Új szelek

Rég jártam erre, hogy írjak bármit is. Ami csak azt jelenti, hogy izgalmas dolgok zajlanak az életemben :).
Tegnap elindult az előző bejegyzésben meghirdetett tanfolyam és lássatok csodát, több a férfi résztvevő, mint a nő. Ez nekem Ünnep! Mert az EMK szerintem nagyon való a férfiaknak is. Hisz a nagyszülője (Carl Rogers) és a szülője (Marshall B. Rosenberg) is férfiak voltak. Ráadásul, bár beszélünk általa az érzéseinkről, a 4. lépés, a kérés miatt nagyon gyakorlatias, a megoldást is magában rejtő kommunikációról van itt szó. Az pedig fontos férfitársainknak :)!
Tudom, ez itt egy hatalmas általánosítás, ugyanakkor megfelel azokra a kifogásokra, amit férfi barátaimtól hallottam az EMK-val kapcsolatban, amíg azt közelről meg nem ismerték.
Szóval: Amikor látom, hogy számottevően több a férfi ezen a kurzuson, elégedett és boldog vagyok, mert sikerélményt, megerősítést, összetartozást, kihívást élhetek meg, ezért köszönöm Nekik, hogy érdeklődnek és elköteleződtek a csoporthoz és önmagukhoz is!

A másik oka a csendnek, hogy amikor kész vagyok a nethez leülni - és ez most ritka -, akkor lakásokat nézegetek, keresek. Ugyanis új otthonom lesz. Arra készülök, hogy hosszú idő után újra egyedül éljek, legalábbis egy darabig ;).
Ez megmozgatja bennem a gyermekeimhez fűződő kötelékeket. Átúsztam közben a bűntudat, aggodalom, dac hullámain. Most az izgatott kíváncsiság szakaszában élek leginkább és időnként megijedek, hogy: "te jó ég, lehet nekem az, amit szeretnék!?"
Minden olyan alkalommal, amikor nekem valóban tetsző helyen találok egy jó lakáshirdetést, elfog ez az ijedtség. Ez önmagában is megrázó felismerés... Mert ezek szerint igaz, amit Nelson Mandela mond: "Legmélyebb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk. Legmélyebb félelmünk az, hogy hatalmasok vagyunk."

Én ezt úgy gondolom, látom, hogy a nehézség, az alkalmatlanságunk megszokott, ismerős, mondhatni biztonságos. Ismerős, amit mások könnyen értenek, közel lehet kerülni elmesélésekor egymással. Ez is egyik oka biztonságos voltának.
Amikor pedig "jól mennek" a dolgaim, akkor azt nehéz elmondani barátomnak, ismerősömnek, hisz olyan "ciki dicsekedni", amikor őt éppen elhagyták, gondok vannak a munkahelyén, vagy megint felszedett 3 kilót...

Márpedig miért ne fordulhatna meg ez az egész felállás? Mert ha el merem mondani, fel merem vállalni, hogy nekem éppen most mennek a dolgaim, akkor ez inspiráció, remény, bíztatás is lehet a másik számára. Hogy van ilyen!

Mert van. Van olyan, hogy egy tanfolyam, egy új hozzáállás önmagunkhoz és embertársainkhoz megváltoztatja jelentősen az életünket. Hogy az új szélirány kifújja a megrekedt lelki szmogot. Ami miatt a másik életének szebbétételéhez való hozzájárulási szándék hatalmasra duzzad bennünk és önmagunkat is meglepő lépésekre késztet.
Van olyan, hogy hallván egy felajánlást, meghívást megszeppenünk, meglepődünk, aztán egy hatalmas levegőt véve elfújjuk kétségeinket, félelmeinket, kifogásainkat és azt mondjuk: elfogadom, köszönöm. Aminek a vége egy gyönyörű közös utazás. Az igaz, hogy a hajunk, a lelkünk összeborzolódhat közben :)!
Van olyan is, hogy szeretettünk balesetekor szinte mindent félredobunk és csak arra koncentrálunk, hogy ő meggyógyuljon, felépüljön mind fizikailag, mind lelkileg. A másik pedig megérti, felfogja ezt, még az ő nagy nehézsége közben is és a kölcsönös szeretet hatalmasra növekszik és átsegít a gondokon. Belép a kölcsönös támogatás, megbecsülés végtelen köre és az összetartozás-élmény megingathatatlansága.
Van olyan is, hogy a villamoson összevillan a szemünk valakivel, aki legalább 5 éve járt egy tanfolyamon és széles mosolyra húzodott arccal tör át a tömegen, hogy elmesélje: a kurzus után új munkahelye lett, ami még az előzőnél is jobb, párra talált és az esküvőjére készül, ami a jövő héten lesz. Mindezt pedig az öt évvel ezelőtti találkozásunkra vezeti vissza.
Meg olyan is van, hogy az Ausztriába kitelepült korábbi "tanítvány" minden budapesti látogatásakor bejelentkezik, hogy elmesélje, mint valósul meg lépésről-lépésre az álma.

Szóval szerintem szép az élet! Ráadásul ezt megéri felvállalni. Mert lehet, hogy akinek elmesélem az örömeimet, elsőre meghökken, tanácstalan lesz, de aztán megforgatva magában a hallottakat, remény ébredhet benne, hogy neki is jöhetnek még klassz dolgok az életében.
Újra Nelson Mandelát idézem: "... ahogy engedjük fényünket ragyogni, öntudatlanul megengedjük másoknak is, hogy ezt tegyék. Ahogy felszabadulunk saját félelmünk alól, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat."

Hogyan mondjam el neked ... ? (tanfolyami meghívó)

„Mert szó az nincs, csak képzelet…”

Előfordul, hogy amit mondani szeretnénk, bennünk reked. Mert féltjük a kapcsolatot a kedvessel és attól tartunk, mondanivalónk azt megviselné. Mert olyan ciki, amit mondanánk. Esetleg túlságosan nyálas volna kimondani. Vagy, mert képtelenek vagyunk elég okosan érvelni a mondanivalónk mellett. Esetleg gyermekként tiszteljük szülőnket és nem akarjuk őt megbántani. Néha azért, mert a másik olyan hamar felhúzza magát mindenen, hát ezt jobb elkerülni. Szóval számtalan ok létezik…

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) ismerete és használata segíthet nekünk ilyen helyzetekben. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy amit mondani kívánunk, csak rólunk szóljon, valamint arra, hogy az érkező válasszal kezdeni tudjunk valamit, ahelyett, hogy bénán ülünk és hallgatunk. Mert a másik válaszát képessé válhatunk róla szóló információnak hallani.

Ezért most 30 órás EMK tanfolyam indul a Kikötőben február 23-án. A tanfolyam 10x3 órás blokkból áll, heti találkozókkal. Az elmélet mellett lehetősége lesz a résztvevőknek a gyakorlatban is sokszor kipróbálni a hallottakat, hisz a cél, hogy aztán a mindennapokban képesek legyenek valóban kiállni magukért a konfliktust rejtő helyzetekben.

Tanfolyam időpontja: hétfő esténként 18-21 óra 

Helyszíne: Kikötő, Bp. XIII. Hegedűs Gy. u. 49-51. 1. em. lifttől, lépcsőtől balra

20-as kapucsengő

Jelentkezés és részletek: jszentpeteri@yahoo.com e-mail címen (tárgy: EMK), vagy itt, a blogon megjegyzésben

 Szeretettel várok minden érdeklődőt!

EMK-s indulataim

Lehet, hogy nehezen hihető, de így van: nehezebb nyíltan leírnom azt, ami most következik, mint a magánéleti, vagy a személyes fejlődésemről szóló szövegeket.
Valószínűleg azért, mert heves érzések társulnak hozzá, mert kielégületlen szükségleteim vannak. Pl. a közös értékrend, az összhang, a kölcsönösség.

Trénerképző munkám során kezdődött. Amikor az EMK iránt elkötelezett barátoktól azt hallottam, hogy ez a négy lépés így, ahogy van, olyan "természetellenes". Nem fülbarát. Hogyan lehetne szlengesíteni? Milyen az az utcazsiráf?

Sokat beszélgettünk erről és az álláspontomat a négy lépés használatának szigorú rendjéről akkor tudták elfogadni, amikor elmagyaráztam (több egyéb indok mellett), hogy tanítás közben, főleg az alapozó tanfolyamokon fontos, hogy az eredeti verziót adjuk át a résztvevőknek, különben a 2. körre már nagyon felhígul az egész.
Aztán máshol azt hallottam valakitől, hogy olyanokkal, akik nem ismerik az EMK-t, ő bizony a szlenget használja, mert a másik biztosan nem értené, miről van szó, ha ő elkezdené ilyen furán megszövegezni a mondanivalóját.
Egyébként is: a szemlélet, a hozzáállás a lényeg! (Ezzel nem vitatkozom, csak hozzáteszem: is!)

Ezeket hallva kétségbeesetté, elkeseredetté és tehetetlenné válok, mert hitelességre, pontosságra, a fontos értékek megbecsüésére és tiszteletére van szükségem, ezért azt kértem magamtól, írjam meg ezt a bejegyzést, illetve azt, mondjam meg hajlandó vagyok-e én még szigorúbban betartani az EMK-s mondat rendjét, amikor rászánom magam a használatára. Az válaszom: IGEN!

