Tanfolyam, vagy mégsem?

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

A szeretett depresszió

 

Elvesztve önmagam

Az elmúlt nagyjából három-négy hónapban régről ismert helyen jártam. Depresszióban. 

Ahogy visszatekintek, az oda vezető út hosszabb volt, mint az ott lét. Nyár közepén indultam, mikor fiatalabb lányommal sétálva belerúgtam egy járdaszélbe és megrándult jó néhány ideg, ín, izom a jobb lábfejemben, bokámban. Mivel én egy gyaloglós nő vagyok, a hirtelen erős fájdalom, és utána a szinte járásképtelenség megviselt. Azt hittem, némi pihentetéssel rendbe jön a lábam, de nem így lett. Szerencsére gyalogolni hamar újra tudtam, de lépcsőt járni, felhúzott lábbal ülni nem ment és bizonyos egyéb lábmozdulatok hosszú hónapokig fájdalommal jártak. Aztán fél éven belül négyszer térdre estem jártomban-keltemben az utcán. Hol a fájdalom, hol a sokk, hol a traumatizáltság élménye tört rám. Majd mindezek miatt elmentem családfelállításra, mert úgy láttam, hogy amit az EMK-val lehetett, kikutattam, de még van itt valami általam el nem érhető. Szokás szerint bizalomtelien indultam haza, a lábam sokat javult azóta, újra tudok lépcsőzni, stb. Ugyanakkor pár hét után valami gyanús lett számomra. Újra többet ettem, mint ami valójában jól esett. Édességet is. Egyre többet. Nem mosogattam napokig. Ha már úgy állt a helyzet, beindítottam a mosogatógépet, amit amúgy évente jó, ha 4-5 alkalommal használok. A takarítást halogattam. Az itteni bejegyzésekről lebeszéltem magam. Szabotáltam a gyaloglásra felszólító belső kérelmet. A növényeimet akkor öntöztem meg, amikor már látványosan kókadoztak. El-elhagytam az ágyazási szertartásomat. Sőt, még a hímzést is sokat hanyagoltam. Ami már valódi kór-tünet nálam. Sorolhatnám szépen tovább, mi mindent nem tettem meg magamnak magamért. Persze belül is egyre kedvetlenebb és erőtlenebb lettem. 

Mindez valahogy rendjén valónak látszott. Ugyanakkor gyanúsnak. A fejemben kerengő gondolatok  nem tetszettek, mert nem tűntek számomra igazaknak. A közelgő elmúlásról, a feladásról, a remény és esély elveszettségéről szóltak.   

Azt feltételeztem, hogy most valójában gyógyulok, csak ahhoz, hogy jobb legyen, most előbb rosszabb. Na jó, de meddig? Akkor figyeljek már arra, hogy mit hoz fel a csend, a gyaloglás a lelkemből. Lassan meghallottam, és néhány napja meghajoltam szeretett anyai nagyanyám sorsa előtt (persze a megértés után legalább három héttel, mert értelem szerűen halogattam a cselekvést). Másnap, még Depresszióban, utolsó cseppként, kaptam egy számomra fájdalmas hírt kedves barátnőmtől, a Színező tulajdonosától.

Következő reggel arra ébredtem, hogy megint sürgetően dübörög bennem az élet, én pedig kész vagyok elkezdeni újra járni. 

Ma reggel pedig ráláttam arra, hogy a hely, ahol az elmúlt hónapokat töltöttem, nekem nem csak, hogy ismerős, mert valaha éveket töltöttem ott, hanem kényelmes is. Szinte szeretem. 

Olyan szelídek a fények ott, semmi éles kép. Mondhatni szem kímélő. Ugyan jár egy állandó, tompább-erősebb szorongással, de a felelősségvállalás kényszere is elkerül. Átjárja a tudat, hogy én nem tehetek semmit. Az élet erősebb, én kiszolgáltatott vagyok a koromnak, a természet és az állam rendjének (vagy az utóbbi rendetlenségének?). Az elmúlás elkerülhetetlen, minek erőlködjek? Annyi mindent megtettem már eddig, annyi változásra voltam képes, hát ennyi fért bele. Többre nincs erőm, kapacitásom ... Szóval az egész a gyengédség, elfogadás és belátás látszatába is szépen be van csomagolva arrafelé. Az önsajnálat pedig szeretetnek tűnik ott,

Hogyan gazdagított az élmény? Mert gazdagított. Az empátia készségemben. Mostanáig azokhoz az emberekhez magamban nem igazán tudtam közel kerülni, akik beleragadtak az önsajnálatba és felelősséghárításba. Megértettem és elfogadtam őket, de valami távolságtartás megmaradt bennem "az életbátorság és életösztön hiánya" ítéletem miatt. Most megtaláltam a(z időnként) közös értékrendet a meghitt otthonosság tekintetében velük. Aztán majd meglátom, ezt gyakorlattá tudom-e tenni ;).

Fotó: saját

Az elégedettség forrása 1.

 

A mindennapok sodrásában rendszerint impulzívan cselekszünk. Amikor szólnak hozzánk, válaszolunk, mert arra tanítottak bennünket, hogy válaszolni illik. Amikor elénk kerül egy probléma, akkor igyekszünk megoldani, mert így láttuk a szüleinktől, tanárainktól. Amikor úgy gondoljuk, hogy valaki megsértett minket, akkor megsértődünk és napokig nem szólunk a másikhoz, vagy épp egy életre hátat fordítunk neki. Amikor úgy éljük meg, hogy valaki felbosszantott minket, akkor órákon át dühöngünk és képzeletbeli vitát folytatunk a másikkal mindaddig, míg belefáradunk, vagy éppen jön valami újabb impulzus, ami eltereli a figyelmünket. A düh ugyanakkor nagyon ügyes valami, mert nem hagy békét nekünk és képes visszatérni, hogy újra és újra elképzelhessük, milyen érvekkel tudnánk hatni a másikra. Abban az esetben, ha újra találkozunk az illetővel, ott folytatjuk a vitát, ahol abbahagytuk, rendszerint sehova sem jutva, hiába húzzuk elő a korábban magunkban sikeresnek hitt nézőpontokat.

Manapság, hogy divattá vált kifejezni, megélni az érzelmeinket, még magunkba is nézünk, felkutatva a szót, ami leginkább kifejezi, hogy érezzük magunkat. Persze, amit találunk, az az esetek többségében nem érzelmet kifejező szó. Én úgy látom, legtöbbször azt mutatjuk meg, hogy szerintünk a másik mit tett velünk. Megbántott, sarokba szorított, becsapott, megcsalt, kijátszott, feldühített, elszomorított, fájdalmat okozott, stb. Egy másik mód, hogy a másik hibáztatása helyett magunkat tartva hibásnak/felelősnek, keressük a kifejezést az érzelmünk leírására. Butának érzem magam; kicsinek érzem magam; bénának érzem magam; semmire kellőnek érzem magam, esetleg csodásnak érzem magam, stb. A harmadik, legsikeresebb út, ha tényleg érzelmet kifejező szót találunk önmagunk láthatóvá tételére. Szomorú vagyok, elkeseredett vagyok, feszült lettem, kétségbeestem, csalódott vagyok, meghatódtam, örülök, megkönnyebbültnek érzem magam, stb.

Mi következik ez után? Naná, hogy igyekszünk megszűntetni a szomorúság, elkeseredettség, feszültség, kétségbeesettség, csalódottság forrását, illetve megdicsérjük a másikat, aki miatt most meghatódtunk, örülünk, megkönnyebbültek vagyunk. És itt a vége. Hisz már megtaláltuk és kifejeztük, hogy érezzük magunkat. Vagy még sincs vége? 
Vajon este, elalvás előtt eltölt minket az elégedettség élménye? Vagy kavarog a fejünk a további megoldandó problémák, érzések hurrikánjában?

Az EMK (Erőszakmentes Kommunikáció) egyik alaptézise, hogy minden emberi megnyilvánulás mögött szükségletek bújnak meg. A szükségletek a valódi mozgató rugóink. Nincs esélyünk az elégedettségre, ha ezt az adott helyzetben aktuális mozgató rugónkat nem ismerjük fel.

Te jó ég, Julianna, miről beszélsz?
Arról az alapvető tényről, hogy ha nem tudatosítom a szükséglete(i)met, nem is lehet kielégíteni (őket). Márpedig, ha a szükségletem nem elégült ki, nem tudok elégedett lenni.
Miért ne lehetne kielégíteni egy szükségletet anélkül, hogy tudatosítanánk? 

