2015. november 23., hétfő

A másik nem


EMK-s mediációim során dolgozom párokkal, ill. egyéniben párkapcsolati problémákkal is. 

Jó pár hete volt már, hogy egy ilyen alkalmon valaki elmesélte, hogy férje sosem fogadja el az ő véleményét, mindig felülírja azt saját meglátásaival, hozzáállásával. 
Haladtunk előre a beszélgetésben, hogy tisztázzuk, mi is történik ezen vélemény-ütközések során. Lassan végeztünk, már nem a szabályos keretek között való csevegésben a véleményemet kérdezte a hölgy, amikor is azt mondtam, hogy gyakran emlegetjük mi nők a férfiakat, ill. ők minket az ellenkező nemnek.
Márpedig ez a megfogalmazás kevéssé támogatja a párkapcsolatot, hiszen, ha a másik az "ellenkező" nem, akkor nehéz őt a saját oldalunkon lévő valakinek látni. Ezért én egy ideje a másik nemnek nevezem őket.

No, itt aztán ez a mondat jól betalált! 
Pontosabban ez a kifejezés: "másik NEM". 

Te jó ég! Ez a szó nálunk ugye kettős jelentésű. Tényleg így akarok magunkra gondolni, mint két NEM-re? Hisz egész önismereti és EMK-s munkálkodásom során az igeneket igyekszem felfogni, megtalálni és megérteni. Tehát, amikor egy férfivel vagyok együtt (fontos kapcsolataim), hogy tekinthetek úgy magunkra, mint a "nem"-et képviselő személyekre? 

A pár pillanat alatt lezajlott belső gondolatsor után kitörtem: Ez sem az, amit én képviselni szeretnék! Mostantól a férfiak számomra a másik "igen" lesznek.
Hisz ez így igaz ... Amikor egyeztetünk, beszélgetünk és ők mást mondanak, mint én, csak a saját álláspontjukat, a saját igenjüket teszik ki az asztalra, Ahogy én is a saját igenemet képviselem. Tehát nem vitatkozunk, ellenkezünk, csak tisztázzuk a nézőpontjainkat, szükségleteinket, hogy aztán olyan megoldás szülessen, amivel mindketten elégedettek vagyunk. Ahogy az EMK javasolja.

Persze a szemlélet, a hozzáállás már rég ez volt bennem, De a megfogalmazással mégis mást erősítettem.

Ezért tudatos váltással ezentúl kedves férfi társaim, Ti mostantól nekem a MÁSIK IGEN vagytok!





2015. október 21., szerda

Váltás, változás


Vezettem éveken át egy nőknek szóló csoportot, melynek címe Isteni hancúr volt. Ott készült egyszer ez a kép, mikor témánk egy korábbi életszakasz lezárása és egy újabb megnyitása volt. Középen a mécsesek köszönetet fejeztek ki azért, amit addig kaptunk a csoporttól, az élettől, kifelé haladva pedig kéréseinket, kívánságainkat jelezték a jövőre vonatkozólag.
Szerettem a munkát, amit ott végeztünk.
Aztán jött egy vihar a lelkemben, életemben, ami elsodorta ezt a csoportot is. Valójában az volt az élményem, hogy amiért belekezdtünk, azt elvégeztük.

A címet kölcsönvettem arról a hétről, mikor is belekezdtem az ismeretség megkötésébe önmagammal. Ez a kifejezés indított el ugyanis engem "az úton", köszönet érte Karajos Editnek és Ken Cadigennek.
Akkoriban mindent elmondhattam az életemről, csak azt nem, hogy az isteni hancúr. Keményen szenvedtem. Ma viszont boldog vagyok, hogy élek.

Amikor ide jutok, rendszerint elgondolkodom, lehet-e egyáltalán váltani, változni. Valóban más vagyok, mint akkoriban voltam?

Egyszer valahol olvastam (sajnálom, hogy már nem emlékszem kinek a tollából), hogy változni csak önmagunkká lehet. Ez a mondat megragadt bennem, mint egy bogáncs és nem tudtam azóta sem kiverni a fejemből. Mindig nézegetem, igaznak találom-e.
Egyre inkább arra jutok, hogy igen.

Úgy látom, hogy az évek során elvégzett sok tanfolyam, csoport, élmény, utazás annyit hozott, hogy lepucoltam magamról sok mindent, ami nem én vagyok, hanem életem során tudatosan, vagy öntudatlanul magamra vettem. Véleményeket, következtetéseket, melyeket felvettem-elhittem magamtól, vagy másoktól. Attól függően, mikor hogy viselkedtem. Ezek a vélemények aztán befolyásoltak napokig, hetekig, évekig, évtizedekig.

Olyan ez az egész, mint egy játék. Bújócska. Isteni hancúrozás, hogy megleljem magam mindezek mögött az álarcok, paravánok, falak mögött, melyek megakadályoznak, hogy helyzetekben autentikusan, magamhoz hűen viselkedjek.

Milyen az, amikor magamhoz hűen viselkedem? Pontosan nem tudom. Talán soha nem fogom megtudni. 23 évnyi önismereti munka után néha azért vannak már sejtéseim. Előfordul, hogy mikor szólok valakihez, akit igazán szeretek, akkor tudom, hogy most azt mondom, ami tényleg az enyém. Amikor az EMK-t mutatom meg embereknek, olyankor is tudom, hogy valóban arról beszélek, amit szeretek, amit nagyra tartok. Én, aki vagyok.
Ugyanakkor eszem ágában sincs megbánni, amikor másképp van. Mert az is a játék része.
Unalmas lenne enélkül.
Mint az EMK a sakál nélkül. Ahogy Marshall mondta mindig: köszöntsük szeretettel a sakált és tudjuk meg, mit akar. Mert csodás üzenete van, ha hajlandóak vagyunk meghallani.
Nekem is jó mulatság megtudni, mit akar tőlem egy-egy ítélet, vélemény, melyet én, vagy más mond rólam.
Köszönöm, hogy ez a kíváncsiság velem született és nem lankadt bennem az évtizedek során! Ez bíztat nem csak az ítéletek valódi üzenetének megértésére, de magam megtalálására is mögöttük . Újra és újra és újra és újra ... Élek!

2015. október 13., kedd

Végre tanfolyam

Kedves Olvasóm! 

Rég jelentkeztem. Ennek legfőbb oka, hogy hosszan kerestem új otthonomat. Megesik velem, hogy "együgyűvé" válok, ha valami nagyon foglalkoztat. Most is ez történt és bár még nem az új címen lakom, de a nagyobb feszültség lehullott vállamról, mert az eddigi lakásból 2 hete kiköltöztem. Így lett erőm megkeresni az új helyszínt is, ahol dolgozhatok, mert a Kikötő is megszűnt nyár elején. Köszönöm az együtt töltött éveket a Csapatnak, a növekedés lehetőségét! Vitorlát bontottunk :)! Indulhat a munka:




Értsünk szót!

Verbalitásunkban a konfliktus kialakulásának szinte leggyakoribb forrása, illetve az erőszak egyik legerőteljesebb megnyilvánulása, amikor erkölcsi ítéletet hozunk emberekkel, dolgokkal kapcsolatban. Azaz úgy gondolunk rájuk, vagy beszélünk róluk, mint jó-rossz, helyes-helytelen, bűnös-ártatlan, normális-abnormális, okos-buta, ronda-szép személyekről, cselekedetekről.
Ez persze nem "bűn", csak mások számára nehezen érthető, sőt félreérthető. Mert amikor ilyet mondunk ki, akkor (ha hiszitek, ha nem) önmagunkról akarunk valamit elmesélni. Megmutatni, mi is él bennünk az adott cselekedetet tapasztalva, vagy az emlegetett személlyel kapcsolatba kerülve.

Az Erőszakmentes Kommunikáció abban segít (többek között), hogy ilyen esetekben pontosan az jöjjön ki a szánkon, amit el kívánunk mondani, illetve, hogy amikor mások így fejezik ki magukat, szavaik mögött meghalljuk a valódi mondanivalót.

Tanfolyamaimat 3 részből építettem fel. Az elsőben legnagyobb hangot a tanulásban, gyakorlásban az kap, hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy mások azt hallják, amit mi mondani kívánunk. A másodikban arra fektetek nagyobb hangsúlyt, hogyan halljunk igazán másokat, az utolsó rész pedig a nehezebben kezelhető, sok üzenetet tartalmazó helyzetek feldolgozásáról szól.
1-1 szakasz 30 órás. Az első 30 óra természetesen önálló tudásanyagként is megállja a helyét. Aki részt szeretne venni, csak erre az egy részre kötelezi el magát. 

Most erre invitálom azokat, akik érdeklődnek az EMK iránt, akik szeretnék kapcsolataikat harmónikusabbá tenni, a bennük élő feszültséget úgy kifejezni, hogy az a bizalom növekedésére adjon esélyt, vagy akik régi tudást kívánnak feleleveníteni.

A 30 óra most 10x3 órás találkozókra bomlik, hétfő esténként 18-21 óra között, a Lélekszíntérben. 
Első alkalom 2015. november 2-a.
Cím: Budapest, VI. Szófia utca 15,/3. emelet jobbra (nincs lift), kapucsengő: 2
Részletek és jelentkezés október 28-ig: itt a blogon megjegyzésben (e-mail cím megadással), vagy a jszentpeteri@gmail.com címen EMK tárgy-megjelöléssel, esetleg telefonon a 06302515554 számon. 

Szeretettel várok mindenkit, akinek most aktuális!

Julianna

2015. augusztus 19., szerda

Miért félünk kérni? Válasz K. Móninak


Drága Móni!

Magamról több válaszom is van :).

Elsőre arra jutottam, hogy mivel féltem kérni, mindig csak akkor jutottam el kérésem kimondásáig, amikor az már annyira feszített belülről, hogy már nem is kérésnek hallatszott, hanem követelésnek. Az is volt. Mert olyan mély hiány táplálta kimondásához az erőt, bátorságot, amit (úgy gondoltam), most már muszáj kielégíteni. Mivel pedig elvárás ereje volt, magában hordozta a természetes kudarcot. Hisz még azok, akik szerettek és egyébként fontos szükségletük volt az életem szebbétételéhez való hozzájárulás, még ők is visszutasítottak, hisz az elvárást zsigerből elhárítjuk. Mivel szívből szeretnénk adni.
Még az is előfordult, hogy mire kimondtam a kérést, az úgy hangzott, mint nyuszika esetében a fűnyíróval (Medve! B.... meg a fűnyíródat!)
Tehát élből kudarcra ítéltem magam.

Ennek felismerése beindította a programot: kezdj el kicsiket kérni, aztán fejlődj, Julianna!
De még mindig nem ment.

Így jött a második kör. A felismerés: halálosan félek a visszautasítástól. Szó szerint halálosan. Mivel a nemeket nem tudtam az adott pillanatra vonatkozó kérésemre mondott nemnek hallani. Úgy hallottam, hogy a szükségletemre, tehát rám, az életemre mond nemet a másik.
Példák: ha a fiam nem jön le velem a piacra vásárolni, az  nem azért van, mert elmerült a munkájában, ahol feszíti a határidő, hanem azért nem jön, mert nem akar segíteni, azaz nem szeret engem.
Ha valaki, aki kérdezgette, mikor tartok tanfolyamot, most mégsem jelentkezik az aktuálisan meghirdetettre, nem azért teszi, mert hétfő esti családi programjai, vagy anyagi lehetőségei most ezt nem engedik neki, hanem azért, mert mégsem akar velem együtt dolgozni, tanulni, nincs bizalma, "kiábrándult" belőlem, még mielőtt megismert volna.
Így folytathatnám a sort a végtelenségig.
Mindez persze azért volt ilyen végletes, mert nekem létszükségletem a "választottság élmény" (mivel életem első, markáns élményei így hatottak rám).

Tehát erősen át kellett programoznom magam, hogy a nemet csak az adott pillantra vonatkozóan, a másikról szóló információnak halljam.
Ez új hozzáállás volt: amikor rájöttem, hogy a másik által kimondott nem nem rólam, hanem róla szól. Ráadásul valójában a bizalom megnyilvánulása. Ő bízik bennem, a kapcsolatunk erejében, ezért ki meri, tudja mondani, hogy: most nem, mert én ... . Bízik abban, hogy a szeretet, vagy legalábbis a szándék a kapcsolatra olyan erős közöttünk, hogy elbírja a pillanatnyi elfordulást. Hisz az elhangzó nem mögött ott van egy igen, melyet saját szükséglete kielégítésére mond.

Aztán jött a negyedik kör. Rendben, már nem gond a visszautasítás. De van-e jogom zavarni a másikat a személyes szoc. problémámmal? Nézzem már, mennyi baja van amúgy is! Most még én is öntsem a nyakába a magamét? Hol van itt az empátia?
Itt vagyok magamnak, van nekem erőm a saját szükségletem kielégítéséhez! Van nekem önbecsülésem!!!
A félelem itt a másik féltése volt. (Huncut ez, valahogy elintézi, hogy uralljon ;)!)
A feloldódást egy nem várt, hatalmas ajándék hozta meg. Ami akkora volt, hogy fel kellett fognom, tényleg van másoknak is olyan szükséglete, hogy hozzájárulni az élet ( most éppen az enyém) szebbé tételéhez.
Azaz, ha kérek, azzal azt az ajándékot adom a másiknak, hogy ezen igen fontos szükségletét kielégíthesse. Tulajdonképpen nem is kérek, hanem adok ;). Egy lehetőséget ...

Ahogy Marshall tanította nekünk: kérjünk azzal az energiával, ahogy a Mikulás hozza a csomagját: Hohohohó, itt vagyok, van egy csodás lehetőségem a számodra - most adhatsz valamit szívből!

Persze, nem megy mindig így :). De igyekszem ;)!

Szeretettel:   Julianna




2015. augusztus 11., kedd

A másik orca


Nem vagyok igazából Biblia forgató ember. De vannak közkeletű kifejezések, szavak, melyeket "mindenki" ismer, hall élete során többször, így én is.

Mióta az Erőszakmentes Kommunikáció életem része a mindennapokban, mióta nem kell hozzá külön elszánás, hogy használjam, azóta sokféle módon kinyílt számomra a világ.
Így pl. érteni vélek bizonyos példázatokat. Lehet, hogy nem egészen úgy, ahogy azt a keresztény egyházak magyarázzák, hanem egyéni módon, mindenesetre nekem tetszően, engem kielégítően.

Ilyen többek között ez a passzus is: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb  felől,  fordítsd felé a másik orcádat is. Mt 5,29

Ez nekem nem azt jelenti, hogy szelídséggel, alázattal hagyjam, hogy balról is képen vágjanak. (Erre, hogy hagyjam azt is megütni, nem is szólít fel!)
Sokkal inkább azt, hogy egy helyzetben megnyilvánultam eddig valahogy, amire a másik elkeseredetten, dühhel, fájdalommal reagált. Nekem viszont van egy "másik orcám" is, egy másik módom, ahogy az adott pillanatban a helyzetben lehetek, megnyilvánulhatok, odafordulhatok.

1. Tehetem, hogy elmondom, valójában mit is akartam előzőleg. Rólam szóló 4 lépéses mondattal, amit Marshall őszinteségnek nevez.
2. Elmondhatom, mi van velem az ő reakcióját tapasztalva. Egy újabb őszinte mondat, csak egy másik pillanatomról.
3. Odafordulhatok a másikhoz a megértés valódi szándékával, megint csak 4 lépéses mondattal. Egy megajánlással, ahol "megtippelem", a másik mely érzése, szükséglete volt az ő mozgatórugója, amikor "nekem esett". Ez ugye Marshall nomenklatúrájában az empátia. 

Számomra a "másik orca" leginkább ez a 3. lehetőség. (Melyet persze magamban, némán megelőz az első kettő, hisz ezek kihagyása szinte lehetetlenné teszi, hogy odafordulásom a másikhoz valódi megértési szándékkal legyen.)
Így valóban más képet mutatok magamról. A kíváncsi, szeretettel kapcsolódni vágyó ember arcát. Akinek fontos, hogy értse a másikat és akinek fontos, hogy őszintén beszéljen magáról.

Ez a "ne álljatok ellen a gonosznak" kifejezés is jelentés változáson ment át persze. Hisz a gonosz már nem gonosz. Hanem egy ember, aki érzelmi érintettségében nehezen tudja kifejezni, mi is zajlik benne. Indulatosságában engem hibáztat. Viszont ez EMK-t ismerő embernek annyit jelent, hogy tudom, a másikkal történt valami, amire szeretne figyelmet, megértést kapni. Tehát elhagyhatom az ellenállást, és odafordulhatok hozzá a másik, a megértési szándékot mutató arcommal.
Illetve magam is kész vagyok transzparenssé, átláthatóvá válni, kilépve az ellenállásból.
Mert egy oldalon állunk, érteni szeretnénk önmagunkat és egymást. Találkozni szeretnénk, kapcsolatba kerülni. Csak nem mindegy, hogyan tesszük azt.

Tegyük a "másik orcánkkal"!?


2015. július 7., kedd

Szeret? Nem szeret?


(ön)Bizalom a kapcsolatokban
2 napos EMK alapú csoport


Gyakran vagyunk úgy, hogy egy ismeretség elején felhőtlen örömöket, felszabadultságot, lelkesedést érzünk. Aztán, ahogy folytatódik, komolyodik a dolog, már "kapcsolatnak" nevezzük magunkban és ránk tör az aggódás: 
Vajon még mindig minden pillanatban izgalmas és szerethető vagyok a másik szemében? Ma nem vagyok olyan csinos, vajon most is tetszem? Rengeteget dolgoztam, hulla fáradt vagyok, biztos, hogy nem tart elég szórakoztatónak! Ebben a dologban nem egészen értek egyet vele, de ezt jobb lesz megtartanom magamnak, mert különben cirkusz lesz és akkor elveszíthetem.
Stb., stb. 
Szóval a kapcsolat féltése miatt elkezdünk aggódni, "viselkedni", lemondani magunkról, vagy éppen félelmünket az önmagunk iránti elégedetlenkedéssel kifejezni, még mielőtt a másik mondaná, milyen elfuseráltak is vagyunk. Hiszen, ha látható, hogy mi magunk is tisztában vagyunk "bénaságainkkal", akkor a másik jöhet a megnyugtatással, ha pedig ebben vitába száll velünk, akkor (feltehetően) még mindig szeret.
Ilyen és hasonló módokon áshatjuk alá az önmagunkba, vagy a másikba vetett bizalom hiányában a kapcsolatot. 

Azoknak szól ez a 2 napos Erőszakmentes Kommunikáción alapuló műhelymunka, akik szeretnék felismerni önkéntelen működésüket ezekben a helyzetekben, megváltoztatni megoldásaikat a kapcsolatok megóvására, felépíteni a bizalmat önmaguk és a másik iránt.

A csoport ideje: 2015 július 25-26. 10-18 óra
Részletekről (ár, helyszín) érdeklődni és jelentkezni a jszentpeteri@gmail.com e-mail címen, vagy személyes üzenetben az Elköteleződve Magamért Köztetek facebook oldalon lehet.

Szeretettel várom a jelentkezőket, akiket érdekel a téma, szívesen dolgoznak vele és éppen itthon vannak ezen a hétvégén :)!

Julianna


2015. június 29., hétfő

Hol van a probléma?


Évekig hirdettem a tanfolyamaimat "Szavaink ereje" címmel. Ennek oka az volt, hogy a sok évnyi EMK munkálkodás megtanított rá, mennyire fontos a megfogalmazás. Mennyire fontos mit, hogyan, milyen szavakkal fejezek ki. Számít, mennyire pontos az, amit mondok és tényleg azt mondom-e, amit szeretnék.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig tudatosan választom meg a szavaimat, de törekszem rá, hogy odafigyeljek.

Néhány napja dolgoztam egy fiatal párral, akik láthatólag szeretik egymást, fontos mindkettejüknek ez a kapcsolat. De valahogy mégsem egyeznek.
Elsősorban azt kerestük, mi lehet ennek az oka. Kiderült, hogy ugyan azok a kielégületlen szükségleteik, így (magától értetődően) mindketten a másiktól várnak dolgokat, amit nem tudnak megadni egymásnak, hisz mindkettejüknek hiánya van. Ezért aztán elveszett a bizalom, hogy a másik még akarja, választja őket.
Ezt a témát jártuk még jobban körbe, mikor is megütötte a fülemet  egy kifejezés: az a probléma köztünk ...
Megkérdeztem, van-e olyan élményük, hogy: a párjuk az ő oldalukon áll.
Kiderült, hogy ez az élmény hiányzik.

Most magamra váltok :), mert saját tapasztalatom is van erről az életemben. Egy számomra igen fontos kapcsolatban felismertem már sok hónappal ezelőtt ezt a dinamikát. Amikor is a másik azt gondolja, hogy probléma van köztünk.
Ezért aztán keveset találkozunk, ritkán beszélünk, mert ez szerinte, mivel mindketten érintettek vagyunk, általunk nem feloldható gond. A beszélgetéseink számára kudarc-élmények.

Én bizalomteli vagyok, mert szerintem, ha van szándék a kapcsolatra, akkor képesek vagyunk mindent elrendezni. (Mi másra való az EMK tudása?)

Szerinte a dolog közénk áll, elválaszt minket. Így, szemben állva egymással megoldhatatlan, hisz gyengék, kevesek vagyunk annak leküzdéséhez.
Ha ezt a képet látom, akkor igazat is tudok neki adni. Mert egyedül, a másikkal küzdve ez valóban lehetetlen. Már csak azért is, mert, ha szeretjük egymást, akkor nincs szándékunkban legyőzni a másikat. Tehát bele sem kezdünk a megbeszélésbe.

Én másképp nézem ezt.
Szerintem a probléma nem köztünk van, hisz nem szemben álló felek vagyunk. Kölcsönös a megbecsülés, elismerés és szeretet. Tehát szerintem egy oldalon állunk és van egy problémánk.
Ez az ügy nem elválaszt minket, hanem összeköt. Ha egy oldalon állunk, akkor vállvetve meg tudjuk azt oldani. Együtt, kettőnk képességeit, készségeit felhasználva szinte bármire lehetőségünk van, egy problémát biztosan fel tudunk oldani. Még akkor is, ha nagy. Mert amikor egyikőnk elfárad, a másik puszta jelenléte is bíztatás, inspiráció ( a kapcsolatteremtésre).

Márpedig általában olyan emberrel van problémánk, akit szeretünk. A nekünk közömbösek miatt ritkán jövünk ki a sodrunkból. Tehát ketten vagyunk egy nehézségre.

Így, ha gond van köztünk, akkor tényleg nehéz a dolgunk, de, ha van egy gondunk, akkor az megoldható :)!
Megfogalmazás kérdése!?


2015. június 21., vasárnap

Párhuzamosságok


Ritkán írok mostanában és régen írtam :(. Ami persze helyzetjelentés. Nem arról, hogy semmi történik velem, hanem arról, hogy sok minden. Ami időnként arra ad csak lehetőséget, hogy lélegezzek és megéljek, arra már nem, hogy írjak, beszéljek róla másoknak.

Tegnap aztán adtam magamnak fél nap pihenőt. Így bizonyos dolgok kisimulva bukkantak fel bennem. Ezek egyike jön most sorra.

2000 nyarán. talán pont ilyentájt Marshall egyik tréningjén, a nap azzal kezdődött számomra, hogy megérkezésem után pár perccel egyik tanulótársam megállított: szeretne Erdélyben EMK tanfolyamot, de M. nem ér rá és túl sok pénzbe kerülne nekik, elmennék-e én.

Én???? Márminthogy: én???? Teljesen padlót fogtam. Hisz ugyan 4 éve mást sem csinálok, mint azon dolgozom, hogy az EMK az életem szerves része legyen, de akkor is! Sosem akartam tanítani! Sem mást, sem ezt! Mi az, hogy én! Főleg ilyen felvezetéssel, hogy mivel Marshall nem ér rá! Na ne már!!!
Persze ezt a gondolatmenetet folytattam a kezdő "hogy vagy" körben is. Hogy ez micsoda megtiszteletetés!!! Hogy lehet egy ilyen elvárásnak megfelelni???? Hogy jövök én ehhez???
Aztán jött a nap folytatása, sokféle gyakorlattal, magamra tekintéssel, szinte el is felejtkeztem a reggeli sokkról.
Szinte.
Mert aztán a nap végi visszatekintésben, hogy mit is viszünk haza, mit tanultunk, én azt mondhattam, hogy megértettem: szó sincs megtiszteltetésről. Elmehetek most már nyugodtan Székelyudvarhelyre, lehetek ott együtt 3 napig a többiekkel, én ott csak egy ember leszek a 15-ből. Mindenki más is tudni fog sok nagyszerű dolgot, amit megmutathatnak nekem. Amit én tehetek, hogy elmesélem, mit tudok az EMK-ról és megmutatom, hogyan is csinálom. Nem Marshall helyett megyek, hanem  önmagam nevében. Nem azt mutatom meg, amit ő tud, hanem azt, amit éppen most én. A siker, vagy a kudarc nem róla, hanem rólam szól majd. Mert az fog ott kiviláglani, én mit értettem és tanultam meg.
A felelősség csak magamért van. Leszek, amilyen leszek.
Megkönnyebbültem és elfogadtam a meghívást. Így már szívesen.
Marshalltól ekkor kaptam meg a bíztató, támogató beleegyezést először, hogy menjek és csináljam.
Ma is köszönöm, ha erre gondolok!

Időugrás: ez év április-május-júniusa. Most én vezetek trénerképzőt, ahol hallom, látom a többiek megnyilvánulásait és megint jön az aggodalom: ezek az emberek kiállnak mások elé EMK-t tanítani és majd azt mondják - az én tanítványaim. Te jó ég!!! Mi lesz ebből? Jól csinálják majd? Úgy, hogy az nekem tetszene? Olyan fontos nekem a hitelesség, a személyes felelősségvállalás -- tudják majd vajon? Büszke lehetek majd, arra gondolva, hogy tőlem, vagy legalább tőlem is tanultak? Teljes para, gyomorgörcs, ilyesmi ...
Mindjárt letelik a második év a képzésből, a maradék 3 hónapban mit kellene még mondanom, tennem, hogy "jól" csinálják??? Ők!!!
Ezen a ponton jött el a megértés és így a megkönnyebbülés (megint). Hogy én csak a saját munkámért vállalhatok felelősséget. Teszem és mondom, amit. Néhány dolgot erősen hangsúlyozva, mint nekem fontosat. A többiek megértenek és elsajátítanak belőle valamit, ami nekik fontos. Az nem az én kompetenciám. A munka, amit végzek, engem minősít, nem a tanáraimat, tanítóimat. Amit a körülöttem levők elvisznek másokhoz, az pedig róluk szól, őket minősíti, nem engem.
Amit én most tehetek még értük, hogy elengedem a kezüket. Ahogy Marshall és Nada elengedte az enyémet. Menjetek, csináljátok. Úgy, ahogy ti tudjátok.
Egyszerre vissza tudtam idézni az áprilisi bentlakásos alkalmunk egy jelenetét, amikor az egyik részvevő (tanítvány tanítványa) az ő trénerének mondott köszönetet az EMK-ért és nem nekem.
Micsoda megkönnyebbülés ..., és mekkora öröm, mert szabad vagyok!

Aztán megjött a büszkeség is! Most már önmagammal kapcsolatban. Mert éppen kielégítettem a hitelesség iránti szükségletemet. Mert éppen nem tanítottam, hanem éltem az EMK-t!
Köszönöm: Marsall és Nada, hogy ebben részem lehet. Köszönöm, hogy része lehetek egy folyamatnak, amiben Karl Rogers, Marshall B. Rosenberg, Nada Ingjatovic-Savic után én állok a sorban és jönnek utánam mások, akikkel közös az értékrendünk. Köszönöm tehát a képzés minden egyes résztvevőjének is: mind a felismerést, mind a képet, hogy ti is Marshallal egy sorban álltok a szememben!

Olyan ez, mint a képen látható banyan fa. Először egy törzse van, aztán a léggyökerei elérvén a földet maguk is gyökeret hajtanak, így újabb törzzsé válnak. Egyszerre önállóak, ugyanakkor szerves részei az általuk terebélyesedő fának.




