A szó elszáll...? 1.

Az EMK szempontjait figyelembe véve igen is, meg nem is:).

Amikor tudom, hogy a szükségleteim, ennek  megfelően aztán az érzéseim is változnak pillanatról pillanatra, akkor mondhatjuk, hogy igen. Mert a jelenben önmagunkra és a másikra figyelve, megteremtve a kapcsolatot, ezek tűnékenyek.
Egy kedves barátom, mikor szinte napi kapcsolatban voltunk, szememre is vetette, hogy kiszámíthatatlan, szeszélyes vagyok. Mi más is lehetnék, ha jóban vagyok magammal annyira, hogy rendszeresen megkérdezem és megválaszolom: hogy vagyok most?

Például: Amikor egy tréningnap után benyitok a lakás ajtaján, fáradtnak és kimerültnek érzem magam, és pihenésre, kikapcsolódásra, felfrisülésre vágyom, ezért az a tervem, hogy legelső teendőim otthon  tusolás után saláta vacsora lesz, majd a teraszon olvasok pár fejezetet kedvenc könyvemből. (38)
Ezután belépek a szobába és látom, hogy míg én odavoltam dolgozni, a lányom kitarkarította a lakást, ekkor megkönnyebbülést és örömet érzek, mert a kölcsönösség és megbecsülés iránti igényem kielégült, ezért megyek, és megköszönöm Neki. (34)
Amikor a tus alatt állok és rájövök, hogy kifogyott a tusfürdőm, akkor feszült és csalódott leszek, mert előrelátásra,  kényelemre lenne szükségem, ezért azt kérem, magamtól, mondjam meg, hajlandó vagyok-e a zuhanyozás befejeztével felírni a bevásárlólistára a tusfürdőt és sampont is! (40) Igen...
Aztán a terített asztalnál ülve vacsora közben elégedettnek és örömtelinek érzem magam, mert a szépség, harmónia és anyagi jóllét iránti szükségleteimet találom beteljesedni, amit köszönök magamnak, családtagjaimnak és a tanfolyamok résztvevőinek. (31)

Ebből tehát látható, hogy alig negyed órán belül miféle érzelmi változást élhetünk meg környzetünkre, szükségleteinkre, önmagunkra figyelve. Ami az egyik percben igaz volt rólam, az akár a következőben megváltozhat. Tehát a szó, amit kimondok magamról elszáll, változik...
Mert kielégült szükségletemet konstatálva, a köszönetet kifejezve magamban, vagy hangosan. továbblépek.

Ugyanakkor valahol pont ennél a lépésnél megláthatjuk, hogy valódi jóllétünkért fontos bizonyos szavakat "őrizgetnünk" magunkban.
Mire gondolok?
Amikor felismerem pillanatnyi szükségleteimet, nem elegendő, hogy kimondjam azt a bizonyos mondatot. Fontos ott maradnom ennél(ezeknél) a szükséglet(ek)nél mindaddig, míg valóban ki is elégülnek, hogy ezt is tudatosíthassam és a folyamat teljessé váljon. A kör pedig akkor zárul be igazán, ha még a köszönetet is kifejezem vágyaim/igényeim/szükségleteim beteljesüléséért annak, akit illet.
Szerintem ugyanis itt van vége egy erőszakmentes kommunikációs folyamatnak, ha azt valóban élem.
Tehát úgy hiszem,  bizonyos szavakat komolyan kell vennünk, fontosnak kell tartanunk, hogy kapcsolataink bizalom-, és életteliek legyenek.

(Vajon ezt az utolsó mondatot olvasva hányan hörülnek fel a 2 "kell" szót látva ;)?)