Miért is? Mert egyre nyilvánvalóbb számomra a lassan 19 évnyi munkálkodás tapasztalatában, hogy ez a bizonyos modell egyszerűségében tökéletes. Tudom, hogy ez erkölcsi ítélet. Hogy néz ki értékítéletként? Amikor megfogalmazok egy EMK-s mondatot, végigvíve a négy lépést, pontos, rövid megfigyeléssel, egyetlen (legfeljebb 2) érzéssel és a hozzá tartozó szükséglettel, aztán ennek adekvát, jelen idejű cselekvésre felhívó kéréssel, akkor elégedett és megkönnyebbült vagyok, mert tisztánlátást, eredményességet, egyértelműséget és szeretetet kapok belőle, Ezért köszönöm Marshallnak, hogy kidolgozta ezt a modellt, elhozta Mo-ra, magamnak pedig köszönöm, hogy felfedeztem benne életem szebbétételének eszközét, kitartóan használom és őrzöm tisztaságát!

Az évek során arra is rájöttem, hogy nem a hallgató füle az, ami ezt a mondatot esetleg szokatlanná, idegenné teszi a fülnek. Ez a kritika akkor bukkan fel, amikor a "használó"-ban van idegenkedés, esetleg gyakorlatlansága kiütközik, amikor elmondja a másik embernek. Ha kitartóan használjuk, valóban rááll fejünk és szívünk, akkor egészen magától értetődővé válik a hallgató fülének is. Az ősszel egy ismerősömmel találkozgatva, aki máshol ismerkedett meg az Erőszakmentes kommunikációval, azt az elismerést kaptam, hogy az én számból hallva olyan "természetes" ez az egész.
Ez a gyakorlatnak köszönhető. Nekem nem jutott soha eszembe, hogy eltérjek a modelltől. Mert azt gondoltam, hogy Marshall ezt így találta ki, láthatóan így jól működik, akkor ez nekem megfelelő, ahogy van.

Ide tartozik azért a sok évnyi bukdácsolás is. Amikor 3 gyermekem orgonasípként felsorakozva előttem vigyorogva várta, hogy én néha 5 perc alatt fogalmazzam meg, mit is akarok mondani. Egy idő múlva velem kántálták a megfelelő helyen, hogy "mert ...-re van szükségem...", újabb kaján vigyorral. De vártak. Mert felfedezték, hogy valami megváltozott a kapcsolatunkban. Meglátták, hogy tényleg megszűnt a kényszer a dolgok kötelező megtételére. Együtt néztük kíváncsian, mi lesz a kísérlet vége. Szabadság lett és őszinte szeretet.

Ezért aztán én bizony nem térek el a 4 lépés egyszerű, logikus rendjétől, tiszta érthetőségétől, Az általam vezetett tanfolyamokon, gyakorlókon is erre kérek mindenkit. Benneteket is erre hívlak!

A víz a forrásnál még tiszta, egészséges. Találkozzunk ott és igyunk, éljünk együtt!

... az írás megmarad? 2.

Munkál bennem a trénerképző és az ott elhangzottak, történtek. Valamint az Erőszakmentes Kommunikáció iránti szeretetem, elköteleződésem. Az, mennyire fontos a négy lépés "szabályos" használata és első lépésként mindig önmagunkra tekinteni. Mostani írásomban ez utóbbi a téma.

Szeretem a repülőgépes hasonlatot: amikor repülőn ülünk és ott "veszélyhelyzet" lép fel, mindenkinek ölébe hull az oxigén-maszk. Utasként az a dolgom, hogy bárki ül is mellettem, először a saját maszkomat tegyem fel, így biztosítva a saját életben maradásomat és azt, hogy ezután valóban tenni tudjak a mellettem lévőkért is.

Ez a rend követendő az EMK-ban a konfliktushelyzetek felbukkanásakor. Először juttassam magam levegőhöz azzal, hogy megnézem, velem mi van. Amikor aztán megszületik a tisztánlátás önmagammal kapcsolatban - tudom, mi történt, amikor bennem elindult valami, felismerem az érzést, ami elkapott, és meglátom, mely szükségletem felbukkanása juttatott ebbe a helyzetbe, sőt még azt is tudom, mely pillanatnyi cselekvés hozná meg belső megnyugvásomat, elégedettségemet -, már érdekelhet őszintén a másik. Odafordulhatok hozzá a megértés valódi szándékával. 

Ez annak, aki sokat gyakorol, mindennapi rutin lehet.