2015. május 4., hétfő

Megváltani a világot?


Fájdalmas az út annak megértéséhez, hogy nem lehet. Én annak idején a házasságommal fizettem a tanulásért. Azaz évekig vártam, hogy majd a másik, majd a világ megváltozik, ha én nagyon szeretem, és akkor majd boldog leszek. Sőt: boldogan élünk (együtt), míg meg nem halunk! Hiába vártam. De rájöttem, hogy valami olyanra várok, ami nem tud bekövetkezni, azaz, hogy akkor leszek boldog, ha a férjem ...

De most más oldalról közelítem meg a témát. Zajlik ugye a trénerképzés második éve. Már az elsőben is volt egy számomra fájdalmas búcsú. Ugyanis az az ifjú hölgy, aki felkért, hogy vezessek ilyen csoportot és a kezdő tanfolyam második sorozatában elkötelezett EMK-s lett, egyszer csak kimaradt. Most pedig valaki más is, aki igen közel áll a szívemhez, úgy döntött, hogy kiszáll.

Mindkét esetben "kétségbe esetté" váltam. Az egyik szemem ugyanis sírt, mert közös értékrendre, kitartásra, a szeretteimmel való együttműködésre van szükségem. A másik szemem pedig ragyog, mert a megértés és tisztánlátás iránti igényemet látom kielégülni.

Mit jelent ez utóbbi? Mindketten nagyon lelkesek, inspiráltak lettek, amikor az Erőszakmentes Kommunikáció belépett az életükbe. Látták, hogy tényleg meghitt, szeretetteli kapcsolatok vehetik körül őket, ha használják az EMK-t. De ennél valamivel "nagyobbat" is láttak: hogy ez a valami segíthet megváltoztatni a világot. Ezért aztán időt, pénzt, energiát nem kímélve tanulták, ahol csak elérhetővé vált számukra. A cél pedig az volt (ahogy én értettem), hogy trénerré válva minél több emberhez eljuttassák ezt a fantasztikus dolgot, mert akkor a világunk, ami nem mindig és nem mindenütt tökéletes, megváltozhat.
Ez idáig rendben is van. Mert a számos eszköz közül szerintem is egyik az EMK, amivel ez lehetséges. Akkor, ha élünk vele. Ha nem csak tanítjuk, ha nem csak másoknak segítünk vele megérteni önmagukat, hanem önmagunkra is tekintünk. 
Amikor ezt majd együtt tesszük, egyenként mindannyian, akkor eljön a szép új világ.(?)

Az EMK egyik folyamata azzal kezdődik, hogy konfliktushelyzetben megnézem, van-e szándékom, igényem igazi, megértésen alapuló kapcsolatot kiépíteni a másikkal, ... de még előtte: önmagammal. Mert először mindig magamat vizsgálom meg. Ha esik, ha fúj, ha villámlik, akkor is. Mert másik embertársamhoz csak akkor tudok teljes nyitottsággal, az őszinte megértés szándékával odafordulni, ha én már rendben vagyok - azaz pillanatnyi szükségleteimet felismertem és elintéztem, hogy azok kielégüljenek. Ezen lépések megtételének hiányában a másikra nem vagyok igazán kíváncsi, legfeljebb segíteni akarok rajta, mert "szarban van".
Persze, nagy dolog, ha igyekszem mások életének szebbé tételéhez hozzájárulni. Viszont, amikor ezt úgy teszem, hogy én nem lélegzem szabadon, (mert kielégületlen szükségleteim vannak az adott helyzetben) akkor ennek fizetni fogjuk az árát. Miért? Mert elvárom, hogy a másik (vagy a világ) tuti, hogy jobban legyen, ha már rászántam az energiát! Vagy elvárom, hogy hasonló, de fordított helyzetben ő is engem tartson önmagánál fontosabbnak, hisz én is ezt teszem most!
Ez pedig már egy másfajta értékrend.

Szóval, azért tud a másik szemem nevetni, mert azt látom, hogy ezzel kapcsolatban megértés született e két, számomra fontos emberben. Egyikük arra jutott (ahogy én látom), hogy bizony neki nincs szándéka az őszinte, kölcsönös kapcsolatra - számos esetben. Másikuk pedig arra, hogy az örökös önmagára tekintés nem az ő műfaja. 
Így kiléptek a tréningből. Ez érthető és elfogadható nekem.

Amikor viszont azt hallom, hogy ez esetleg az EMK kiiktatásával is jár az életükből, akkor döbbenet és fájdalom, amit érzek, mert összetartozás-élményre van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e legalább egyikükkel tartani a szoros kapcsolatot! 
A válaszom: igen, szándékomban áll, amennyire időnk és kedvünk engedi :)!

Még egy gondolat. Ettől a bizonyos "másik" embertől többször hallottam, hogy dühös, ha arra gondol, hogy én milyen kevés tanfolyamot tartok, milyen kevés emberrel dolgozom, összehasonlítva más trénerekkel. Most értem meg, hogy itt nem csak az én életem gazdagítása volt, ami ezt mondatta vele, hanem az a cél is megbújt a mondanivalója mögött, hogy váltsunk együtt világot. Ez meghat. Ugyanakkor csak nemet tudok rá mondani. Mert számomra az EMK sokkal inkább önmagam megváltásáról szól. Ezért van olyan (mint most is), hogy hetekre kilépek bizonyos kapcsolatokból, mert nem tudok nyitott szívvel ott lenni, mielőtt magamat nem tisztáztam. Így aztán előfordul, hogy 1-1 csoport utólagos feldolgozása miatt nem hirdetek meg újat, vagy magánéleti elakadások miatt nem ülök le a számítógéphez elolvasni, megválaszolni az elektromos leveleket, esetleg nem írok blogot. Ugyanis előbb a magammal való kapcsolatot kell visszanyernem, nem is akármilyen minőségben.

Köszönöm a türelmet és kitartást, amivel vártok, hogy megváltsam egy pillanatra magam!




2015. február 24., kedd

Új szelek


Rég jártam erre, hogy írjak bármit is. Ami csak azt jelenti, hogy izgalmas dolgok zajlanak az életemben :).
Tegnap elindult az előző bejegyzésben meghirdetett tanfolyam és lássatok csodát, több a férfi résztvevő, mint a nő. Ez nekem Ünnep! Mert az EMK szerintem nagyon való a férfiaknak is. Hisz a nagyszülője (Carl Rogers) és a szülője (Marshall B. Rosenberg) is férfiak voltak. Ráadásul, bár beszélünk általa az érzéseinkről, a 4. lépés, a kérés miatt nagyon gyakorlatias, a megoldást is magában rejtő kommunikációról van itt szó. Az pedig fontos férfitársainknak :)!
Tudom, ez itt egy hatalmas általánosítás, ugyanakkor megfelel azokra a kifogásokra, amit férfi barátaimtól hallottam az EMK-val kapcsolatban, amíg azt közelről meg nem ismerték.
Szóval: Amikor látom, hogy számottevően több a férfi ezen a kurzuson, elégedett és boldog vagyok, mert sikerélményt, megerősítést, összetartozást, kihívást élhetek meg, ezért köszönöm Nekik, hogy érdeklődnek és elköteleződtek a csoporthoz és önmagukhoz is!