Próbáljátok ki! 
Mondjuk támogatásra van szükségem, de én nem tudom ezt pontosan, csak azt érzékelem, hogy valami hiányzik, de nagyon. Valami olyasmi hiányzik, amikor érzékelem, hogy nem vagyok egyedül. Tehát lehet, hogy együttműködést, az összetartozás élményét, figyelembe vételt intézek magamnak. Optimális esetben még meg is kapom valamelyiket, vagy akár mindet. Szerintetek elégedett leszek? Nem. Mégpedig azért, mert a valódi szükségletem az adott helyzetben a támogatás volt, az pedig nem jött meg. Tovább megyek. Amennyiben a fenti másik három szükségletem kielégítését is úgy intéztem el, hogy nem voltam tudatukban, csak a magányosságomat vettem észre, akkor a megtörtént cselekvéseket nem tudom belerakni a célzott szükségletek zsákjába, hisz nem tudom, melyikbe kellene beleraknom. Lehet, hogy átélek olyan érzéseket, amik kielégült szükségletekhez tartoznak (hétköznapi nyelven szólva jó érzéseket), pl. örömöt, hálát, de "elég"-edett nem leszek. Azt sem látom majd, valójában minek örülök, mitől vagyok hálás. Mivel a támogatás élménye (vagy akár mind a négyé) még mindig hiánylistán lesz bennem.

Tehát az elégedettséghez vezető úton az egyik fontos lépés, hogy észreveszem a pillanatban, hogy bennem aktivizálódott valamely szükségletem és azt pontosan meg is tudom nevezni. 

Ezen a ponton hallom, ahogy a tanfolyami résztvevőim lélegzete elakad és valaki, aki elég bátor, rákérdez, hogy a csudába tudná észrevenni, hogy aktivizálódott egy szükséglete, ha még sosem tette.

Tulajdonképpen egyszerű. Erre vannak az érzéseink, érzelmeink. Valójában minden érzelmünk jelzés arra, hogy valamely szükségletünk megpiszkálódott. Vagy úgy, hogy köszöni szépen, bár nem is várta, de beteljesült (hurrá-éljen); vagy úgy, hogy valamit tapasztalva elégedetlenségében háborog.
Ezért mondja minden okos könyv, hogy az érzelmeinket ne fojtsuk el, hanem éljük meg. Ezért próbáljuk megnevezni is őket. Mert arra vannak, hogy jelezzenek. 

Jelezzék, hogy szükségletünk/mozgató rugónk bukkant fel a szürke zónából :). Ha elfojtjuk őket, nulla esélyünk van, hogy a szükségleteinkre rátaláljunk. 

Folyt. köv. ;)

Az elmúlt másfél évben több alkalommal dolgoztam együtt barátaimmal a bentlakásos tréningeken, így, mikor egyik találkozónkon T.-Halmos Eszter barátnőm szeme felcsillant engem hallgatva egy benne felbukkanó ötletre, némi gondolkodás után azt mondtam: lehet róla szó. Aki őt ismeri, tudhatja, hogy az ötletből pillanatok alatt terv lesz. Így aztán egy májusi beszélgetés eredményeként már itt is van a küszöbön ez a remek alkalom :).

Ha szereted a kalandot kívül és belül, tarts velünk!

Egy napnyi őszinteség  

Gondolkodtál valaha azon, mi is az őszinteség?
El szoktad mondani a véleményedet őszintén másoknak?
Tudod, mi a célod ezzel?
Saját magaddal szoktál őszinte lenni? Ezt hogyan teszed?

Ezen az egy napos önismereti elvonuláson körüljárjuk az őszinteség témakörét, ahogy általában értjük
és ahogy az erőszakmentes kommunikációval (EMK) lehetséges. Az önmagunkhoz való őszinte kapcsolódást torok,- és szívnyitó jóga ászanákkal támogatjuk.

