Saját fészek

Van egy emberi rutin a kapcsolatainkban, amit évek óta figyelek. Először magamnál láttam meg, amikor a válásomat dolgoztam fel :(.

Amikor egész nap a munkahelyünkön vagyunk, vagy intézzük egyéb dolgainkat és feszültté válunk, igyekszünk uralkodni magunkon. Nem biztos, hogy konfliktus kerülésből (azaz "gyávaságból"), hanem mert szeretnénk megőrizni mondjuk az anyagi biztonságunkat, vagy önvédelemből, vagy az egyszerűség és hatékonyság kedvéért. Szóval az idegenek előtt jó képet vágunk mindenhez.
De egész nap rohanunk, feladatot végzünk, ügyeket oldunk meg, így a magunkra figyelés (mentalhigiene) elmarad.
Hazaérve pedig kiengedünk. Az egész nap hordaléka a családtagoknak jut. Könnyen robbanunk a legkisebb dolog miatt is, vagy "csak" morgolódunk, néha elvonulunk a szeretteinktől, pihenni. Nem vagyunk velük együtt, bár annak lenne ideje.

Sok éve megláttam magamnál, hogy ezt azért így teszem, mert az enyéim felé van meg a bizalom. Bizalom abban, hogy lehetek az, aki vagyok, lehetek őszinte. (Nem kell képmutatónak lennem.)
Bizalom a szeretetükben.
Abban, hogy a szeretet olyan erős közöttünk, hogy ezt is elbírja.

Ugyanakkor megrázó volt ráébrednem, hogy pont azoknak mutatom a legrosszabb oldalam, akik a legkedvesebbek nekem. Az otthonom nem a szeretet, harmónia, feltöltődés színtere, hanem a "szemétdomb", ahova a "mocsok" kerül belőlem.
Márpedig, ha belerondítok a saját fészkembe, akkor nekem is szagolnom kell és a bőrömön éreznem az eredményt.

Aktualitás? Néhány élmény EMK-s körökben. Ahol, én úgy látom, vannak, akikben erős a bizalom abban, hogy megnyilvánulhatnak bárhogy, hisz itt valószínüleg "lefordítják" a többiek érthető emberi nyelvre (szükségletre-kérésre) az ítéleteket.
Ami sokszor meg is történik.

Ugyanakkor volt már, hogy valaki, akit megkért egy társunk az EMK közösség FB oldalán, mondja már el, amit szeretne, másként, azt válaszolta, hogy "itt mindent szabad". Vagy ugyanezen kérésre múlt szerdán egy régi és igen kedves barátom azt válaszolta, hogy "fenntartja a jogot, hogy úgy fejezze ki magát, ahogy akarja".
No és természetesen szabad, illetve van joga mindenkinek úgy mondani a kritikát, ahogy csak akarja.
Viszont lehet, hogy itt nem a szabadság, vagy a jog a kérdés. Hanem, hogy megéri-e.
Tényleg kifizetődő-e a számunkra fontos kapcsolatokban, a nekünk biztonságot nyújtó helyen úgy dönteni, hogy nem használjuk EMK-s tudásunkat, azaz a kapcsolat megteremtésének szándéka nélkül jelen lenni. Arra várva, hogy majd a többiek ...
Azt hiszem, néha megengedhetjük ezt magunknak. Mert valóban ott a szeretet a másik oldalon.
De kétlem, hogy érdemes ezzel (vissza)élni újra és újra.

Mert a szeretet, mint tudjuk, szükséglet. Amit cselekvésekből kaphatunk meg és fontos benne a kölcsönösség. Ha nem töltjük fel oda-vissza, kifogyhat.
Ahogy én is elváltam, pedig érzésként mindkettőnkben még sok-sok évig jelen volt a szeretet a másik iránt.
De szükségletként fáradtak, feszültek voltunk a kapcsolatunkba tölteni. Túlságosan is bíztunk az érzés erejében.

Tehát:
1. Amikor EMK-s körben a fenti válaszokat hallom a kérésre, hogy "kérlek, most fogalmazd meg ezt úgy, hogy magadról beszélsz", akkor csalódottá és elkeseredetté válok, mert kölcsönösségre és közös értékrendre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, most mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy aktuális levelezésemben egy ismerősömmel csak akkor írom meg a válaszom, amikor az már rólam szól!
Igen, törekszem erre :).
2. Amikor ezeket tapasztalom, akkor tehetetlenné is válok, mert hitelességre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, hogy emlékezzek arra: a kérés egyik ismérve, hogy elfogadunk rá nemet is válaszul!
Történik :).
3. Amikor az egyik elutasítást egy szerettem mondja egy másik szerettem kérésére EMK gyakorlón, akkor magányossá válok, mert kölcsönös nyitottságra és bizalomra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, ha T. nem jelentkezik 3 héten belül, kész vagyok-e én írni neki!
Most van erre bennem szándék :).
4. Amikor ezekre az élményekre gondolok, akkor aggodalmat érzek, mert rendre és egyértelműségre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e arra, hogy a szeretteimmel való kapcsolatokba csak a velük való feszültségeimet vigyem be.
Hááát, erre is törekszem :).

