2022. augusztus 29., hétfő

Isteni hancúr

 


Isteni hancúr
EMK trénerképző és haladó műhely 

Lassan 3 éve újra és újra megkérdi tőlem 1-1 ember, indítok-e mostanában trénerképzést. Sokáig azt a választ adtam, hogy amíg azokból nem jön össze egy csapat, akik velem alapozták meg a tudásukat, addig nem. 
Aztán azon kaptam magam, hogy ezzel a kijelentésemmel nem vagyok harmóniában. Ma már nagyon sokan tanítják az EMK-t itthon és külföldön egyaránt, akiket vagy ismerek, vagy nem. Nem tudom, ki hogyan dolgozik. Viszont, ha valakiben ott az erős elhatározás és hozzám hívja valami, akkor én is igent szeretnék mondani

Tehát kedves ismerős és eddig ismeretlen érdeklődő: ha van legalább 10 teljes képzési napod és nagyon szeretnél most belekezdeni a tudásod elmélyítésébe, vagy/és valahol ott van benned a cél, hogy magad is megoszd a tudásod, szeretettel várlak erre a 2 éves képzésre. 

A címet Karajos Edit barátnőmtől kölcsönzöm. 1992-ben szervezett ő egy több napos bentlakásos önismereti tréninget Ken Cadigannek ezzel a címmel. Ez a kifejezés az, aminek köszönhető, hogy ma az vagyok aki és ott tartok, ahol. Persze sosem múló elszántsággal és megújuló készséggel a változásra és tanulásra.
Állandó úton lét, melynek minden pillanata megéri az igyekezetet.
Hasonló utazásra invitállak benneteket, a kalandra való készenlétre az élet minden egyes pillanatában.

Azt tervezem, hogy az együttléteink először is tudásunk alapjainak összehangolásáról, saját céljaink kitűzéséről, a személyes felelősségvállalásba való beleállásról szól majd. Aztán sok-sok gyakorlásról a helyzetek tudatosításáért, önmagunk őszinte kifejezéséért, páncéljaink letételéért, a mások iránti bizalom megszületéséért és a határaink kijelöléséhez szükséges bátorságért. Végül pedig néhány technikai dolog is belefér majd, hogy olyan tréningeket indítsanak az arra elszántak, amilyet valóban szeretnének tartani.
Amit erősen hangsúlyoznék már most: 1. a tréning sikeressége nem (csak) rajtam múlik, 2. amikor befejezzük, akkor kezdődik igazán :)!

Valaki azt kérdezte tőlem, mi van, ha ő már évek óta trénerkedik, mások pedig még bele sem kezdtek. Adott válaszomat kiegészíteném: sosem vagyunk készen. Az életben is összetalálkozunk újszülöttekkel, óvodásokkal, fiatal felnőttekkel, középkorúakkal és olyanokkal, akik már kifelé tartanak az életből. Mindannyiuk által megélhetünk örömet és fájdalmat, lehetőséget a tanulásra, fejlődésre, változásra. 
A szívednek higgy. Ha hív, gyere!

A 2 év alatt havonta egy teljes napot töltünk majd együtt, kiegészítve évente legalább kétszer ott alvós 3 nappal. Az együtt lakás ugyanis szintén sok lehetőséget hoz az EMK élő használatára :). 
A csoportlétszám is ebben támogat majd. 6-12 fő, amivel már és még szívesen dolgozom így egyszerre.

Az első félév időpontjai: 2022 október 16., november 13.,  december 11.,  2023 január 15., február 12., március 10-11-12. 
10.00 és 18.00 között leszünk együtt a vasárnapokon.
Helyszín: Színező  Bp. I. Tigris u. 12. 20-as kapucsengő.
Részvételi díj, érdeklődés, jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com 
A levél tárgyába kérlek, írd be: EMK1
Jelentkezési határidő: október 5.

