Egy könyvről

Olvasok egy könyvet.
Na, nem ez a hír, hisz mióta enyém a betűk összeolvasásának képessége, mindig is olvastam. Sokat. Eleinte mindenfélét, aztán lassan kialakult az ízlésem.
Például inkább regényeket olvasok, mint megmondós könyveket. Mert az az élményem, hogy a jó regényírók rengeteg tudást közvetítenek felénk, olvasók felé, csak nem szájbarágós módon :). Márpedig mindig is szerettem, ha én találhatom meg a dolgokban a számomra lényegest.

Azért néha megszólít 1-1 olyan könyv is, ami a "direkt tanító" polcomra kerül. Ebből nincs túl sok, de másfél hete éppen megláttam egyet egy barátnőm kezében, amit muszáj* volt kölcsönkérnem. (*Amikor megláttam a könyvet, izgatott kíváncsiság kerített hatalmába, mert tisztánlátásra, tanulásra, tudásra volt szükségem, ezért megkértem, adja kölcsön nekem arra az időre, míg elolvasom.)

Lehet, hogy megköveztek érte, de ebben az írásomban még nem osztom meg, mely könyvről van szó.
Most csak felcsigázlak benneteket :).
Mert most arról a hatásról akarok írni, amit  rám gyakorol, anélkül, hogy ez célja lenne, ugyanis a tényleges témájától függetlenül is hat rám.

1. Egyértelműség született bennem a papír alapú és az e-könyvek témájában.
Eddig azt hittem, választanom kell.
Ecsetelgettem magamban az egyik és másik előnyeit. Kontra-kontra alapon. Nem tudtam dönteni. Hisz mindkettőt szeretem, csak más értékekért.
Ma reggel pedig, letéve "a" könyvet a reggeli penzum elolvasása után, a zuhany alatt megszületett egy egyértelműség: nem kell választanom.
Micsoda megkönnyebbülés!
Otthon, vagy más helyzetekben, amikor kényelmesen tehetem, illetve biztosan nem sérül, akkor a papírt választom.
Utazásnál, amikor fontos, hogy a csomagomat elbírjam, és az éppen szeretett könyv sérülhet, akkor az e-könyvet. Mert az könnyű és elég erős, hogy bírja a strapát. Ráadásul szövegrészleteket úgy emelhetek ki benne a magam számára fontosnak jelölve, hogy az nem hagy maradandó nyomot magában a könyvben, hisz kitörölhető, illetve megváltoztatható, attól függően, hogyan változik olvasás közben a fókuszom.    

2. Rájöttem, hogy ahogy most már elég régóta olvasok, illetve tűmunkázok, nem tölt el teljes elégedettséggel.
Ugyanis régebben mindig csak egy könyvet olvastam, vagy egy dolgot kötöttem/horgoltam/hímeztem egyszerre.
Manapság pedig egész oszlopnyi azok könyvek sora, melyeket párhuzamosan olvasok, illetve amikor kb. 2 hete megszámoltam, döbbenten láttam, hogy csak keresztszemes hímzésből 12 elkezdett munkám van. A félben lévő gobelinjeimről, horgolásaimról, kötéseimről nem is beszélek. (Rettenetes!!)
Szóval rendre és átláthatóságra van szükségem. Ezért arra jutottam, hogy igyekszem mindkét témában 3-ra csökkenteni a párhuzamosan vitt dolgaim számát. (A 3 bevált a gyerekeknél is, még kellően átlátható mennyiség számomra :)).)

3. Újra előjött bennem a hála érzése a könyvekkel kapcsolatban, mert megerősödött a tudat, hányszor segítettek már át nehéz élethelyzeteken a tanulás, fejlődés, kikapcsolódás, önfeledtség élményével! Volt idő, amikor az emberek között megélt fájdalmak miatt bezárkózva magamba - a kézimunkázás mellet - életmentő kapaszkodóm volt az olvasás, a (szerintem) jó könyvek társasága.

Szóval: ezt a bizonyos könyvet azért is sorolom a számomra legjobbak közé, mert tényleges mondanivalóján túl bennem rend, egyértelműség, elszántság, életkedv és életerő ébred.
Köszönöm az intuíciómnak, hogy rám szólt, mikor megláttam; Ági barátnőmnek, hogy kölcsönadta; az írónak pedig a témaválasztás mellett azt is, hogy úgy fogalmaz meg dolgokat, ahogy azt teszi!

E pillanatban pedig megértem, miért is írtam le mindezt :)!
Néhány bejegyzéssel korábban témám volt, hogy elveszett az inspirációm az írásra egy kapcsolatom megszűnésével. Most pedig látom, hogy ez a könyv hozzáad egy nagy szeletet a lelkesedésemhez, hogy többet írjak.
Mert, ha van, akire az én írásom hat (mégha csak negyed akkora erővel is) úgy, mint ez a könyv rám, akkor szívesen írok :).

Ráadásul egy csomó mindent megértek általa pont ezen megszakadt kapcsolatom dinamikájáról.
De ez már egy következő bejegyzés felé visz :).
Folyt. köv.