagukhoz is!

A másik oka a csendnek, hogy amikor kész vagyok a nethez leülni - és ez most ritka -, akkor lakásokat nézegetek, keresek. Ugyanis új otthonom lesz. Arra készülök, hogy hosszú idő után újra egyedül éljek, legalábbis egy darabig ;).
Ez megmozgatja bennem a gyermekeimhez fűződő kötelékeket. Átúsztam közben a bűntudat, aggodalom, dac hullámain. Most az izgatott kíváncsiság szakaszában élek leginkább és időnként megijedek, hogy: "te jó ég, lehet nekem az, amit szeretnék!?"
Minden olyan alkalommal, amikor nekem valóban tetsző helyen találok egy jó lakáshirdetést, elfog ez az ijedtség. Ez önmagában is megrázó felismerés... Mert ezek szerint igaz, amit Nelson Mandela mond: "Legmélyebb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk. Legmélyebb félelmünk az, hogy hatalmasok vagyunk."

Én ezt úgy gondolom, látom, hogy a nehézség, az alkalmatlanságunk megszokott, ismerős, mondhatni biztonságos. Ismerős, amit mások könnyen értenek, közel lehet kerülni elmesélésekor egymással. Ez is egyik oka biztonságos voltának.
Amikor pedig "jól mennek" a dolgaim, akkor azt nehéz elmondani barátomnak, ismerősömnek, hisz olyan "ciki dicsekedni", amikor őt éppen elhagyták, gondok vannak a munkahelyén, vagy megint felszedett 3 kilót...

Márpedig miért ne fordulhatna meg ez az egész felállás? Mert ha el merem mondani, fel merem vállalni, hogy nekem éppen most mennek a dolgaim, akkor ez inspiráció, remény, bíztatás is lehet a másik számára. Hogy van ilyen!

Mert van. Van olyan, hogy egy tanfolyam, egy új hozzáállás önmagunkhoz és embertársainkhoz megváltoztatja jelentősen az életünket. Hogy az új szélirány kifújja a megrekedt lelki szmogot. Ami miatt a másik életének szebbétételéhez való hozzájárulási szándék hatalmasra duzzad bennünk és önmagunkat is meglepő lépésekre késztet.
Van olyan, hogy hallván egy felajánlást, meghívást megszeppenünk, meglepődünk, aztán egy hatalmas levegőt véve elfújjuk kétségeinket, félelmeinket, kifogásainkat és azt mondjuk: elfogadom, köszönöm. Aminek a vége egy gyönyörű közös utazás. Az igaz, hogy a hajunk, a lelkünk összeborzolódhat közben :)!
Van olyan is, hogy szeretettünk balesetekor szinte mindent félredobunk és csak arra koncentrálunk, hogy ő meggyógyuljon, felépüljön mind fizikailag, mind lelkileg. A másik pedig megérti, felfogja ezt, még az ő nagy nehézsége közben is és a kölcsönös szeretet hatalmasra növekszik és átsegít a gondokon. Belép a kölcsönös támogatás, megbecsülés végtelen köre és az összetartozás-élmény megingathatatlansága.
Van olyan is, hogy a villamoson összevillan a szemünk valakivel, aki legalább 5 éve járt egy tanfolyamon és széles mosolyra húzodott arccal tör át a tömegen, hogy elmesélje: a kurzus után új munkahelye lett, ami még az előzőnél is jobb, párra talált és az esküvőjére készül, ami a jövő héten lesz. Mindezt pedig az öt évvel ezelőtti találkozásunkra vezeti vissza.
Meg olyan is van, hogy az Ausztriába kitelepült korábbi "tanítvány" minden budapesti látogatásakor bejelentkezik, hogy elmesélje, mint valósul meg lépésről-lépésre az álma.

Szóval szerintem szép az élet! Ráadásul ezt megéri felvállalni. Mert lehet, hogy akinek elmesélem az örömeimet, elsőre meghökken, tanácstalan lesz, de aztán megforgatva magában a hallottakat, remény ébredhet benne, hogy neki is jöhetnek még klassz dolgok az életében.
Újra Nelson Mandelát idézem: "... ahogy engedjük fényünket ragyogni, öntudatlanul megengedjük másoknak is, hogy ezt tegyék. Ahogy felszabadulunk saját félelmünk alól, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat."