2023. szeptember 13., szerda

Gyász 3, avagy felszabadulás

 

  

Az élet sohasem csak egy utat kínál, még a gyász idején sem. Ott volt fénynek Bori lányomék esküvője; Laci fiamék átköltözése Hágába, ahol végre otthon érzik magukat és vettek egy lakást; elmentem családfelállításra, hogy elháruljanak előlem az akadályok; no és természetesen sok-sok emk mondat és beszélgetés.

Nagy lépés volt, amikor már nem csak átéltem, hanem meg tudtam fogalmazni és ki tudtam mondani, milyen félelem gyötör. Ekkor igazi ajándékot kaptam a körülöttem levőktől. Természetesen csupa olyan embernek beszéltem róla, akikről tudom, milyen nagyon szeretnek és féltenek. Ezzel együtt senki nem beszélt arról, hogy hülyeségeket képzelgek, vagy hogy hagyjam ezt abba. Még csak sajnálkozó tekintettel sem néztek rám. Esetleg döbbenetet láthattam, aztán pedig érdeklődést, megértésre való törekvést, majd elfogadást. Tudatosíthattam, hogy az elmúlt 27 év összes erőfeszítése megérte, mert csupa olyan nő és férfi van a szeretet körömben, aki képes elfogadással tekinteni minden megélésre, érzelemre. Ez megtartó erő és remény adó volt számomra.
Emellett rácsodálkozhattam megint, mekkora életigenlést és az előre tekintésre való kitartást kaptam az előttem élőktől. 

((Ez az emk-ban számomra a 4 lépésből a negyedik, a kérés, illetve a köszönet. 
Imádom az emk gyakorlatiasságát, ami a kérés megfogalmazásával, kimondásával, aztán pedig a cselekvéssel lehetővé teszi, hogy a szükségleteink ki is elégülhessenek, így megélhessük az örömöt és elégedettséget is. Ez segít bennünket ahhoz, hogy aztán teljes szívből adhassunk magunknak és másoknak is.))

Nem tudnám felsorolni azt a sok apró lépést, a mi a felszabaduláshoz vezetett. De egy-kettőt a folyamat végéről igen. 
A most zajló trénerképzés bentlakásos szakaszában az ellenségkép elengedése volt a témánk. A második napon az előítéleteinket nézegettük :). Az akkor legintezívebb előítéletem üzenetét kutatva rájöttem, hogy a szükségletem mögötte az esély. Felsóhajtottam. A szünetben pedig belém hasított a gondolat, hogy anyu halálát esélynek is megélhetem. Esélynek arra, hogy mostantól az iránta való szeretet és elismerés kifejezése helyett a magam elképzelései szerint éljek. Az én célom pedig egy könnyedebb, felszabadultabb élet. Engedéllyel a vágyaim és álmaim megvalósítására. A legnagyobb álmom pedig az, hogy a félelem helyett a szeretet legyen irányadóm a döntéseimben. Nem csak a nagyokban, ahogy ez eddig volt, hanem az aprókban is. A mindennapiakban, a "jelentéktelenekben" is.
Elkezdődött :).
Az utolsó mozzanat pedig az volt, amikor egy szerda esti emk találkozón megértettem, hogy ez nem hűtlenség. Megláttam, hogy az én mélyen szeretett édesanyám ugyan erre vágyott. Tőle kaptam az életigenlést, az előre tekintés akaraterejét, és a szándékot az örömteli életre. Szóval csak viszem tovább az örökséget és ezzel pont, hogy hűséges vagyok hozzá. Érte is teszem.

Most pedig, hogy ezt ideírtam, sokkolt, hogy már nem csak a múltra és jelenre, hanem kicsit a jövő felé is látok és felismertem, hogy anyaságomban, ha a szereteten kívül valamire egyáltalán törekedtem, akkor az ennek az értékrendnek a megmutatása és továbbadása volt, öntudatlanul. A szüleim helyett e pillanatban a gyermekeimet látom és tudom, hogy viszik tovább a családi kincset. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése