Mióta a közösség építés és közösség szavak igen népszerűek lettek a budapesti, illetve magyarországi emk-val intenzíven foglalkozó emberek között, jó sok minden megmozdult bennem.
Leginkább az, ami már sok éve is témánk volt, azaz, ki hogyan áll a közösség témájához.
Én őszintén szólva újra és újra viszketni kezdek az olyan mondatokat hallva, hogy "a mi közösségünk álláspontja", "a mi közösségünk szokása az, hogy ...", "a közösség érdekében így kell döntenünk", stb.
Ugyanis én azt gondolom, hogy a közösség egy fogalom. Egy fogalom pedig nem tud dönteni és nincsenek szokásai. A közösség egyes emberekből áll, akik mindenhez individuumként viszonyulnak.
Egyetértenek, ha valami ötlet nekik is tetszik, vagy felháborodnak, amikor valami olyan történik, amiről úgy gondolják, hogy az ő személyes érdeküket sérti.
Mindig egyenként, egyénenként.
Onnantól beszélhetünk közösségről, amikor közös értékrenden alapulóan, vagy egy olyan célért állunk össze, amely minden egyes résztvevőnek is célja, ugyanakkor összefogva és együtt ezt a célt könnyebb elérni, mert az egyes emberekre így kevesebb feladat, tennivaló hárul.
De az egyes tennivalót 1-1, néha 2-3 ember látja el. Sőt, amikor 2-3 ember vállalja magára a részfeladat elvégzését, rendszerint az tovább tagozódik, aszerint, hogy éppen ki ér rá, vagy ki az, aki az adott dologban erősebb. Pl. ügyesebben érvel, jobban ért a fakivágáshoz, szívesebben ír levelet, vagy hív fel valakit, és egyeztet időpontot, mint a többiek, stb. Bizonyos dolgokat nem kell annak tenni, aki nem ért hozzá, vagy akinek nehéz. Minden egyes ember azt vállalhatja, amit könnyen és szívesen tesz.
Érezni és cselekedni egyes emberekként tudunk.
Utólag aztán gondolkodó agyunkkal levonunk egy következtetést és az egyszerűség kedvéért azt mondjuk, hogy elvégeztük a munkát. Mert sokkal több idő és beszéd kellene hozzá, hogy minden egyes mozzanatról külön-külön beszámoljunk. Így kerül elő tehát a közösség fogalma.
(Azaz valójában sosem mi mossuk ki a ruhát. Egyikünk szétválogatja azokat színek szerint, és az egyik halmazt beteszi a mosógépbe. A másik a megfelelő helyre beönti a ruhák színét kímélő, és kellően erős mosóport, és a ruhák minőségének megfelelő öblítőszert. A harmadik kiválasztja a kellő programot, bezárja a gép ajtaját, beállítja, ha kell az időzítőt és bekapcsolja a gépet. A negyedik pedig kiszedi és kiteregeti a ruhákat, no meg gondoskodik a mosógép tisztaságáról.
Utólag pedig azt mondjuk, hogy kimostunk.
Ugyanakkor elég különös lenne, ha erre a mi mosó-közösségünkre hivatkoznék, ha arról lenne szó, hogy tetszik-e nekem egy ruhadarab a boltban, szeretném-e, hogy azt valaki megvegye nekem, mert a közösségünk ezt biztosan szívesen mosná.
- Persze ezt a példát jelképesen írom.)
Azt hiszem, akkor kerül elő legtöbbször a közösség szó, amikor valaki, saját álláspontja erejében bizonytalanul előhozza ezt a néma tömeget és maga mögé állítja önmaga megerősítéséül.
Mert ki tudja miért, nehéz kimondania, hogy ÉN.
Pedig - főleg EMK viszonylatban - számomra pont ennek az ÉNnek sokkal nagyobb az ereje.
Mert az egész arról szól, hogy az adott pillanatban egymás kölcsönös megértésén és elfogadásán keresztül mi ketten, vagy éppen többen, jelenlévők, valami közöset hozzunk létre. Keresve és létrehozva ezzel pillanatnyi közösségünket.
Mert ez a másik, amiről szintén szól az Erőszakmentes Kommunikáció. Az élet folyamatos változásáról bennünk és körülöttünk. Arról, hogy találkozni és közöset teremteni itt és most tudunk, azok, akik éppen itt vagyunk. Azon keresztül, ami éppen most élő bennünk.
Ebben az aspektusban kifejezettem szeretek a közösségről beszélni. :)
No és akkor is szeretem, amikor pont azért hívunk össze embereket, hogy közös célért együtt tevékenykedjünk. Váll-váll vetve mindenki beleteheti ebbe a folyamatba a maga részét, legjobb tudása szerint. Ugyanakkor számomra itt is fontos, hogy tisztában legyünk saját, egyéni céljainkkal és ennek tudatában, erre összpontosítva tegyük a dolgunkat. Elfogadva, hogy mások mást tesznek bele, szintén legjobb tudásuk szerint. Számomra érték, ha képesek vagyunk örülni annak, hogy valaki magára vállal egy feladatot és azt bennünket is támogató módon, legjobb tudása szerint teszi. Elfogadni, hogy az ő módja más, mint a mienk lenne, ha mi végeznénk ugyan ezt a tevékenységet, és örülni, hogy mi most másra koncertrálhatunk, mert ő magára vállalta ezt a feladatot.
Szóval szerintem a közösség nem jelenti azt, hogy mindenki mindenben benne van. Mert ez ellehetetlenítheti a cél megvalósulását, vagy minimum akadályozza és erősen lelassítja a folyamatot.
(Ha mindannyian szét akarjuk válogatni a ruhákat, akkor nem jutunk tovább a mosás folyamatában, mert csak azon vitázunk, hogy egy adott darab a szürkék, vagy a barnák közé kerüljön ;).)
Fontos a munkamegosztás. Tér adása másoknak arra, amiben ők elég jók. Lehet, hogy nem tökéletesek, de elég jók.
Fontos kiengedni a hatalmat a kezünkből, hogy az a bizonyos közösség működhessen, létezhessen.
Szeretem ezt a fenti képet. Ezek a mécsesek annak idején bevilágítottak egy teremnyi teret. Mindegyik lángolt. Volt, amelyik néha pislákolt, máskor a legfényesebb volt. Nem az számított, hogy egymáshoz képest hol helyezkednek el és az sem, hogy valamelyik jobban fénylik-e a többinél, vagy hogy ki gyújtotta meg. Sőt az sem volt téma, hogy a jelenlévők nők közül ki mennyit gyújtott meg a többiekhez képest. Csak gyönyörködtünk az eredményben, melyet egyenként, és mégiscsak együtt hoztunk létre.