(Félreértés elkerülése végett: gyakran van, hogy mástól és nem magamtól kérek :))). De amikor a blogot írom, akkor rendszerint egyedül vagyok kéznél lévő ember, tehát adott, hogy a pillanatnyi szükségletem beteljesülése érdekében magamtól kérhetek.)

Könyvelési hiba

Mint pár hete kiderült számomra, egész életemben vezettem egy belső könyvelést.

A főkönyvet akkor nyitottam, mikor megszülettem. Az első info, melyet rólam a világ adott nekem és mindenki másnak, az volt, hogy nő vagyok.
Innentől kezdve minden olyan tétel, mely elmarasztalást tartalmazott, ez alá a főcím alá került. Úgy könyveltem el, hogy a nő tehet róla, azaz ő a hibás, ha későn fekszem, ezért másnap nehezen kelek; ha a buliban csak arra figyelek, hogy jól érzem magam és finom az ital, tehát többet iszom a kelleténél (3-4 évente egyszer); ha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel; ha nem mosogatok el, pedig a mosogatótál teli van; ha késve hirdetem meg a tanfolyamokat, csoportokat; mert nem lettem még akkreditált tréner; ha elváltam, pedig a családunkban ez nem szokás; ha boldog vagyok, miközben mindenki sír körülöttem; ha a munkám miatt esetleg sétálhatok a Duna partján, miközben a rendes emberek dolgoznak; ha szombat-vasárnap csoportot vezetek, pedig minden rendes ember ilyenkor pihen; ha nem utazom el nyáron nyaralni, mint mindenki más; ha 15 évente egyszer megengedem magamnak, hogy akár 1-2 is hónapra kilépjek a taposómalomból és elmenjek a világ másik végébe; stb.
Tehát minden tétel ide került, ami nemtetszést válthatott ki akárkiből, valakiből, belőlem.

Aztán, ahogy növekedtem, kiderült, hogy van itt még egy létező: az ember. Egy nem nélküli lény.
Nos, a főkönyv vizsgálatakor úgy tűnt, hogy ez alá a főcím alá csak kevés dolog került ugyan, de azok legalább némi elismerésre méltóak.
A fejlődőképesség az anyaság sok éve alatt. Az elfogadásra való készség, ha mások hibájáról van szó. A makacs elszántság, hogy az EMK-t igazán tudjam. Viszonylag rendes gyereke vagyok a szüleimnek. Kitartóan kutatom, hogy válhatok még jobb emberré. Néhány másik embertársamnak viszonylag jó barátja vagyok. Hajlamos vagyok a félelem helyett a szeretetet választani mozgatórugóként.
Szóval minden olyan tételt, mely elfogadható cselekedetet, tulajdonságot jelent, ez alá a főcím alá írtam.

Alaposan megvizsgálva a lapokat és minden egyes bejegyzést, rájöttem, hogy a könyvelőm rosszul végezte a munkáját.

Mert valójában a nő, onnantól kedve, hogy megszületett, elég jó. Nincs semmi hiba benne sem fizikailag, sem lelkileg. Elég jó feleség volt, aztán elég jó barátnő. Elég jó lánya a szüleinek. Elég jó anyja a gyerekeinek.
Ellenben az ember esendő, néha téved. Van, hogy többet eszik a finom falatokból, mint ami egészséges. Van, hogy dacol a világgal, pedig senki sem figyel oda rá, így önmagával szúr csak ki. Van, hogy nagyon is fontos dolgokat, melyek megtételére talán évek óta vár, szinte ok nélkül halogat. Van, hogy sérelmeket évtizedeken át dédelget a szívében. No és hajlamos mindenért önmagát, a nőt hibáztatni.

Szóval az egész mindenséget át kellett írnom. Illetve a két főcímet meg kellett fordítanom.

Nem tudjátok még csak elképzelni sem, mi történt ekkor!!
Minden dolog, ami addig főbenjáró, halálos véteknek számított a Nő címszó alatt, átkerülve az Ember alá, bocsánatos bűnné, apró emberi gyengességgé minősült át.
Hisz az ember ugye esendő, gyenge, sérülékeny lény...
Egyelőre ennek a ténynek elképesztő logikátlanságát és emellett az életet, emberi és nő-férfi kapcsolatokat alaposan megnehezítő tragédiáját bámulom.