Időpont: 
2024. augusztus 23. 9.00-15.00h
Helyszín: 
Pilisborosjenő, Egri-vár másolata
Kísérőid ebben a témában:
Szentpéteri Julianna, nemzetközileg akkreditált EMK tréner
Halmos Eszter, jógaoktató (Jóga szívvel-lélekkel)
Részvételi díj: 30 000 Ft
korai pacsirta ár július 28-áig: 19 990 Ft
Ebből jelentkezéskor fizetendő 5 000 Ft, amely lemondás esetén másra átruházható.
Max. létszám: 12 fő
Étkezés: batyus piknik - hozz magaddal olyan ételt, amit szívesen eszel és megosztasz másokkal

Facebook esemény:
https://facebook.com/events/s/oszinten-erteni-magam-egy-napo/992172809068048/

Jelentkezés és további info:
jogaszivvellelekkel@gmail.com

Szeretettel hívunk és várunk!
Julianna és Eszter

Nincs fotó, mert a cookie beállításokkal nem boldogulok :)))

S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom.

 

Juli lányommal régóta fontolgatjuk, hogy közös csoportot vezessünk. Most eljött az ideje (az elsőnek).

Az EMK tanulásának és gyakorlásának fontos állomása, amikor végre tudjuk önmagunkat képviselni - ráadásul anélkül, hogy másokat hibáztatnánk, vagy ellenségként kezelnénk -, illetve, hogy megtanulunk kérni. Másik jelentős mérföldkő, amikor nyitottá válunk a másik emberre, amikor a saját történetünktől és megélésünktől függetlenül tudjuk azt hallani, hogy vele mi van az adott pillanatban. Ám a legnehezebb rész csak ezután jön, és talán nem lehet eleget gyakorolni, hogy akkor is, amikor érzelmileg érintettek vagyunk egy szituációban, tudjunk egyszerre figyelni magunkra és a másikra.

Marshalltól többször elhangzott, hogy arra a kérdésre, hogy "szeretsz", néha úgy válaszolt: "Most nem. de kérdezz meg újra 5 perc múlva!"
Hiszen van úgy, hogy még a számunkra legkedvesebb emberekhez sem tudunk szeretettel odafordulni, bármennyire is vágyunk rá. Amikor ráébredünk erre a bennünk lévő távolságra, van esélyünk, hogy lépéseket tegyünk önmagunk és a másik felé. Odaérve magunkban őhozzá az is kiderülhet, ő hogyan áll most éppen hozzánk. E ponton neki is saját döntése, hogy a benne lévő esetleges távolságot felénk megtartja, vagy megszünteti. Amikor az utóbbi mellett dönt ő is, és már együtt mozgunk, táncolunk, akkor megszületik (újra) a _mi_.

Közös áprilisi hétvégénken ezt a folyamatot helyezzük fókuszba, hogy lassan készségszintűvé váljon bennünk, és hazatérve könnyebb legyen számunkra a hídépítés egy-egy "földszakadás" után. 

Ebben pedig nem csak a szokásos EMK gyakorlatok, hanem az ún. EMK Táncparkettek is segítségünkre lesznek.

A táncparkettek padlón elhelyezett nagyméretű kártyák, melyekkel EMK folyamatokat jelenítünk meg. Segítségükkel mind fizikálisan a térben, mind vizuálisan elkülöníthetjük az EMK lépéseit, így sokkal jobban láthatjuk, hol tartunk a folyamatban és tudatosabban dönthetünk arról, mire szeretnénk összpontosítani, merre szeretnénk, vagy éppen nem szeretnénk továbbmenni.

Egyéb részletek:
Időpont: április 12-13-14., péntek reggeltől vasárnap estig

Helyszín: Mátraterenye, elhelyezés 2-3 ágyas szobákban
Szállásdíj a résztvevők számától függően alakul, előreláthatólag kb. 30-35 ezer Ft/fő/2 éj
Az étkezésről lehet önállóan gondoskodni, vagy rendeléssel, közös főzéssel tudjuk megoldani.

Az odajutás megszervezésében igyekszünk segíteni.

Jelentkezési határidő: április 7. vasárnap

További információ és jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com és juliannagorog@gmail.com
Kérjük, hogy most a levelet mindkét e-mail címre küldd el és a tárgyba azt írd, hogy EMK Tópart!

Szeretettel várunk! 