A másik oka a csendnek, hogy amikor kész vagyok a nethez leülni - és ez most ritka -, akkor lakásokat nézegetek, keresek. Ugyanis új otthonom lesz. Arra készülök, hogy hosszú idő után újra egyedül éljek, legalábbis egy darabig ;).
Ez megmozgatja bennem a gyermekeimhez fűződő kötelékeket. Átúsztam közben a bűntudat, aggodalom, dac hullámain. Most az izgatott kíváncsiság szakaszában élek leginkább és időnként megijedek, hogy: "te jó ég, lehet nekem az, amit szeretnék!?"
Minden olyan alkalommal, amikor nekem valóban tetsző helyen találok egy jó lakáshirdetést, elfog ez az ijedtség. Ez önmagában is megrázó felismerés... Mert ezek szerint igaz, amit Nelson Mandela mond: "Legmélyebb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk. Legmélyebb félelmünk az, hogy hatalmasok vagyunk."

Én ezt úgy gondolom, látom, hogy a nehézség, az alkalmatlanságunk megszokott, ismerős, mondhatni biztonságos. Ismerős, amit mások könnyen értenek, közel lehet kerülni elmesélésekor egymással. Ez is egyik oka biztonságos voltának.
Amikor pedig "jól mennek" a dolgaim, akkor azt nehéz elmondani barátomnak, ismerősömnek, hisz olyan "ciki dicsekedni", amikor őt éppen elhagyták, gondok vannak a munkahelyén, vagy megint felszedett 3 kilót...

Márpedig miért ne fordulhatna meg ez az egész felállás? Mert ha el merem mondani, fel merem vállalni, hogy nekem éppen most mennek a dolgaim, akkor ez inspiráció, remény, bíztatás is lehet a másik számára. Hogy van ilyen!

Mert van. Van olyan, hogy egy tanfolyam, egy új hozzáállás önmagunkhoz és embertársainkhoz megváltoztatja jelentősen az életünket. Hogy az új szélirány kifújja a megrekedt lelki szmogot. Ami miatt a másik életének szebbétételéhez való hozzájárulási szándék hatalmasra duzzad bennünk és önmagunkat is meglepő lépésekre késztet.
Van olyan, hogy hallván egy felajánlást, meghívást megszeppenünk, meglepődünk, aztán egy hatalmas levegőt véve elfújjuk kétségeinket, félelmeinket, kifogásainkat és azt mondjuk: elfogadom, köszönöm. Aminek a vége egy gyönyörű közös utazás. Az igaz, hogy a hajunk, a lelkünk összeborzolódhat közben :)!
Van olyan is, hogy szeretettünk balesetekor szinte mindent félredobunk és csak arra koncentrálunk, hogy ő meggyógyuljon, felépüljön mind fizikailag, mind lelkileg. A másik pedig megérti, felfogja ezt, még az ő nagy nehézsége közben is és a kölcsönös szeretet hatalmasra növekszik és átsegít a gondokon. Belép a kölcsönös támogatás, megbecsülés végtelen köre és az összetartozás-élmény megingathatatlansága.
Van olyan is, hogy a villamoson összevillan a szemünk valakivel, aki legalább 5 éve járt egy tanfolyamon és széles mosolyra húzodott arccal tör át a tömegen, hogy elmesélje: a kurzus után új munkahelye lett, ami még az előzőnél is jobb, párra talált és az esküvőjére készül, ami a jövő héten lesz. Mindezt pedig az öt évvel ezelőtti találkozásunkra vezeti vissza.
Meg olyan is van, hogy az Ausztriába kitelepült korábbi "tanítvány" minden budapesti látogatásakor bejelentkezik, hogy elmesélje, mint valósul meg lépésről-lépésre az álma.

Szóval szerintem szép az élet! Ráadásul ezt megéri felvállalni. Mert lehet, hogy akinek elmesélem az örömeimet, elsőre meghökken, tanácstalan lesz, de aztán megforgatva magában a hallottakat, remény ébredhet benne, hogy neki is jöhetnek még klassz dolgok az életében.
Újra Nelson Mandelát idézem: "... ahogy engedjük fényünket ragyogni, öntudatlanul megengedjük másoknak is, hogy ezt tegyék. Ahogy felszabadulunk saját félelmünk alól, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat."





2015. február 3., kedd

Hogyan mondjam el neked ... ? (tanfolyami meghívó)


„Mert szó az nincs, csak képzelet…”

Előfordul, hogy amit mondani szeretnénk, bennünk reked. Mert féltjük a kapcsolatot a kedvessel és attól tartunk, mondanivalónk azt megviselné. Mert olyan ciki, amit mondanánk. Esetleg túlságosan nyálas volna kimondani. Vagy, mert képtelenek vagyunk elég okosan érvelni a mondanivalónk mellett. Esetleg gyermekként tiszteljük szülőnket és nem akarjuk őt megbántani. Néha azért, mert a másik olyan hamar felhúzza magát mindenen, hát ezt jobb elkerülni. Szóval számtalan ok létezik…

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) ismerete és használata segíthet nekünk ilyen helyzetekben. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy amit mondani kívánunk, csak rólunk szóljon, valamint arra, hogy az érkező válasszal kezdeni tudjunk valamit, ahelyett, hogy bénán ülünk és hallgatunk. Mert a másik válaszát képessé válhatunk róla szóló információnak hallani.

Ezért most 30 órás EMK tanfolyam indul a Kikötőben február 23-án. A tanfolyam 10x3 órás blokkból áll, heti találkozókkal. Az elmélet mellett lehetősége lesz a résztvevőknek a gyakorlatban is sokszor kipróbálni a hallottakat, hisz a cél, hogy aztán a mindennapokban képesek legyenek valóban kiállni magukért a konfliktust rejtő helyzetekben.

Tanfolyam időpontja: hétfő esténként 18-21 óra 
Helyszíne: Kikötő, Bp. XIII. Hegedűs Gy. u. 49-51. 1. em. lifttől, lépcsőtől balra
20-as kapucsengő
Jelentkezés és részletek: jszentpeteri@yahoo.com e-mail címen (tárgy: EMK), vagy itt, a blogon megjegyzésben

 Szeretettel várok minden érdeklődőt!


2015. január 21., szerda

EMK-s indulataim


Lehet, hogy nehezen hihető, de így van: nehezebb nyíltan leírnom azt, ami most következik, mint a magánéleti, vagy a személyes fejlődésemről szóló szövegeket.
Valószínűleg azért, mert heves érzések társulnak hozzá, mert kielégületlen szükségleteim vannak. Pl. a közös értékrend, az összhang, a kölcsönösség.

Trénerképző munkám során kezdődött. Amikor az EMK iránt elkötelezett barátoktól azt hallottam, hogy ez a négy lépés így, ahogy van, olyan "természetellenes". Nem fülbarát. Hogyan lehetne szlengesíteni? Milyen az az utcazsiráf?