Szeretettel:
Julianna

Fotó: saját, Maui, Hawaii



2022. augusztus 22., hétfő

Örömteli élet

 


Örömteli élet
Kezdő Erőszakmentes Kommunikációs műhely


Anyukám halála előtt, utolsó éveiben többször feltettem neki a kérdést, boldog-e, boldog volt-e az élete. A válasz tartamilag rendszerint az volt, hogy elégedett a pillanatban is (a fájdalmakat leszámítva), hosszú életére visszatekintve is, de hát boldog, az nem volt. Aztán a temetése után 1-2 nappal a mosogatónál állva meghallottam bal vállam felől a hangját: "Már tudsz szeretettel telien élni, babám, most tanulj meg örömtelien is élni!" Megállt a kezem és elakadt a lélegzetem. Mert megértettem üzenete igazságát, és megrázott, hogy még halála után is van fontos tanítani valója. Ez a mondat a legnagyobb hagyaték, amit kaphattam tőle. 
Azóta persze (meg visszanézve is) figyelem a munkámban, vajon szempont-e a hozzám fordulóknál az örömteliségre törekvés. 100 %-ig. Sosem így hangzik el, mert a nehézségekből indulunk ki, de a cél valójában mindig ez.

No és az én igazságom az EMK-val kapcsolatban, hogy ebben segíthet leginkább. Hisz az örömteliség egyik legerősebb forrása a harmónikus kapcsolat önmagunkkal ... és másokkal. Miért a három pont? Mert az önmagunkkal való szeretettel teli, odafigyelő kapcsolat a legfőbb feltétel, amiből szinte magától következik a másokhoz való viszonyunk tisztulása.
Az EMK gyakorlati alkalmazása
abban támogat minket, hogy a fókuszunk másokról áttevődjék önmagunkra, meghalljuk és megértsük, mit szeretnénk az adott pillanatban, hogy elégedetté válhassunk ... és aztán képesek legyünk teljességgel hozzájárulni a körülöttünk élők jólétéhez. Így teli szívvel adhatunk, saját indíttatásból, tehát egy-egy tettünkért már nem kérünk majd árat visszamenőleg :).

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) Phd. Marshall B. Rosenberg által kidolgozott rendszer, melynek alapja Karl Rogers személyközpontú pszichológiai szemlélete, saját klinikai tapasztalata, valamint világszerte szerzett élményei a konfliktusok kialakulásáról és az egymástól eltávolodott emberek közötti kapcsolat visszaépítéséről egy adott pillanatban.

Én magam 26 éve Pünkösdkor találkoztam először Marshallal és az EMK-val. Szerelem volt első hallásra. Meg akartam tanulni magamért, a családomért. Szóval benne voltam a csapatban, akik rendszeresen hívták ide Marshallt és más trénereket 16 éven át. 2000 óta beszélgetek ezt a szemléletet élve a hozzám forduló emberekkel és mutatom meg képzéseken, mit tanultam meg belőle és a kapcsolatokról idő közben. Az elmúlt 22 évben amellett, hogy nemzetközi szinten is akkreditált tréner lettem, a kezdő csoportokon kívül sok haladó tanfolyamot vezettem, sőt több trénerképzőt tartottam. Az utóbbi képzések első 2 évében végzettekből ma már hárman maguk is nemzetközileg akkreditált oktatók.

Az október 1-én induló közös munkára tehát olyan személyeket várok, akik nem csak a másokkal való konfliktusaikat szeretnék a korábbinál békésebben rendezni, hanem erős céljuk az önmagukkal való viszony rendezése is. Ez mindig is célom volt a munkám során, de sosem mondtam ki, írtam le ennyire tisztán :).

Az első sorozatban (8 alkalom karácsonyig) az EMK alapjait, a konfliktusok kialakulásának forrásait, a buktatók elkerülésének eszközeit, önmagunk képviseletét, a köszönet kimondását az egyenlőség megtartásával, és a szeretettel, egyértelműen kimondott "nem"-et, valamint a "kell" által eltakart saját döntést értjük meg, gyakoroljuk be. Ennek a résznek az alcíme: Őszinteség másképp
A második rész 5 alkalomból áll majd (2023 elején), melyben a másik fél kimondott gondolatai, véleménye mögött elbújó tényleges üzenetet, az ő "nem"-et mondásának ajándékát, a másokra és a világ rendjére való hivatkozás által eltakart belső igényt kezdjük el felismerni. Ennek a résznek az alcíme a Valódi empátia.