De még a leggyakorlottabbaknál is előfordul, hogy ott ez nem megy. Rendszerint azért, mert olyan sok mondat kellene belsőnk tisztázásához, amit az érzelmi felkavarodottságban nem tudunk megfogalmazni. "Túl sok(k)".

Nekem ilyenkor segít az írás. Így kibogozhatóvá válok legalább a magam számára. 

Marshall szerint az erőszak elsődleges megnyilvánulása a verbalitásban az ítélkezés magammal, a másikkal, a helyzettel kapcsolatban. Az erkölcsi ítéletek léte. Amikor dolgokat jónak, vagy rossznak titulálunk. 

Ugyanakkor ezek az ítéletek segítségünkre is vannak. Egyáltalán nem cél, hogy megszűnjünk ítélkezni, csak az, hogy aztán fordítsuk le őket. Miért? Mert az ítéletek felhívják a figyelmünket arra, hogy "helyzet", azaz kielégületlen szükségletünk van. Melynek utána járhatunk. Ráadásul az ítélet rendszerint (bújtatva, vagy nyíltan) utal a számunkra hiányzó dologra. 

Tehát egy ilyen nehezebb helyzetben, mint amiről itt írok, legelső lépésem, hogy összeírom az összes ítéletemet, ami ide tartozik. Aztán "lefordítom" őket. Ez mit jelent? Pl., ha valakiről azt gondolom, hogy rohadtul egomániás, önző alak? Fordításban: Amikor ezt gondolom róla, akkor valójában elégedetlen és tehetetlen vagyok, mert kölcsönösségre és figyelemre van szükségem, ezért azt kérem tőle, most üljön le velem szembe, nézzen rám és csendben hallgassa végig a mondanivalómat mindaddig, amíg én azt nem mondom, hogy befejeztem.

Szóval valahogy így. A nekem nehéz helyzettel kapcsolatban lehet, hogy sok-sok mondatom születik, ugyanis sok ítéletem lehet, jelezvén, hogy sok kielégületlen szükségletem van éppen most.

Mindezt pedig fejben, élőszóban nehéz átlátni, megfogalmazni. Itt bizony segíthet a papír és ceruza. A rekordom talán 25 mondat volt :). 

Számomra mindig felemelő pillanat, amikor kibukkanva önmagamból egyszer csak kíváncsivá válok a másikra, akit eddig látni sem bírtam. Amikor már újra érdekel, ő hogy van...

Igaz ez akkor is, ha régi helyzetet szeretnék áttekinteni. Ahogy Phd. Bagdi Emőke mondja, az érzelmi agyunk időtlen. 

Azaz régi fájdalmakat, nehezteléseket is megvizsgálhatok az EMK-t használva, mert az bennem ma is él. Az érzéseim valódiak és jelenidejűek. Ahogy a szükségletek is, melyek ott maradtak bennem kielégületlenül. Tehát az önvizsgálat és "gyógyulás" is lehetséges, letehetek régi terheket. A papírra, 

Szóval: írjak, írj, írjon, írjunk, írjatok, írjanak!

A szeretet mértéke

Az elmúlt hetekben valakitől, akit régóta ismerek és fontos is nekem, nemet kaptam válaszul egy kérésemre. Akkor könnyű volt hallanom az elutasítást, de később azon kaptam magam, hogy az eset visszhangot ver bennem. Ami eleinte füstölgésben, elégedetlenségben, aztán dühben nyilvánult meg.

Persze neki álltam nézegetni, éppen mi is történik.
Talán nem kértem, hanem elvártam? Biztosan nem. A tény, hogy a cselekvés elmarad, teljesen elfogadható nekem. Nem leszek szegényebb általa... Kapok mástól.
Az indok, ami a nemet magyarázta (EMK-sok tudják - a nem mögött megbúvó igen) viszont megpiszkált.
Így kiderült számomra, hogy bizonyos dolgokban az adott hölggyel különbözik az értékrendünk. Ez is rendben volt.
Aztán jött a mondatom: Amikor ezt a magyarázatot hallom, akkor szomorú és csalódott leszek, mert kölcsönösségre van szükségem a szeretet megnyilvánulásában... Itt pedig jönne a kérés.
Ahogy azon töprengtem, mit is kérhetnék, ráláttam valamire, ami nekem most sok mindent megmagyaráz, érthetővé tesz azzal kapcsolatban, hogy is vagyok én a szeretettel.