Sokat beszélgettünk erről és az álláspontomat a négy lépés használatának szigorú rendjéről akkor tudták elfogadni, amikor elmagyaráztam (több egyéb indok mellett), hogy tanítás közben, főleg az alapozó tanfolyamokon fontos, hogy az eredeti verziót adjuk át a résztvevőknek, különben a 2. körre már nagyon felhígul az egész.
Aztán máshol azt hallottam valakitől, hogy olyanokkal, akik nem ismerik az EMK-t, ő bizony a szlenget használja, mert a másik biztosan nem értené, miről van szó, ha ő elkezdené ilyen furán megszövegezni a mondanivalóját.
Egyébként is: a szemlélet, a hozzáállás a lényeg! (Ezzel nem vitatkozom, csak hozzáteszem: is!)

Ezeket hallva kétségbeesetté, elkeseredetté és tehetetlenné válok, mert hitelességre, pontosságra, a fontos értékek megbecsüésére és tiszteletére van szükségem, ezért azt kértem magamtól, írjam meg ezt a bejegyzést, illetve azt, mondjam meg hajlandó vagyok-e én még szigorúbban betartani az EMK-s mondat rendjét, amikor rászánom magam a használatára. Az válaszom: IGEN!

Miért is? Mert egyre nyilvánvalóbb számomra a lassan 19 évnyi munkálkodás tapasztalatában, hogy ez a bizonyos modell egyszerűségében tökéletes. Tudom, hogy ez erkölcsi ítélet. Hogy néz ki értékítéletként? Amikor megfogalmazok egy EMK-s mondatot, végigvíve a négy lépést, pontos, rövid megfigyeléssel, egyetlen (legfeljebb 2) érzéssel és a hozzá tartozó szükséglettel, aztán ennek adekvát, jelen idejű cselekvésre felhívó kéréssel, akkor elégedett és megkönnyebbült vagyok, mert tisztánlátást, eredményességet, egyértelműséget és szeretetet kapok belőle, Ezért köszönöm Marshallnak, hogy kidolgozta ezt a modellt, elhozta Mo-ra, magamnak pedig köszönöm, hogy felfedeztem benne életem szebbétételének eszközét, kitartóan használom és őrzöm tisztaságát!

Az évek során arra is rájöttem, hogy nem a hallgató füle az, ami ezt a mondatot esetleg szokatlanná, idegenné teszi a fülnek. Ez a kritika akkor bukkan fel, amikor a "használó"-ban van idegenkedés, esetleg gyakorlatlansága kiütközik, amikor elmondja a másik embernek. Ha kitartóan használjuk, valóban rááll fejünk és szívünk, akkor egészen magától értetődővé válik a hallgató fülének is. Az ősszel egy ismerősömmel találkozgatva, aki máshol ismerkedett meg az Erőszakmentes kommunikációval, azt az elismerést kaptam, hogy az én számból hallva olyan "természetes" ez az egész.
Ez a gyakorlatnak köszönhető. Nekem nem jutott soha eszembe, hogy eltérjek a modelltől. Mert azt gondoltam, hogy Marshall ezt így találta ki, láthatóan így jól működik, akkor ez nekem megfelelő, ahogy van.

Ide tartozik azért a sok évnyi bukdácsolás is. Amikor 3 gyermekem orgonasípként felsorakozva előttem vigyorogva várta, hogy én néha 5 perc alatt fogalmazzam meg, mit is akarok mondani. Egy idő múlva velem kántálták a megfelelő helyen, hogy "mert ...-re van szükségem...", újabb kaján vigyorral. De vártak. Mert felfedezték, hogy valami megváltozott a kapcsolatunkban. Meglátták, hogy tényleg megszűnt a kényszer a dolgok kötelező megtételére. Együtt néztük kíváncsian, mi lesz a kísérlet vége. Szabadság lett és őszinte szeretet.

Ezért aztán én bizony nem térek el a 4 lépés egyszerű, logikus rendjétől, tiszta érthetőségétől, Az általam vezetett tanfolyamokon, gyakorlókon is erre kérek mindenkit. Benneteket is erre hívlak!

A víz a forrásnál még tiszta, egészséges. Találkozzunk ott és igyunk, éljünk együtt!


2015. január 14., szerda

... az írás megmarad? 2.



Munkál bennem a trénerképző és az ott elhangzottak, történtek. Valamint az Erőszakmentes Kommunikáció iránti szeretetem, elköteleződésem. Az, mennyire fontos a négy lépés "szabályos" használata és első lépésként mindig önmagunkra tekinteni. Mostani írásomban ez utóbbi a téma.

Szeretem a repülőgépes hasonlatot: amikor repülőn ülünk és ott "veszélyhelyzet" lép fel, mindenkinek ölébe hull az oxigén-maszk. Utasként az a dolgom, hogy bárki ül is mellettem, először a saját maszkomat tegyem fel, így biztosítva a saját életben maradásomat és azt, hogy ezután valóban tenni tudjak a mellettem lévőkért is.
Ez a rend követendő az EMK-ban a konfliktushelyzetek felbukkanásakor. Először juttassam magam levegőhöz azzal, hogy megnézem, velem mi van. Amikor aztán megszületik a tisztánlátás önmagammal kapcsolatban - tudom, mi történt, amikor bennem elindult valami, felismerem az érzést, ami elkapott, és meglátom, mely szükségletem felbukkanása juttatott ebbe a helyzetbe, sőt még azt is tudom, mely pillanatnyi cselekvés hozná meg belső megnyugvásomat, elégedettségemet -, már érdekelhet őszintén a másik. Odafordulhatok hozzá a megértés valódi szándékával. 

Ez annak, aki sokat gyakorol, mindennapi rutin lehet.
De még a leggyakorlottabbaknál is előfordul, hogy ott ez nem megy. Rendszerint azért, mert olyan sok mondat kellene belsőnk tisztázásához, amit az érzelmi felkavarodottságban nem tudunk megfogalmazni. "Túl sok(k)".

Nekem ilyenkor segít az írás. Így kibogozhatóvá válok legalább a magam számára. 

Marshall szerint az erőszak elsődleges megnyilvánulása a verbalitásban az ítélkezés magammal, a másikkal, a helyzettel kapcsolatban. Az erkölcsi ítéletek léte. Amikor dolgokat jónak, vagy rossznak titulálunk. 
Ugyanakkor ezek az ítéletek segítségünkre is vannak. Egyáltalán nem cél, hogy megszűnjünk ítélkezni, csak az, hogy aztán fordítsuk le őket. Miért? Mert az ítéletek felhívják a figyelmünket arra, hogy "helyzet", azaz kielégületlen szükségletünk van. Melynek utána járhatunk. Ráadásul az ítélet rendszerint (bújtatva, vagy nyíltan) utal a számunkra hiányzó dologra. 

Tehát egy ilyen nehezebb helyzetben, mint amiről itt írok, legelső lépésem, hogy összeírom az összes ítéletemet, ami ide tartozik. Aztán "lefordítom" őket. Ez mit jelent? Pl., ha valakiről azt gondolom, hogy rohadtul egomániás, önző alak? Fordításban: Amikor ezt gondolom róla, akkor valójában elégedetlen és tehetetlen vagyok, mert kölcsönösségre és figyelemre van szükségem, ezért azt kérem tőle, most üljön le velem szembe, nézzen rám és csendben hallgassa végig a mondanivalómat mindaddig, amíg én azt nem mondom, hogy befejeztem.