Julianna és Juli


Rólunk: 

Szentpéteri Julianna 
https://emkkozosseg.hu/#/teacher-details/-MeOS0FC-0EweZOIniqW

https://www.facebook.com/juliannaemk/

Görög Julianna
https://emkkozosseg.hu/#/teacher-details/-MeOS0FC-0EweZOIniqG

https://www.facebook.com/aszavakablakok

Teljes szívből dönteni

 

Vasárnap orrba vágtam magam elég tisztességesen. Az idő vélt szorításában hittem magam és valami olyat tapasztalva egy általam szeretett emberközösségben, ami sokkolóan váratlan volt számomra, az elveszettségemet érzékeltem ugyan, de az nem tudatosult, hogy valójában "idő, mint a tenger".
Csak a sürgetés kiabált a fejemben, a sokk pedig a szívemben. Átlépve a sok éve jól bevált személyes felelősségvállalást, ebben a tudatállapotban elhittem, hogy "mindenki érdekében döntenem kell, jól, vagy rosszul, mindegy, döntenem kell".
Tehát hoztam egy döntést, ami már abban a pillanatban is mind nekem, mind a többieknek nyilvánvaló volt, hogy nem szeretetből, hanem tehetetlenségből és dühből született. Én ezt még ki is mondtam. Mégis mentünk vele mindannyian. Komoly árat fizettünk (ahogy Marshall mondta gyakran), az eredmény olyan lett, mint a kutya vacsorája. Fizikailag egy térbe kerültünk (már aki el tudott jönni), de nem találkoztunk, legfeljebb pillanatokra. Rövid, megkönnyebbült szüneteket kivéve azóta is fáj a fejem. 

Az Erőszakmentes Kommunikáció egyik nagy ajándéka számomra,  hogy emlékeztet, csak olyan igent érdemes kimondani, ami mögött 100 százalékig ott vagyok. Különben fizetem, fizettetem az árát annak, hogy valami olyanban veszek részt, amiben nem vagyok ott teljes szívemmel.
Rendes tudatállapotomban ez hosszú évek óta megy nekem, mert korábban jó leckéket kaptam. Most nem sikerült. Az ár pedig jelentős.
Ezt látva szomorúság és gyász tölt el, mert éberségre és lélekjelenlétre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e a következő 1-2 hétben figyelni az állkapcsom megfeszülésére, azt vészjelzésnek venni, hogy elvesztettem magammal és másokkal a kapcsolatot! Erre szándéknyilatkozatot tudok adni :).

No és ennek a kitételnek van egy másik vetülete is. Mégpedig az, hogy elfogadni is csak olyan dolgot érdemes, ami teljes szívből jön, mert különben meg annak a döntésnek az árát kéri valamikor rajtam számon a másik. Természetesen vasárnap erre is sor került (mármint az ár felemlegetésére). A folyamatban ez a sikerélményem legalább megvolt. A bűntudat csapdáját elkerültem. Tehát a szabadság iránti igényemet ilyen módon legalább kielégítettem. Valójában emiatt sikerült végül is valahogy végigvinnem a napot. Ezt köszönöm magamnak!

Lassan, mindezt tudatosítva az utam újra kinyílik, mint a fenti, 10 éve általam készített és egyik kedvenc fotómon. Az orrom (lelkem) azért még kíméletes és gyengéd ápolásra szorul a sokk miatt :). Az már egy másik szála a történetnek.

 

Bevezetés az Erőszakmentes Kommunikációba

 

Bevezetés az Erőszakmentes Kommunikációba
Meghívó

Én amolyan "mozizós" nő vagyok. Azaz jártomban-keltemben figyelek, hallgatok, mondhatni önkéntelenül is. Így volt ez már akkor is, amikor kislány voltam. Manapság az utcán, vagy tömegközlekedési eszközön pedig amúgy is elkerülhetetlen, hogy akarva-akaratlanul halljuk, mit mondanak embertársaink. Számomra örömteli megfigyelés, hogy egyre többen beszélnek arról, miként éreznek és mire van szükségük :). Köszönhető ez a szaporodó asszertív, erőszakmentes és egyéb kommunikációs képzéseknek. 

Én is egy újabb lehetőséget ajánlok arra, hogy megtanuljunk tudatosabban, a kapcsolatainkat a jelenleginél egyszerűbbé, könnyedebbé tevő módon beszélgetni. Ami az előző mondatomban különösen számít, hogy nem azt írtam: beszélni, hanem azt: beszélgetni. Mert amellett, hogy képesek vagyunk magunkat láthatóvá tenni egy érzelmileg intenzív helyzetben, rendkívül fontos az is, hogy a másikat is meghallva (nem csak meghallgatva) beszélgessünk, ezzel tovább építve a kapcsolatot.