Az első sorozat időpontjai: október 1., 8., 22.,29., november 12., 19., december 3., 10.
A második sorozat időpontjai: 2023. február 4., 11., 25., március 4., 18.
Helyszín: Színező, Budapest, I. Tigris utca 12.  20-as kapucsengő
Időtartam: 10.00 és 18.00 között 
Részvétel összege, jelentkezés és részletek: jszentpeteri@gmail.com 
Kérlek, a levél tárgyába írjátok be: EMK!
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 25.

Szeretettel várom a kíváncsi jelentkezőket :)!
Julianna

Fotó: saját, Bp. Margit-sziget


2022. február 28., hétfő

Én mindent megtettem, de ...


Erőszakmentes Kommunikációs kezdő tanfolyam

Oly gyakran van bennünk az a gondolat, hogy "mi mindent megtettünk, de mégsem úgy lett, hogy szerettük volna". Bár tesszük a tőlünk telhető legtöbbet, legjobbat, mégis valahogy félresikerülnek köztünk a dolgok. Van, aki egyszerűen továbblép, remélve, hogy a következő emberrel majd könnyebb lesz. Mások nem szeretnék kidobni a befektetett időt és energiát, így fogukat összeszorítva valahogy kibírják a folytatást.
 
Az EMK segíthet abban, hogy megértsük mi megy félre. Sőt megmutatja, hogyan változtathatunk annak érdekében, hogy a folytatás másként, mindenki számára megnyugtatóan alakuljon köztünk. Nem csak a párkapcsolatban, de gyermekeinkkel, szüleinkkel, a munkahelyünkön is.
Az őszi tanfolyam résztvevői írták: "Választ kaptam arra, hogy időnként miért alakulnak ki kellemetlen beszélgetések köztem és mások között." "Számomra azért volt különösen fontos ez a képzés, mert bár már pár éve tanulom az EMK-t, de az alapokat ilyen részletesen még sehol se vettük át és gyakoroltuk be." "A képzés sokat segített abban, hogy tudatosítsuk az érzéseinket és szükségleteinket, és, hogy megértsük, hogyan válnak ezek az életünk - hétköznapjaink - mozgatórugóivá." 
Ahogy azóta is hallom tőlük a visszajelzéseket, apróbb, vagy nagyobb sikerélményük szinte naponta van. Nekem meg ugye már két évtizede :).


Azért, hogy minél több ember élhesse át ezt a fajta sikerélményt, új tanfolyamot indítok. 
A tematikában szerepel majd: általánosan az Erőszakmentes Kommunikációról; a konfliktusok kialakulásának leggyakoribb okai; az ítélkezés, mint jó barát; a szándék felismerése; alaposan a négy lépésről; különbségtétel a vélemény, ítélet, illetve tényközlő megfigyelés között; saját érzés és szükséglet lista összeállítása; a kérés, ami gyakorlatiassá teszi az EMK-t; érzések, melyek másként ébrednek fel bennünk; nemet mondani szeretettel; megbecsülést, köszönetet kifejezni az egyenrangúság megőrzésével; mi is az az empátia, amit manapság annyit emlegetünk.
.
Az őszi csapattal jól bevált új rendet követve összesen nyolc szombaton találkozunk majd,  úgy, hogy közben azért minden harmadik hétvége pihenő marad a családoknak. 

A tanfolyam időpontjai (Húsvét miatt): április 2., 9., 23., 30., május 14., 21., június 4., 11.
Helyszín: Bp. I. Tigris u. 12. (Színező), 20-as kapucsengő
Jelentkezés, ár és egyéb részletek: +36302515554, jszentpeteri@gmail.com (subject: EMK), illetve Messenger-en: Julianna Szentpéteri
Létszám: 4-12 fő között (több jelentkező esetén 2 csoport indul majd, a második az adott hétvégéken vasárnaponként)

Szeretettel várom az érdeklődőket!
Julianna

 

2022. február 2., szerda

Megszállottság nélkül

 


, egyszerűen szeretettel.