Ugyanakkor, amikor kicseréltem a főcímeket magamban, szinte egycsapásra megváltozott önmagam megítélése.
Egyszerre és egyszerűen szabad, megkönnyebbült, elégedett nővé váltam.
Elvégeztem, így be is fejeztem egy 25 éve elkezdett munkát.
Köszönöm!

See me beautiful ...

Van Marshallnak egy dala, melynek ez a címe és a refrénje is.

Talán a sok közül ez a legismertebb EMK körökben, hallhatjuk tőle youtube-on, elérhető a kottája és szövege is.

Arról szól, hogy láss engem szépnek minden pillanatban, bárhogy is nyilvánulok meg, mert a tetteim és pillanatnyi megnyilvánulásaim mögött mindig 'szép' vagyok, hisz a szükségleteim és a mögöttük megbúvó szeretet az, ami valójában mozgat. Akkor is, ha ez nehezen felfedezhető a számodra.

Az "engem" szó mögött lévő én persze bárki lehet.

A hétvégi kezdő csoporton a bemutatkozásomban az EMK iránti rajongásomról beszéltem. De gondolom, nem csak a szavaimból, hanem a hévből is látszik mindenkinek, aki valahogy mellém sodródik, hogy mennyire fontos ez nekem.

Maga a módszer is és a mögötte, benne élő szellemiség is. (A szellemiséget jól szemlélteti ez a dal. Ami gyakran önmagunknak szól :)!)

Volt egy pillanat vasárnap, amikor befejezve a mondatomat leültem, hangosan is megállapítva, hogy elragadott a hév. Aztán végiggondoltam, mennyire fontos nekem éppen az EMK miatt a pontos fogalmazás, a tiszta szóhasználat.

Márpedig évek óta arról beszélek, mennyit segített nekem és családomnak, szeretteimnek az EMK. No és ez így nem igaz. Nem az EMK segített. Az csak egy módszer, melyet egy amerikai pszichológus dolgozott ki. Ami segített az az, hogy kitartóan és következetesen élem a szemléletet és használom a módszert 21 éve. Rendületlenül. Örömben, bánatban, csalódásban, fájdalomban egyaránt. Akkor is, ha néha őrült nehéz.

Tehát ténylegesen én magam és azok segítettek a nehéz élethelyzetekben, akik velem együtt készek voltak gyakorolni, használni, élni ezt a modellt. Keresni magunkban és a másikban a szépet, akkor is, ha mélyre bújt!

Mindenkinek köszönet érte! Mert ez szebbé, jobbá tette az életemet, életünket.

Mostantól kezdve ezt így fogalmazom meg, mert így pontos!

A tréningnaplómba ez kerül majd, mint a folyamat során általam tanult dolog :).

De bejegyzésem aktualitását más is adja.

Múlt szerdai körünkben, amikor rám került a sor, elmondtam, hogy egy levél, amit aznap kaptam, megérintett, felzaklatott. Beszéltem arról az emberről is, aki írta. A szövegem egy pontján egyik barátnőm, kollegám kijelentette, hogy nem szeretné, ha a következő hetek erről az emberről szólnának. Elakadt a szavam...

Beállt egy időre az agyhalál.

Aztán persze született a fejemben néhány ítélet arról, hogy milyen tréner az olyan, aki nincs tisztában azzal, hogy én magamról beszéltem, bármit mondtak is a szavaim :(. Meg, hogy eléggé elszállt mostanában az agya! Sőt: nehogy a farok csóválja már a kutyát!

De egyszer csak jelentkezett a szándék a szép megkeresésére. Íme, az eredmény: Amikor hallom ezt a kijelentést, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert belátásra, együttérzésre és egyenlő bánásmódra van szükségem, ezért azt kérem, kedves P., mondd meg: igyekeznél-e úgy hallgatni ebben a témában is engem, mint esendő nőt, embert!

Amikor pedig azon kapom magam, hogy erre a reakcióra karba tenném a kezem és elhallgatnék a barátságunkban örökre, akkor fájdalom és szomorúság tölt el, mert következetességre, hitelességre és nyitottságra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, hajlandó vagyok-e ezt kettőnk között élőben is tisztázni! Szándéknyilatkozatot teszek rá :).

Amikor pedig arra gondolok, hogy örökké hallom a dalt, akkor meghatottság és hála tölt el, mert kielégül a Marshall által mindig jelenvalónak vallott sükségletem: az élet szebbé, gazdagabbá tétele; köszönöm ezt Neki, Nadának, régtől társaimnak ebben: Juli, Bori, Laci, Strasser Kata, Vámos Eszter, Redő Péter, Redő Juli, Ruczek Éva, és mindazoknak akik az elmúlt 17 évben kifejezték elismerésüket és bizalmukat azzal, hogy készek voltak tőlem tanulni, így inspiráltak arra, hogy törekedjek az EMK példamutató használatára!