Az is őszinte örömmel tölt el, hogy egyre többen beszélnek az Erőszekmentes Kommunikációról és adják tovább másoknak amit tudnak róla, magánbeszélgetésekben, vagy tanfolyamokon. Sokan sokféle szinten és sokféle módon tanítják. Amiben ez az általam vezetett együttlét más, hogy afféle műhelymunkát ajánlok viszonylag (vagy ténylegesen) kis csoportnyi embernek. Elég sokszor találkozunk majd és teljes "munkanapokat" töltünk együtt annak érdekében, hogy az elméleti megértés mellett gyakorlati tudást is szerezzünk. Arra törekszünk, hogy hazatérve, vagy a munkahelyünkön is élhessünk az Erőszakmentes Kommunikáció adta eszközökkel, szemlélettel.
Hosszú évek tapasztalata után lett ez a tanfolyam ilyen hosszú és mélységre törekvő :).

Az Erőszakmentes Kommunikáció PhD. Marshall B. Rosenberg klinikai pszichológus nevéhez köthető, aki Karl Rogers tanítványa és munkatársa volt. Klinikai gyakorlata alatt a konfliktusok forrását és a verbális erőszak mibenlétét kutatta, így született meg aztán az EMK. Magyarországra először 1996 májusában jött egy 3 napos konferenciára, melynek Keresztutak volt a címe. Akkor én ennek a rendezvénynek egyik szervezője voltam. Sokunk örömére még több, mint 10 évig fogadta el meghívásunkat és járt hozzánk rendszeresen, ezzel támogatva minket az egyre mélyülő tudás megszerzésében. 

Mi az Erőszakmentes Kommunikáció? Egy olyan kommunikációs modell, amely segít bennünket 1. önmagunk és beszélgetőtársunk valódi megértésében, 2. a verbalitásban megnyilvánuló, akár szinte észrevétlen erőszak elkerülésében, átfordításában, 3. a köztünk lévő különböző hierarchiák helyett egyenrangú embertársi kapcsolat létrejöttében. Életszemlélet.

Ahogy egyik mélyen tisztelt kolléganőm meséli: azért tanulta meg, mert így már nem kell jó kislánynak lennie. No és ami miatt én beleszerettem: úgy lehet általa kifejezni az elismerésemet, köszönetemet, hogy elkerülhetem a dicséretek osztogatását, viszont elmondhatom a másiknak, hogy az aktuális cselekedete miként járult hozzá az elégedettségem, örömöm, megkönnyebbülésem, stb. megszületéséhez :). 

A képzés vezetője: Szentpéteri Julianna

1996 óta foglalkozom az Erőszakmentes Kommunikációval

2000 óta Marshall biztatására másokkal is megosztom tudásomat. Képzési szintek velem: kezdő, haladó, tudás-rendszerező, trénerképző. Minden egyes szintugrást kérésre léptem meg :).

2020 óta a nemzetközi központ által akkreditált tréner vagyok.

Egyszer valaki azt mondta rólam, hogy úgy át vagyok itatva az EMK-val, mint a sárgolyóban a föld a vízzel :).

Találkozásaink helyszíne: Bp. I. Tigris utca 12., 20-as kapucsengő

Találkozásaink időpontja: 2024. márc. 30., ápr. 6., 20., 27., máj. 11., 18., jún. 1., 8., 22., 29., júl. 13., 20., 27. (Minden 3. szombat szabad marad, kivéve az utolsó 3 alkalmat.) 

10.00-18.00 között
Részvételi díj: 23000 HUF/nap (a képzés 13 teljes napból áll)

Jelentkezés és érdeklődés: e-mailben jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK), telefonon 06302515554, Messengeren: Julianna Szentpéteri

Jelentkezési határidő: 2024. március 10.

Szeretettel várom mind az új, mind az újrakezdő érdeklődőket!

Hálás vagyok azoknak, akik megosztják a meghívómat, mert még mindig szájhagyomány útján szeretek terjedni, mint a népmesék :).

Julianna

Fotó: saját, a most folyó trénerképző legutóbbi bentlakásos alkalmán készült
A kártya Szalai Zsanett Pynky kolléganőmé, aki társtréner volt ezen az alkalmon.