Úgy tűnik, új fejezet indul el bennem az Erőszakmentes Kommunikációval  kapcsolatban. 

Ahogy lassan dolgoztam fel az elmúlt évben a nemzetközi akkreditációs folyamatomat, a feltételezésemet, hogy hol helyezkedem el az EMK hazai világában, önmagammal kapcsolatban megszületett némi tisztánlátás és megértés. 
Mindig is magasra helyeztem a mércét, kit tartok elég jó EMK-snak, hisz az a 3 ember, akit leginkább tanáromnak tekintettem 2 évtizeden keresztül, igazán nagyszerű példakép volt szerintem. Marshall, mint ennek az egésznek az atyja, Nada, aki felhívta a figyelmünket jó néhány finom részletre, melyen elcsúszhat az erőszakmentesség, még ha formailag látszólagosan meg is felel,  és Trish, aki gyengedségével és szelíd elfogadásával megmutatta, milyen az igazi empátia. 

Hozzájuk szerettem volna felnőni. Többek között azért is nem kezdtem bele oly sokáig a nemzetközi  akkreditációs folyamatba, mert azt gondoltam, még nem tudok eleget hozzá. Ennek a szintnek az elérése hajtott engem két évtizeden keresztül. (Nem számolom bele azokat az éveket, amikor pusztán saját használatra tanultam, gyakoroltam.) Ha nem is tudatosan, de otthon, a családban, magánéletben, barátokkal is ez a szenvedélyes elköteleződés hajtott: elég jónak, hozzájuk hasonlóan jónak lenni.  
Amikor másoknak mutattam, magyaráztam tanfolyamokon az alapokat, vagy trénerképzőn a hitelességet, az e három személytől megszerzett tudást igyekeztem maradéktalanul tovább adni. Sosem megalkudni, a legjobbat, legtöbbet adni --- és viszont várni
Ezek az elvárások űztek nappal és éjjel egyaránt. A második 10 évben nem is nagyon szólt másról az életem :). Az önazonosság tudatom kimerült abban, hogy én EMK tréner vagyok. 

Nekem ez egészen rendben volt. Hisz ki vágyik többre, mint az állandóan megélt szerelemre?

Aztán belekezdtünk az akkreditációs folyamatba és döbbentem tapasztaltam, hogy a társaim közül többen nem ugyanúgy vannak benne, mint én. Majd beleláttam, hogy megy ez nemzetközi szinten és meghökkentem, mert úgy tűnt, hogy ott is eltérő sok minden a korábbi elképzelésemhez képest. 

A kezdeti csalódottság és fájdalom után, némileg felocsúdva, eldöntöttem, nem számít, mások hogy, s mint, én akkor is a saját célkitűzésemet követem. Azért némileg kábán. (Tudjátok, milyen az, mikor beverjük a fejünket ... Felállunk, megyünk tovább, de csak bizonyos dolgokat észlelünk, fogunk fel abból, ami történik, mert az ütés helye bizony még fáj és szédülünk is jó darabig.) Egyedül a célkövetés vitt vagy 2 éven át - automata pilótára kapcsolva :).


Ennek a 20, illetve az utolsó 4 évnek a visszaidézése, összegzése közben rájöttem, hogy az akkreditációs folyamatom során, valamikor a második év vége felé végre megláttam, hogy egy ideje bizony nem verem le a saját magam által oly magasra tett lécet. Az ellenőrzésre, hogy valóban így van-e, kellet még másfél év :)).
Így 25 és fél év tanulás, gyakorlás, megszállott igyekezet után megérkeztem.
Én valójában nem a papírért, címért, hanem ezért a megnyugvásért hajtottam.
A saját magamtól jövő elfogadásért, elismerésért.
Ugyanezért nem tudtam mit kezdeni az ünneplésekkel. Az ünneplésre, újongásra, gratulációkra nem vágytam. Csak a csendes derűre, megpihenésre, mert végre hazaértem, arra a helyre, ahova 1996 pünkösdje, illetve 2000 nyara óta kímélet nélkül igyekeztem.