Felzaklatódtam. Ami talán egyáltalán nem logikusan következő érzés ebben az esetben. De hol a logika, amikor érzésekről van szó?
Kedves barátaim a bloggal kapcsolatos elismerésüket fejezték ki, azt, hogy tetszenek nekik az írásaim, különösen Havának szóló levelem. Arra biztattak, írjak több személyes bejegyzést, mert ez kiemelkedik a többi közül.
Emésztgettem magamban beszélgetésünket és mire hazaértem, addigi nyugalmam és esti fáradtságom átváltott feldúltságba. Mert nem arról van szó, hogy írtam valami jót, ami megismételhető. Hanem arról van szó, hogy búcsúzom lassan magamban valakitől, aki fontos nekem, aki életem majdnem felében jelen volt, akit szeretek, akire nem tudok címkét ragasztani. Mert kifejezhetetlen, amit ő nekem jelent. Ő Hava.
Vannak emberek a szüleinken kívül is, akik meghatározzák az életünket és akik nélkül nem azok lennénk, akik vagyunk. Rendszerint a szeretet mellett még rengeteg érzés köthető hozzájuk és végtelen számú kielégült és kielégületlen szükséglet. Akikkel rengeteget foglalkozunk, úgy is, hogy éppen velünk vannak, úgy is, hogy esetleg sok-sok kilométer választ el bennünket. Foglalkozunk velük, mert bennünk élnek. Emésztgetjük az együtt megélt élményeket, töprengünk mondataikon, gesztusaikon. Pont emiatt formálódunk általuk.
Nekem Hava ilyen ember. Valaki, akivel ténylegesen is sok időt töltöttem, de a külön létben is rengeteget foglalkoztam/foglalkozom vele magamban, beszéltem/beszélek róla másokkal. Mert megérintett. Az energikussága, elszántsága, elkötelezettsége.
Ráadásul én csak egyike vagyok a rengeteg embernek, akire hatással volt. Kétlem, hogy akadt valaki, akit hidegen hagyott, ha a közelébe került.
Mert mindig álmodott és ezeket az álmokat igyekezett megvalósítani. Ahhoz, hogy valósággá váljon az éppen aktuális álom, mozgósított mindenkit, akit csak ért. Elképesztő kapcsolati hálóval rendelkezik szerte a világban.
Gondolkodtam, mi mindenbe fogott bele, mi mindent tanult. Dolgozott, mint angol nyelvtanár, tolmács, fordító, tanítás módszertani kutató, író, kineziológus, családfelállító terapeuta, Erőszakmentes kommunikációs tréner, Reiki mester, kitanulta a spirituális választerápiát, foglalkozott tűzön-járással, fotóolvasással, agykontrollal és ki tudja még mivel. Fáradhatatlanul tanult, kutatott, mert szeretett volna megtalálni valamit...
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy megtalálta bármiben is. Mert szerintem önmagát kereste. Mindenben, amivel próbálkozott, számára az volt a lényeg, hogy rájöjjön általa valamire, elkapjon egy ízt, egy szálat, ami Ariadné fonalához hasonlóan kivezeti őt a labirintusból. A lélek fájdalmának, hiányérzetének labirintusából. Hogy kibukkanva önmagával találkozhasson és a felismerés boldog mosolyával megölelhesse, akit lát.
Drága Hava! Szurkolok Neked, hogy végül megtaláld, amit, akit keresel. Őszintén kívánom, hogy az utolsó előtti pillanatban megtörténjen a rá(d)csodálkozás, így az utolsó lépést már ne magányosan tedd meg, hanem együtt lépjetek át az ismeretlenbe! Hogy a következő forduló a táncban könnyebb legyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése