Szeret? Nem szeret?

(ön)Bizalom a kapcsolatokban

2 napos EMK alapú csoport

Gyakran vagyunk úgy, hogy egy ismeretség elején felhőtlen örömöket, felszabadultságot, lelkesedést érzünk. Aztán, ahogy folytatódik, komolyodik a dolog, már "kapcsolatnak" nevezzük magunkban és ránk tör az aggódás: 
Vajon még mindig minden pillanatban izgalmas és szerethető vagyok a másik szemében? Ma nem vagyok olyan csinos, vajon most is tetszem? Rengeteget dolgoztam, hulla fáradt vagyok, biztos, hogy nem tart elég szórakoztatónak! Ebben a dologban nem egészen értek egyet vele, de ezt jobb lesz megtartanom magamnak, mert különben cirkusz lesz és akkor elveszíthetem.
Stb., stb. 
Szóval a kapcsolat féltése miatt elkezdünk aggódni, "viselkedni", lemondani magunkról, vagy éppen félelmünket az önmagunk iránti elégedetlenkedéssel kifejezni, még mielőtt a másik mondaná, milyen elfuseráltak is vagyunk. Hiszen, ha látható, hogy mi magunk is tisztában vagyunk "bénaságainkkal", akkor a másik jöhet a megnyugtatással, ha pedig ebben vitába száll velünk, akkor (feltehetően) még mindig szeret.
Ilyen és hasonló módokon áshatjuk alá az önmagunkba, vagy a másikba vetett bizalom hiányában a kapcsolatot. 

Azoknak szól ez a 2 napos Erőszakmentes Kommunikáción alapuló műhelymunka, akik szeretnék felismerni önkéntelen működésüket ezekben a helyzetekben, megváltoztatni megoldásaikat a kapcsolatok megóvására, felépíteni a bizalmat önmaguk és a másik iránt.

A csoport ideje: 2015 július 25-26. 10-18 óra
Részletekről (ár, helyszín) érdeklődni és jelentkezni a jszentpeteri@gmail.com e-mail címen, vagy személyes üzenetben az Elköteleződve Magamért Köztetek facebook oldalon lehet.

Szeretettel várom a jelentkezőket, akiket érdekel a téma, szívesen dolgoznak vele és éppen itthon vannak ezen a hétvégén :)!

Julianna

Hol van a probléma?

Évekig hirdettem a tanfolyamaimat "Szavaink ereje" címmel. Ennek oka az volt, hogy a sok évnyi EMK munkálkodás megtanított rá, mennyire fontos a megfogalmazás. Mennyire fontos mit, hogyan, milyen szavakkal fejezek ki. Számít, mennyire pontos az, amit mondok és tényleg azt mondom-e, amit szeretnék.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig tudatosan választom meg a szavaimat, de törekszem rá, hogy odafigyeljek.

Néhány napja dolgoztam egy fiatal párral, akik láthatólag szeretik egymást, fontos mindkettejüknek ez a kapcsolat. De valahogy mégsem egyeznek.
Elsősorban azt kerestük, mi lehet ennek az oka. Kiderült, hogy ugyan azok a kielégületlen szükségleteik, így (magától értetődően) mindketten a másiktól várnak dolgokat, amit nem tudnak megadni egymásnak, hisz mindkettejüknek hiánya van. Ezért aztán elveszett a bizalom, hogy a másik még akarja, választja őket.
Ezt a témát jártuk még jobban körbe, mikor is megütötte a fülemet  egy kifejezés: az a probléma köztünk ...
Megkérdeztem, van-e olyan élményük, hogy: a párjuk az ő oldalukon áll.
Kiderült, hogy ez az élmény hiányzik.

Most magamra váltok :), mert saját tapasztalatom is van erről az életemben. Egy számomra igen fontos kapcsolatban felismertem már sok hónappal ezelőtt ezt a dinamikát. Amikor is a másik azt gondolja, hogy probléma van köztünk.
Ezért aztán keveset találkozunk, ritkán beszélünk, mert ez szerinte, mivel mindketten érintettek vagyunk, általunk nem feloldható gond. A beszélgetéseink számára kudarc-élmények.

Én bizalomteli vagyok, mert szerintem, ha van szándék a kapcsolatra, akkor képesek vagyunk mindent elrendezni. (Mi másra való az EMK tudása?)

Szerinte a dolog közénk áll, elválaszt minket. Így, szemben állva egymással megoldhatatlan, hisz gyengék, kevesek vagyunk annak leküzdéséhez.
Ha ezt a képet látom, akkor igazat is tudok neki adni. Mert egyedül, a másikkal küzdve ez valóban lehetetlen. Már csak azért is, mert, ha szeretjük egymást, akkor nincs szándékunkban legyőzni a másikat. Tehát bele sem kezdünk a megbeszélésbe.

Én másképp nézem ezt.
Szerintem a probléma nem köztünk van, hisz nem szemben álló felek vagyunk. Kölcsönös a megbecsülés, elismerés és szeretet. Tehát szerintem egy oldalon állunk és van egy problémánk.
Ez az ügy nem elválaszt minket, hanem összeköt. Ha egy oldalon állunk, akkor vállvetve meg tudjuk azt oldani. Együtt, kettőnk képességeit, készségeit felhasználva szinte bármire lehetőségünk van, egy problémát biztosan fel tudunk oldani. Még akkor is, ha nagy. Mert amikor egyikőnk elfárad, a másik puszta jelenléte is bíztatás, inspiráció ( a kapcsolatteremtésre).

Márpedig általában olyan emberrel van problémánk, akit szeretünk. A nekünk közömbösek miatt ritkán jövünk ki a sodrunkból. Tehát ketten vagyunk egy nehézségre.

Így, ha gond van köztünk, akkor tényleg nehéz a dolgunk, de, ha van egy gondunk, akkor az megoldható :)!
Megfogalmazás kérdése!?

Párhuzamosságok

Ritkán írok mostanában és régen írtam :(. Ami persze helyzetjelentés. Nem arról, hogy semmi történik velem, hanem arról, hogy sok minden. Ami időnként arra ad csak lehetőséget, hogy lélegezzek és megéljek, arra már nem, hogy írjak, beszéljek róla másoknak.

Tegnap aztán adtam magamnak fél nap pihenőt. Így bizonyos dolgok kisimulva bukkantak fel bennem. Ezek egyike jön most sorra.

2000 nyarán. talán pont ilyentájt Marshall egyik tréningjén, a nap azzal kezdődött számomra, hogy megérkezésem után pár perccel egyik tanulótársam megállított: szeretne Erdélyben EMK tanfolyamot, de M. nem ér rá és túl sok pénzbe kerülne nekik, elmennék-e én.

Én???? Márminthogy: én???? Teljesen padlót fogtam. Hisz ugyan 4 éve mást sem csinálok, mint azon dolgozom, hogy az EMK az életem szerves része legyen, de akkor is! Sosem akartam tanítani! Sem mást, sem ezt! Mi az, hogy én! Főleg ilyen felvezetéssel, hogy mivel Marshall nem ér rá! Na ne már!!!
Persze ezt a gondolatmenetet folytattam a kezdő "hogy vagy" körben is. Hogy ez micsoda megtiszteletetés!!! Hogy lehet egy ilyen elvárásnak megfelelni???? Hogy jövök én ehhez???
Aztán jött a nap folytatása, sokféle gyakorlattal, magamra tekintéssel, szinte el is felejtkeztem a reggeli sokkról.
Szinte.
Mert aztán a nap végi visszatekintésben, hogy mit is viszünk haza, mit tanultunk, én azt mondhattam, hogy megértettem: szó sincs megtiszteltetésről. Elmehetek most már nyugodtan Székelyudvarhelyre, lehetek ott együtt 3 napig a többiekkel, én ott csak egy ember leszek a 15-ből. Mindenki más is tudni fog sok nagyszerű dolgot, amit megmutathatnak nekem. Amit én tehetek, hogy elmesélem, mit tudok az EMK-ról és megmutatom, hogyan is csinálom. Nem Marshall helyett megyek, hanem  önmagam nevében. Nem azt mutatom meg, amit ő tud, hanem azt, amit éppen most én. A siker, vagy a kudarc nem róla, hanem rólam szól majd. Mert az fog ott kiviláglani, én mit értettem és tanultam meg.
A felelősség csak magamért van. Leszek, amilyen leszek.
Megkönnyebbültem és elfogadtam a meghívást. Így már szívesen.
Marshalltól ekkor kaptam meg a bíztató, támogató beleegyezést először, hogy menjek és csináljam.
Ma is köszönöm, ha erre gondolok!

Időugrás: ez év április-május-júniusa. Most én vezetek trénerképzőt, ahol hallom, látom a többiek megnyilvánulásait és megint jön az aggodalom: ezek az emberek kiállnak mások elé EMK-t tanítani és majd azt mondják - az én tanítványaim. Te jó ég!!! Mi lesz ebből? Jól csinálják majd? Úgy, hogy az nekem tetszene? Olyan fontos nekem a hitelesség, a személyes felelősségvállalás -- tudják majd vajon? Büszke lehetek majd, arra gondolva, hogy tőlem, vagy legalább tőlem is tanultak? Teljes para, gyomorgörcs, ilyesmi ...
Mindjárt letelik a második év a képzésből, a maradék 3 hónapban mit kellene még mondanom, tennem, hogy "jól" csinálják??? Ők!!!
Ezen a ponton jött el a megértés és így a megkönnyebbülés (megint). Hogy én csak a saját munkámért vállalhatok felelősséget. Teszem és mondom, amit. Néhány dolgot erősen hangsúlyozva, mint nekem fontosat. A többiek megértenek és elsajátítanak belőle valamit, ami nekik fontos. Az nem az én kompetenciám. A munka, amit végzek, engem minősít, nem a tanáraimat, tanítóimat. Amit a körülöttem levők elvisznek másokhoz, az pedig róluk szól, őket minősíti, nem engem.
Amit én most tehetek még értük, hogy elengedem a kezüket. Ahogy Marshall és Nada elengedte az enyémet. Menjetek, csináljátok. Úgy, ahogy ti tudjátok.
Egyszerre vissza tudtam idézni az áprilisi bentlakásos alkalmunk egy jelenetét, amikor az egyik részvevő (tanítvány tanítványa) az ő trénerének mondott köszönetet az EMK-ért és nem nekem.
Micsoda megkönnyebbülés ..., és mekkora öröm, mert szabad vagyok!

Aztán megjött a büszkeség is! Most már önmagammal kapcsolatban. Mert éppen kielégítettem a hitelesség iránti szükségletemet. Mert éppen nem tanítottam, hanem éltem az EMK-t!
Köszönöm: Marsall és Nada, hogy ebben részem lehet. Köszönöm, hogy része lehetek egy folyamatnak, amiben Karl Rogers, Marshall B. Rosenberg, Nada Ingjatovic-Savic után én állok a sorban és jönnek utánam mások, akikkel közös az értékrendünk. Köszönöm tehát a képzés minden egyes résztvevőjének is: mind a felismerést, mind a képet, hogy ti is Marshallal egy sorban álltok a szememben!

Olyan ez, mint a képen látható banyan fa. Először egy törzse van, aztán a léggyökerei elérvén a földet maguk is gyökeret hajtanak, így újabb törzzsé válnak. Egyszerre önállóak, ugyanakkor szerves részei az általuk terebélyesedő fának.

Megváltani a világot?

Fájdalmas az út annak megértéséhez, hogy nem lehet. Én annak idején a házasságommal fizettem a tanulásért. Azaz évekig vártam, hogy majd a másik, majd a világ megváltozik, ha én nagyon szeretem, és akkor majd boldog leszek. Sőt: boldogan élünk (együtt), míg meg nem halunk! Hiába vártam. De rájöttem, hogy valami olyanra várok, ami nem tud bekövetkezni, azaz, hogy akkor leszek boldog, ha a férjem ...

De most más oldalról közelítem meg a témát. Zajlik ugye a trénerképzés második éve. Már az elsőben is volt egy számomra fájdalmas búcsú. Ugyanis az az ifjú hölgy, aki felkért, hogy vezessek ilyen csoportot és a kezdő tanfolyam második sorozatában elkötelezett EMK-s lett, egyszer csak kimaradt. Most pedig valaki más is, aki igen közel áll a szívemhez, úgy döntött, hogy kiszáll.

Mindkét esetben "kétségbe esetté" váltam. Az egyik szemem ugyanis sírt, mert közös értékrendre, kitartásra, a szeretteimmel való együttműködésre van szükségem. A másik szemem pedig ragyog, mert a megértés és tisztánlátás iránti igényemet látom kielégülni.

Mit jelent ez utóbbi? Mindketten nagyon lelkesek, inspiráltak lettek, amikor az Erőszakmentes Kommunikáció belépett az életükbe. Látták, hogy tényleg meghitt, szeretetteli kapcsolatok vehetik körül őket, ha használják az EMK-t. De ennél valamivel "nagyobbat" is láttak: hogy ez a valami segíthet megváltoztatni a világot. Ezért aztán időt, pénzt, energiát nem kímélve tanulták, ahol csak elérhetővé vált számukra. A cél pedig az volt (ahogy én értettem), hogy trénerré válva minél több emberhez eljuttassák ezt a fantasztikus dolgot, mert akkor a világunk, ami nem mindig és nem mindenütt tökéletes, megváltozhat.

Ez idáig rendben is van. Mert a számos eszköz közül szerintem is egyik az EMK, amivel ez lehetséges. Akkor, ha élünk vele. Ha nem csak tanítjuk, ha nem csak másoknak segítünk vele megérteni önmagukat, hanem önmagunkra is tekintünk. 

Amikor ezt majd együtt tesszük, egyenként mindannyian, akkor eljön a szép új világ.(?)

Az EMK egyik folyamata azzal kezdődik, hogy konfliktushelyzetben megnézem, van-e szándékom, igényem igazi, megértésen alapuló kapcsolatot kiépíteni a másikkal, ... de még előtte: önmagammal. Mert először mindig magamat vizsgálom meg. Ha esik, ha fúj, ha villámlik, akkor is. Mert másik embertársamhoz csak akkor tudok teljes nyitottsággal, az őszinte megértés szándékával odafordulni, ha én már rendben vagyok - azaz pillanatnyi szükségleteimet felismertem és elintéztem, hogy azok kielégüljenek. Ezen lépések megtételének hiányában a másikra nem vagyok igazán kíváncsi, legfeljebb segíteni akarok rajta, mert "szarban van".

Persze, nagy dolog, ha igyekszem mások életének szebbé tételéhez hozzájárulni. Viszont, amikor ezt úgy teszem, hogy én nem lélegzem szabadon, (mert kielégületlen szükségleteim vannak az adott helyzetben) akkor ennek fizetni fogjuk az árát. Miért? Mert elvárom, hogy a másik (vagy a világ) tuti, hogy jobban legyen, ha már rászántam az energiát! Vagy elvárom, hogy hasonló, de fordított helyzetben ő is engem tartson önmagánál fontosabbnak, hisz én is ezt teszem most!

Ez pedig már egy másfajta értékrend.

Szóval, azért tud a másik szemem nevetni, mert azt látom, hogy ezzel kapcsolatban megértés született e két, számomra fontos emberben. Egyikük arra jutott (ahogy én látom), hogy bizony neki nincs szándéka az őszinte, kölcsönös kapcsolatra - számos esetben. Másikuk pedig arra, hogy az örökös önmagára tekintés nem az ő műfaja. 

Így kiléptek a tréningből. Ez érthető és elfogadható nekem.

Amikor viszont azt hallom, hogy ez esetleg az EMK kiiktatásával is jár az életükből, akkor döbbenet és fájdalom, amit érzek, mert összetartozás-élményre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e legalább egyikükkel tartani a szoros kapcsolatot! 

A válaszom: igen, szándékomban áll, amennyire időnk és kedvünk engedi :)!

Még egy gondolat. Ettől a bizonyos "másik" embertől többször hallottam, hogy dühös, ha arra gondol, hogy én milyen kevés tanfolyamot tartok, milyen kevés emberrel dolgozom, összehasonlítva más trénerekkel. Most értem meg, hogy itt nem csak az én életem gazdagítása volt, ami ezt mondatta vele, hanem az a cél is megbújt a mondanivalója mögött, hogy váltsunk együtt világot. Ez meghat. Ugyanakkor csak nemet tudok rá mondani. Mert számomra az EMK sokkal inkább önmagam megváltásáról szól. Ezért van olyan (mint most is), hogy hetekre kilépek bizonyos kapcsolatokból, mert nem tudok nyitott szívvel ott lenni, mielőtt magamat nem tisztáztam. Így aztán előfordul, hogy 1-1 csoport utólagos feldolgozása miatt nem hirdetek meg újat, vagy magánéleti elakadások miatt nem ülök le a számítógéphez elolvasni, megválaszolni az elektromos leveleket, esetleg nem írok blogot. Ugyanis előbb a magammal való kapcsolatot kell visszanyernem, nem is akármilyen minőségben.

Köszönöm a türelmet és kitartást, amivel vártok, hogy megváltsam egy pillanatra magam!

Új szelek

Rég jártam erre, hogy írjak bármit is. Ami csak azt jelenti, hogy izgalmas dolgok zajlanak az életemben :).
Tegnap elindult az előző bejegyzésben meghirdetett tanfolyam és lássatok csodát, több a férfi résztvevő, mint a nő. Ez nekem Ünnep! Mert az EMK szerintem nagyon való a férfiaknak is. Hisz a nagyszülője (Carl Rogers) és a szülője (Marshall B. Rosenberg) is férfiak voltak. Ráadásul, bár beszélünk általa az érzéseinkről, a 4. lépés, a kérés miatt nagyon gyakorlatias, a megoldást is magában rejtő kommunikációról van itt szó. Az pedig fontos férfitársainknak :)!
Tudom, ez itt egy hatalmas általánosítás, ugyanakkor megfelel azokra a kifogásokra, amit férfi barátaimtól hallottam az EMK-val kapcsolatban, amíg azt közelről meg nem ismerték.
Szóval: Amikor látom, hogy számottevően több a férfi ezen a kurzuson, elégedett és boldog vagyok, mert sikerélményt, megerősítést, összetartozást, kihívást élhetek meg, ezért köszönöm Nekik, hogy érdeklődnek és elköteleződtek a csoporthoz és önmagukhoz is!

A másik oka a csendnek, hogy amikor kész vagyok a nethez leülni - és ez most ritka -, akkor lakásokat nézegetek, keresek. Ugyanis új otthonom lesz. Arra készülök, hogy hosszú idő után újra egyedül éljek, legalábbis egy darabig ;).
Ez megmozgatja bennem a gyermekeimhez fűződő kötelékeket. Átúsztam közben a bűntudat, aggodalom, dac hullámain. Most az izgatott kíváncsiság szakaszában élek leginkább és időnként megijedek, hogy: "te jó ég, lehet nekem az, amit szeretnék!?"
Minden olyan alkalommal, amikor nekem valóban tetsző helyen találok egy jó lakáshirdetést, elfog ez az ijedtség. Ez önmagában is megrázó felismerés... Mert ezek szerint igaz, amit Nelson Mandela mond: "Legmélyebb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk. Legmélyebb félelmünk az, hogy hatalmasok vagyunk."

Én ezt úgy gondolom, látom, hogy a nehézség, az alkalmatlanságunk megszokott, ismerős, mondhatni biztonságos. Ismerős, amit mások könnyen értenek, közel lehet kerülni elmesélésekor egymással. Ez is egyik oka biztonságos voltának.
Amikor pedig "jól mennek" a dolgaim, akkor azt nehéz elmondani barátomnak, ismerősömnek, hisz olyan "ciki dicsekedni", amikor őt éppen elhagyták, gondok vannak a munkahelyén, vagy megint felszedett 3 kilót...

Márpedig miért ne fordulhatna meg ez az egész felállás? Mert ha el merem mondani, fel merem vállalni, hogy nekem éppen most mennek a dolgaim, akkor ez inspiráció, remény, bíztatás is lehet a másik számára. Hogy van ilyen!

Mert van. Van olyan, hogy egy tanfolyam, egy új hozzáállás önmagunkhoz és embertársainkhoz megváltoztatja jelentősen az életünket. Hogy az új szélirány kifújja a megrekedt lelki szmogot. Ami miatt a másik életének szebbétételéhez való hozzájárulási szándék hatalmasra duzzad bennünk és önmagunkat is meglepő lépésekre késztet.
Van olyan, hogy hallván egy felajánlást, meghívást megszeppenünk, meglepődünk, aztán egy hatalmas levegőt véve elfújjuk kétségeinket, félelmeinket, kifogásainkat és azt mondjuk: elfogadom, köszönöm. Aminek a vége egy gyönyörű közös utazás. Az igaz, hogy a hajunk, a lelkünk összeborzolódhat közben :)!
Van olyan is, hogy szeretettünk balesetekor szinte mindent félredobunk és csak arra koncentrálunk, hogy ő meggyógyuljon, felépüljön mind fizikailag, mind lelkileg. A másik pedig megérti, felfogja ezt, még az ő nagy nehézsége közben is és a kölcsönös szeretet hatalmasra növekszik és átsegít a gondokon. Belép a kölcsönös támogatás, megbecsülés végtelen köre és az összetartozás-élmény megingathatatlansága.
Van olyan is, hogy a villamoson összevillan a szemünk valakivel, aki legalább 5 éve járt egy tanfolyamon és széles mosolyra húzodott arccal tör át a tömegen, hogy elmesélje: a kurzus után új munkahelye lett, ami még az előzőnél is jobb, párra talált és az esküvőjére készül, ami a jövő héten lesz. Mindezt pedig az öt évvel ezelőtti találkozásunkra vezeti vissza.
Meg olyan is van, hogy az Ausztriába kitelepült korábbi "tanítvány" minden budapesti látogatásakor bejelentkezik, hogy elmesélje, mint valósul meg lépésről-lépésre az álma.

Szóval szerintem szép az élet! Ráadásul ezt megéri felvállalni. Mert lehet, hogy akinek elmesélem az örömeimet, elsőre meghökken, tanácstalan lesz, de aztán megforgatva magában a hallottakat, remény ébredhet benne, hogy neki is jöhetnek még klassz dolgok az életében.
Újra Nelson Mandelát idézem: "... ahogy engedjük fényünket ragyogni, öntudatlanul megengedjük másoknak is, hogy ezt tegyék. Ahogy felszabadulunk saját félelmünk alól, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat."

Hogyan mondjam el neked ... ? (tanfolyami meghívó)

„Mert szó az nincs, csak képzelet…”

Előfordul, hogy amit mondani szeretnénk, bennünk reked. Mert féltjük a kapcsolatot a kedvessel és attól tartunk, mondanivalónk azt megviselné. Mert olyan ciki, amit mondanánk. Esetleg túlságosan nyálas volna kimondani. Vagy, mert képtelenek vagyunk elég okosan érvelni a mondanivalónk mellett. Esetleg gyermekként tiszteljük szülőnket és nem akarjuk őt megbántani. Néha azért, mert a másik olyan hamar felhúzza magát mindenen, hát ezt jobb elkerülni. Szóval számtalan ok létezik…

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) ismerete és használata segíthet nekünk ilyen helyzetekben. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy amit mondani kívánunk, csak rólunk szóljon, valamint arra, hogy az érkező válasszal kezdeni tudjunk valamit, ahelyett, hogy bénán ülünk és hallgatunk. Mert a másik válaszát képessé válhatunk róla szóló információnak hallani.

Ezért most 30 órás EMK tanfolyam indul a Kikötőben február 23-án. A tanfolyam 10x3 órás blokkból áll, heti találkozókkal. Az elmélet mellett lehetősége lesz a résztvevőknek a gyakorlatban is sokszor kipróbálni a hallottakat, hisz a cél, hogy aztán a mindennapokban képesek legyenek valóban kiállni magukért a konfliktust rejtő helyzetekben.

Tanfolyam időpontja: hétfő esténként 18-21 óra 

Helyszíne: Kikötő, Bp. XIII. Hegedűs Gy. u. 49-51. 1. em. lifttől, lépcsőtől balra

20-as kapucsengő

Jelentkezés és részletek: jszentpeteri@yahoo.com e-mail címen (tárgy: EMK), vagy itt, a blogon megjegyzésben

 Szeretettel várok minden érdeklődőt!

EMK-s indulataim

Lehet, hogy nehezen hihető, de így van: nehezebb nyíltan leírnom azt, ami most következik, mint a magánéleti, vagy a személyes fejlődésemről szóló szövegeket.
Valószínűleg azért, mert heves érzések társulnak hozzá, mert kielégületlen szükségleteim vannak. Pl. a közös értékrend, az összhang, a kölcsönösség.

Trénerképző munkám során kezdődött. Amikor az EMK iránt elkötelezett barátoktól azt hallottam, hogy ez a négy lépés így, ahogy van, olyan "természetellenes". Nem fülbarát. Hogyan lehetne szlengesíteni? Milyen az az utcazsiráf?

Sokat beszélgettünk erről és az álláspontomat a négy lépés használatának szigorú rendjéről akkor tudták elfogadni, amikor elmagyaráztam (több egyéb indok mellett), hogy tanítás közben, főleg az alapozó tanfolyamokon fontos, hogy az eredeti verziót adjuk át a résztvevőknek, különben a 2. körre már nagyon felhígul az egész.
Aztán máshol azt hallottam valakitől, hogy olyanokkal, akik nem ismerik az EMK-t, ő bizony a szlenget használja, mert a másik biztosan nem értené, miről van szó, ha ő elkezdené ilyen furán megszövegezni a mondanivalóját.
Egyébként is: a szemlélet, a hozzáállás a lényeg! (Ezzel nem vitatkozom, csak hozzáteszem: is!)

Ezeket hallva kétségbeesetté, elkeseredetté és tehetetlenné válok, mert hitelességre, pontosságra, a fontos értékek megbecsüésére és tiszteletére van szükségem, ezért azt kértem magamtól, írjam meg ezt a bejegyzést, illetve azt, mondjam meg hajlandó vagyok-e én még szigorúbban betartani az EMK-s mondat rendjét, amikor rászánom magam a használatára. Az válaszom: IGEN!

Miért is? Mert egyre nyilvánvalóbb számomra a lassan 19 évnyi munkálkodás tapasztalatában, hogy ez a bizonyos modell egyszerűségében tökéletes. Tudom, hogy ez erkölcsi ítélet. Hogy néz ki értékítéletként? Amikor megfogalmazok egy EMK-s mondatot, végigvíve a négy lépést, pontos, rövid megfigyeléssel, egyetlen (legfeljebb 2) érzéssel és a hozzá tartozó szükséglettel, aztán ennek adekvát, jelen idejű cselekvésre felhívó kéréssel, akkor elégedett és megkönnyebbült vagyok, mert tisztánlátást, eredményességet, egyértelműséget és szeretetet kapok belőle, Ezért köszönöm Marshallnak, hogy kidolgozta ezt a modellt, elhozta Mo-ra, magamnak pedig köszönöm, hogy felfedeztem benne életem szebbétételének eszközét, kitartóan használom és őrzöm tisztaságát!

Az évek során arra is rájöttem, hogy nem a hallgató füle az, ami ezt a mondatot esetleg szokatlanná, idegenné teszi a fülnek. Ez a kritika akkor bukkan fel, amikor a "használó"-ban van idegenkedés, esetleg gyakorlatlansága kiütközik, amikor elmondja a másik embernek. Ha kitartóan használjuk, valóban rááll fejünk és szívünk, akkor egészen magától értetődővé válik a hallgató fülének is. Az ősszel egy ismerősömmel találkozgatva, aki máshol ismerkedett meg az Erőszakmentes kommunikációval, azt az elismerést kaptam, hogy az én számból hallva olyan "természetes" ez az egész.
Ez a gyakorlatnak köszönhető. Nekem nem jutott soha eszembe, hogy eltérjek a modelltől. Mert azt gondoltam, hogy Marshall ezt így találta ki, láthatóan így jól működik, akkor ez nekem megfelelő, ahogy van.

Ide tartozik azért a sok évnyi bukdácsolás is. Amikor 3 gyermekem orgonasípként felsorakozva előttem vigyorogva várta, hogy én néha 5 perc alatt fogalmazzam meg, mit is akarok mondani. Egy idő múlva velem kántálták a megfelelő helyen, hogy "mert ...-re van szükségem...", újabb kaján vigyorral. De vártak. Mert felfedezték, hogy valami megváltozott a kapcsolatunkban. Meglátták, hogy tényleg megszűnt a kényszer a dolgok kötelező megtételére. Együtt néztük kíváncsian, mi lesz a kísérlet vége. Szabadság lett és őszinte szeretet.

Ezért aztán én bizony nem térek el a 4 lépés egyszerű, logikus rendjétől, tiszta érthetőségétől, Az általam vezetett tanfolyamokon, gyakorlókon is erre kérek mindenkit. Benneteket is erre hívlak!

A víz a forrásnál még tiszta, egészséges. Találkozzunk ott és igyunk, éljünk együtt!