Áprilisban is :)

Amikor arra gondolok, hogy a hétvégi csoport olyan inspirációt és lendületet hozott még bennem is, hogy szerdán 2 egyéni munka között kimentem a környékünkre gyalogolni, mozogni, levegőzni, akkor elégedettség és öröm fog el, mert a sikerélmény, hatékonyság, eredményeség, közös értékrend, összetartozás-élmény és "nővériség" (támogatottság) iránti szükségleteimet látom kielégülni, ezért ezúton is köszönetet mondok azoknak, aki részt vettek a tréningen :)!
Így készülhetett hát ez a kép a XII. Devecseri G. parkban, ahol kora tavasszal az  odvaska lila virága szőnyeget borít a fák lába alá.
A következő hónapban pedi új, eddig általam nem érintett témát nyitok a Lélekszíntérben. Íme:

Családi nézeteltéréseink

Javarészt egyedül neveltem 3 gyermekemet 2, 5 és 8 éves koruktól. Amikor ezt megemlítettem, gyakran reagáltak annak idején új ismerőseim sajnálattal: biztosan nagyon nehéz lehet. 

Én pedig tiltakoztam.

Pedig valójában bőven volt nehézség. Sokszor örlődtem azon, hogy a két lány verekszik egymással; hogy a kisebb mellett ülhetek órákig (néha még el is aludtam), hogy elkészüljön a számtan házi feladat: mert ő inkább játszani akart, én meg, hogy előbb legyünk túl a "dolgunkon"; hogy az elindulás bárhova nekem tartott rövidebb ideig, pedig én 4 ember igényeire készültem fel, aztán várhattam, míg annyira késve lépünk ki a lakásajtón, hogy csomagokkal felpakolva futhatok elérni a buszt, vonatot, rángatva-sürgetve őket: gyerünk már!!; hogy a fiamat nem tudtam rávenni a rendrakásra, takarításra a szobájában, "pedig olyan jó gyerek"; hogy amikor már elértek abba a korba (szerintem) amikor ideje volt, akkor sem látták meg az itthoni teendőket: szemétlevitel, mosogatás, a kád kipucolása;  stb-stb. 

Aztán a lelkiismeret-fudalás időszakai: biztosan én nem tettem valamit jól, hogy mindez nem működik. Amikor gyönyörű lányaim közül az egyik elkezdte eltakarni a szépségét topis deszkás cuccokkal (nem mintha valaha is gördeszkázni akart volna), kicsit később a másik öltözött feketébe és festette be haja felét hidrogénszőkére, aztán meg a fiamat nem lehetett kirobbantani a számítógép elől. 

Én pedig vagy dühöngtem, vagy bőgtem ...

Volt olyan korszak is, amikor láttam, reakcióim nem igazán az enyémek, hanem anyukámat másolom. Na, ez végleg kiborított. Éppen elég volt ezt nekem/nekünk elviselni, tényleg én is ezt csinálom a gyerekeimmel? 

Ez megint egy újabb szülő-gyerek konfliktus, de itt én vagyok a gyerek. Tudok én beszélgetni anyámmal, apámmal? Dehogy, hisz úgyse figyelnek oda. Elvannak a saját ügyeikkel, aggodalmaikkal. Mindig is így volt!!! Ráadásul még mindig meg akarják mondani, hogy kellene lennem, mit kellene csinálnom ...

Aztán jött az EMK és sok-sok beszélgetés, tisztázás. Ma az egyik legnagyobb fegyvertény az életemben, hogy közben felnőtt gyermekeimmel bizalom- és szeretetteli, nagyrészt harmónikus a kapcsolatom. Na persze vannak új és új konfliktusaink, hisz ahogy mondani szoktam: élet van. 

Mivel a hozzám forduló emberek időről-időre hozzák saját nehézségeiket gyermekeikkel, ill. szüleikkel, gondoltam lehet erről is egy hétvégénk. Ahol önmagunkra és gyermekeinkre, ill. szüleinkre is ráláthatunk. Ahol tisztázhatjuk, mi is van egy adott konfliktusban bennünk, ill. a másik oldalon.

Tehát várom azok jelentkezését, akiket ez a téma most érint!

Természetesen EMK, de megint csak nem feltétel az EMK ismerete.

Időpont: 2017. április 8-9. 10-18 óra

Helyszín: Lélekszíntér, Bp. VI. Szófia utca 15. 3. em., 2-es kapucsengő

Érdeklődés, ár, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Szeretettel:

Julianna