Vannak, akik azokat az embereket szeretik, akiktől sokat kapnak.
Én is szeretek kapni :).
De én jobban szeretem (itt érzés ;)) azokat az embereket, akiknek sokat tudok adni. Minél többre vagyok képes valakiért, annál jobban szeretem. Az, hogy ne lépjem át ilyenkor (néha durván) saját határaimat, nagyon fontos és mostanában erősen tanulom...

Igazán, kitartóan és őszintén azokat szeretem, akiknek sokat adok, akikért sokat megteszek úgy, hogy azt könnyű tennem. Mert közben önmagamra is tekintettel tudok lenni, és a szívből adakozás vágya és készsége magától értetődő.
Persze ezekkel az emberekkel is van számtalan konfliktusom. De közben mindig ott a bizalom, hogy ez a szeretet csorbítatlan bennem. Még a legnagyobb haragom esetén is magától értetődő, és a másik életének szebbétételéhez való hozzájárulás szándéka is.
Így egyértelmű az is, hogy ezekért az emberekért vállalom a legnehezebb dolgot, a magamra tekintést, az őszinteséget, még ha az az adott pillanatban nehéz, vagy fáj is.
Ezekben a kapcsolatokban szívesen változom. Mert ez nem számít határátlépésnek. Illetve olyan lépésnek számít, amit  én is akarok. Mert szeretnék növekedni, változni. A másik legnagyobb ajándéka számomra pedig az, hogy erre ösztönöz! Ezek szerint azokat szeretem legjobban, akik ezt kiváltják belőlem? Igen.

Aztán még valami felbukkant, ami először fájdalmas, aztán örömteli megállapítás lett számomra: itt vágyom a kölcsönösségre.
Arra, hogy ne csak én, hanem a másik is boldogan lépjen túl pillanatnyi félelmén időnként. Nem értem, nem a kapcsolat védelmében, hanem önmaga növekedéséért. Mert ahogy én is, ő is igyekszik felhasználni a viszonyunkat arra, hogy kihozza magából a legjobbat.
Amikor ezt együtt tesszük, akkor vagyok a legboldogabb és akkor szeretek legmélyebben.

Boldog, gazdag, sikeres új évet Mindannyiónknak!

Amikor arra gondolok, hogy kezdő bloggerként is átlagosan havi 6-700 megtekintése volt az oldalamnak a Föld sok-sok pontjáról, örömöt és hálát érzek, mert megbecsülést, elismerést, biztatást kaptam ebből, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!

Ugyanakkor, ha az elmúlt évemre gondolok, akkor elégedett és boldog vagyok, mert mérhetetlen mennyiségű szeretetet adtam és kaptam, ezt is köszönöm minden embernek, aki részese volt 2014-ben az életemnek!

Amikor felidézem az évet és benne 3 gyermekemet, akkor meghatottá és hálássá válok, mert összetartozás, meghittség, szeretet töltötte ki számomra az elmúlt 12 hónapot, köszönöm nektek: Juli, Bori, Laci!

Amikor a tanfolyamokra gondolok, melyeket vezettem, akkor elégedettség és öröm tölt el, mert fejlődést, közös értékrendet, összetartozás-élményt élhettem át minden alkalommal, köszönöm azoknak, akik velem voltak!

Amikor azokra az emberekre gondolok, aki az év során felkerestek engem személyes problémáikkal, nehézségeikkel, akkor meghatott és hálás leszek, mert bizalmat, elismerést, az élet szebbétételéhez való hozzájárulás lehetőségét kaptam Tőlük, köszönöm!

Ha arra gondolok, hogy a 2 trénerképzős csoportomból többen szerették volna folytatni velem a munkát és ez történik is, akkor büszkeséget és elégedettséget érzek, mert együtt növekedtünk, fejlődtünk, tanultunk sok mindent ebben a folyamatban, köszönöm Nektek, kedves kollégák ;)!

Amikor felidézem, hogy az elmúlt évben világot is láthattam, nem is akármilyen módon, akkor meghatottság, hála, szeretet önti el a szívemet, köszönöm a 2 embernek, akik ezt lehetővé tették és a legfontosabbak számomra!

Amikor arra gondolok, mi mindent éltem meg kívül és belül ebben az elmúlt évben, akkor döbbent, büszke, elégedett és meghatott vagyok, mert az őszinteség, bátorság, következetesség, kitartás, önmegvalósítás iránti szükségleteimet látom kielégülni, köszönöm önmagamnak!

Végül pedig, amikor az előttem álló évre gondolok, akkor izgatottá, remény- és bizalomtelivé válok, mert vár a lehetőség, esély, kihívás, megmérettetés és kaland, köszönöm, hogy részem, részünk lehet mindebben!

Áldott, meghitt Ünnepet!

Szeretettel kívánok minden olvasómnak boldog Karácsonyt!