Szóval valahogy így. A nekem nehéz helyzettel kapcsolatban lehet, hogy sok-sok mondatom születik, ugyanis sok ítéletem lehet, jelezvén, hogy sok kielégületlen szükségletem van éppen most.
Mindezt pedig fejben, élőszóban nehéz átlátni, megfogalmazni. Itt bizony segíthet a papír és ceruza. A rekordom talán 25 mondat volt :). 

Számomra mindig felemelő pillanat, amikor kibukkanva önmagamból egyszer csak kíváncsivá válok a másikra, akit eddig látni sem bírtam. Amikor már újra érdekel, ő hogy van...

Igaz ez akkor is, ha régi helyzetet szeretnék áttekinteni. Ahogy Phd. Bagdi Emőke mondja, az érzelmi agyunk időtlen. 
Azaz régi fájdalmakat, nehezteléseket is megvizsgálhatok az EMK-t használva, mert az bennem ma is él. Az érzéseim valódiak és jelenidejűek. Ahogy a szükségletek is, melyek ott maradtak bennem kielégületlenül. Tehát az önvizsgálat és "gyógyulás" is lehetséges, letehetek régi terheket. A papírra, 

Szóval: írjak, írj, írjon, írjunk, írjatok, írjanak!



2015. január 7., szerda

A szeretet mértéke



Az elmúlt hetekben valakitől, akit régóta ismerek és fontos is nekem, nemet kaptam válaszul egy kérésemre. Akkor könnyű volt hallanom az elutasítást, de később azon kaptam magam, hogy az eset visszhangot ver bennem. Ami eleinte füstölgésben, elégedetlenségben, aztán dühben nyilvánult meg.

Persze neki álltam nézegetni, éppen mi is történik.
Talán nem kértem, hanem elvártam? Biztosan nem. A tény, hogy a cselekvés elmarad, teljesen elfogadható nekem. Nem leszek szegényebb általa... Kapok mástól.
Az indok, ami a nemet magyarázta (EMK-sok tudják - a nem mögött megbúvó igen) viszont megpiszkált.
Így kiderült számomra, hogy bizonyos dolgokban az adott hölggyel különbözik az értékrendünk. Ez is rendben volt.
Aztán jött a mondatom: Amikor ezt a magyarázatot hallom, akkor szomorú és csalódott leszek, mert kölcsönösségre van szükségem a szeretet megnyilvánulásában... Itt pedig jönne a kérés.
Ahogy azon töprengtem, mit is kérhetnék, ráláttam valamire, ami nekem most sok mindent megmagyaráz, érthetővé tesz azzal kapcsolatban, hogy is vagyok én a szeretettel.

Vannak, akik azokat az embereket szeretik, akiktől sokat kapnak.
Én is szeretek kapni :).
De én jobban szeretem (itt érzés ;)) azokat az embereket, akiknek sokat tudok adni. Minél többre vagyok képes valakiért, annál jobban szeretem. Az, hogy ne lépjem át ilyenkor (néha durván) saját határaimat, nagyon fontos és mostanában erősen tanulom...

Igazán, kitartóan és őszintén azokat szeretem, akiknek sokat adok, akikért sokat megteszek úgy, hogy azt könnyű tennem. Mert közben önmagamra is tekintettel tudok lenni, és a szívből adakozás vágya és készsége magától értetődő.
Persze ezekkel az emberekkel is van számtalan konfliktusom. De közben mindig ott a bizalom, hogy ez a szeretet csorbítatlan bennem. Még a legnagyobb haragom esetén is magától értetődő, és a másik életének szebbétételéhez való hozzájárulás szándéka is.
Így egyértelmű az is, hogy ezekért az emberekért vállalom a legnehezebb dolgot, a magamra tekintést, az őszinteséget, még ha az az adott pillanatban nehéz, vagy fáj is.
Ezekben a kapcsolatokban szívesen változom. Mert ez nem számít határátlépésnek. Illetve olyan lépésnek számít, amit  én is akarok. Mert szeretnék növekedni, változni. A másik legnagyobb ajándéka számomra pedig az, hogy erre ösztönöz! Ezek szerint azokat szeretem legjobban, akik ezt kiváltják belőlem? Igen.

Aztán még valami felbukkant, ami először fájdalmas, aztán örömteli megállapítás lett számomra: itt vágyom a kölcsönösségre.
Arra, hogy ne csak én, hanem a másik is boldogan lépjen túl pillanatnyi félelmén időnként. Nem értem, nem a kapcsolat védelmében, hanem önmaga növekedéséért. Mert ahogy én is, ő is igyekszik felhasználni a viszonyunkat arra, hogy kihozza magából a legjobbat.
Amikor ezt együtt tesszük, akkor vagyok a legboldogabb és akkor szeretek legmélyebben.


2015. január 6., kedd

Boldog, gazdag, sikeres új évet Mindannyiónknak!


Amikor arra gondolok, hogy kezdő bloggerként is átlagosan havi 6-700 megtekintése volt az oldalamnak a Föld sok-sok pontjáról, örömöt és hálát érzek, mert megbecsülést, elismerést, biztatást kaptam ebből, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!

Ugyanakkor, ha az elmúlt évemre gondolok, akkor elégedett és boldog vagyok, mert mérhetetlen mennyiségű szeretetet adtam és kaptam, ezt is köszönöm minden embernek, aki részese volt 2014-ben az életemnek!

Amikor felidézem az évet és benne 3 gyermekemet, akkor meghatottá és hálássá válok, mert összetartozás, meghittség, szeretet töltötte ki számomra az elmúlt 12 hónapot, köszönöm nektek: Juli, Bori, Laci!

Amikor a tanfolyamokra gondolok, melyeket vezettem, akkor elégedettség és öröm tölt el, mert fejlődést, közös értékrendet, összetartozás-élményt élhettem át minden alkalommal, köszönöm azoknak, akik velem voltak!

Amikor azokra az emberekre gondolok, aki az év során felkerestek engem személyes problémáikkal, nehézségeikkel, akkor meghatott és hálás leszek, mert bizalmat, elismerést, az élet szebbétételéhez való hozzájárulás lehetőségét kaptam Tőlük, köszönöm!

Ha arra gondolok, hogy a 2 trénerképzős csoportomból többen szerették volna folytatni velem a munkát és ez történik is, akkor büszkeséget és elégedettséget érzek, mert együtt növekedtünk, fejlődtünk, tanultunk sok mindent ebben a folyamatban, köszönöm Nektek, kedves kollégák ;)!

Amikor felidézem, hogy az elmúlt évben világot is láthattam, nem is akármilyen módon, akkor meghatottság, hála, szeretet önti el a szívemet, köszönöm a 2 embernek, akik ezt lehetővé tették és a legfontosabbak számomra!

Amikor arra gondolok, mi mindent éltem meg kívül és belül ebben az elmúlt évben, akkor döbbent, büszke, elégedett és meghatott vagyok, mert az őszinteség, bátorság, következetesség, kitartás, önmegvalósítás iránti szükségleteimet látom kielégülni, köszönöm önmagamnak!

Végül pedig, amikor az előttem álló évre gondolok, akkor izgatottá, remény- és bizalomtelivé válok, mert vár a lehetőség, esély, kihívás, megmérettetés és kaland, köszönöm, hogy részem, részünk lehet mindebben!