2019. március 10., vasárnap

Újabb egy éves képzéssorozat



Hitelesség és bizalom
Nem csak trénerképző

Lezárult az előző egy éves sorozat és a résztvevők nagyobb része "benevezett" újabb fél évre. Én örömmel vettem tudomásul egyrészt azt, hogy nekik olyan sokat hozott ez az év, és folytatni szeretnék, másrészt, hogy én magammal is sokkal elégedettebb voltam a végén, mint a korábbi hasonló tréning után. Mert elfogadóbbá váltam és a korábban görcsös igyekezett, hogy egyenrangúságot élhessünk meg egymás között, kiveszett belőlem, így megszületett az igazi közös munka. Mindenki kezébe vehette az önmagáért való felelősséget.
Valaki ezt írta a végén a visszajelző füzetembe:  Az elején rémült voltam és szorongó, most nyugodt és reménykedő. Üresen jöttem és magammal megyek haza.

Mivel ismét van 2-3 ember, aki szeretne részt venni hasonló tanulási folyamatban, belevágunk és szeretettel várjuk azokat, akik szívesen csatlakoznának.

Az alaptéma ugyan az lesz, mint korábban, ill. mint amit sok éve Marshall és Nada is mutatott nekünk az általuk vezetett trénerképzésünkön. 
A hitelesség és bizalom. Mert meggyőződésem, hogy az a jó tréner, aki nem csak az előadásokon, tanfolyamokon, műhelymunkában veszi elő az EMK-t. Nem is az, akinek nagy rutinja van ezen programok vezetésében, karizmatikus, szórakoztató előadó. Esetleg aki szenvedéllyel vitázik arról, mi is valójában az EMK. Persze mindez igen fontos. Ugyanakkor számomra az a jó tréner, aki hiteles, azaz saját életének helyzeteiben magától értetődően és természetesen használja az EMK-t a kapcsolat létrehozására önmagával és a másik féllel. Persze ezt akkor, ha megvan a mindent megelőző lépés, azaz a döntés, hogy érdekli őt, mi van vele, aztán pedig, hogy mi van a másikkal most, itt.

Tehát az egy év során végtelenszer gyakoroljuk majd, mit lehet tenni, ha félünk, ha bizalmatlanok vagyunk, ha halogatunk, ha elborítja az agyunkat (vagy a másikét) a düh, ha hierarchiában gondolkodunk, ha elveszett a hitünk, vagy olyan hittel élünk, ami ellehetetleníti az életünket, ha nincs önbizalmunk, ha a magányosság dübörög minden ébredéskor a fülünkben, ha a másik bennünket vádol, vagy éppen, ha mi vádoljuk őt tele szájjal. Illetve mit tehetünk, ha elönt bennünket a hála, a megkönnyebbülés, büszkeség, felszabadultság és ezt meg akarjuk osztani egymással ...

Ezért aztán szeretettel várom erre az egy éves elköteleződésre azokat is, akiknek eszük ágában sincs trénerré válni, viszont nagyon szeretnék élni az EMK-t saját életükben a nehéz, kényelmetlen helyzetekben is. Akik önmaguk mellett elkötelezettek. Mert úgy érdemes belefogni, ha vállaljuk a változás kockázatát. 
A végére reményeim szerint mindenki rájön, hogy az EMK-val a Világot nem, de önmagunkat és a világocskánkat megváltoztathatjuk, ezzel járulva hozzá a Világ egy szegletének megváltozásához.

Az év során havonta egyszer egy hétvégi napot töltünk együtt, ezen kívül lesz kétszer több napos ott alvós programunk. Ez utóbbinak a tömény élményfürdő a lényege.

Miért ez a címkép? Kivételesen nem a hamisság szinonímájaként, hanem pont a hitelesség miatt. Én is szívesen használom a bábokat úgy, ahogy Marshalltól láttam: az EMK-t használó embert nem a zsiráffal mutatva, hanem a sakálra feltéve a zsiráf füleket. Mert megtanultam, hogy bizony általában sakálként működöm, csak képes vagyok időnként szeretettel fordulni magamhoz és a másikhoz is. 
Csak vágyom báránynak (zsiráfnak) lenni. Időnként megy az átöltözés, de élből nem az vagyok. Az őszinteség/hitelesség pedig ennek felvállalásával kezdődik.


Tehát szeretettel várom azok jelentkezését, akiknek tetszik ez a program és szívesen vesznek részt benne egy éven át. 
EMK alaptudás most feltétel a részvételhez.
Múlt évben a tréning meghirdetésekor erősen hangsúlyoztam, hogy nem vagyok nemzetközileg akkreditált tréner. Ma már jelölt vagyok erre a címre és erősen feltételezhető, hogy júliusban "felavatódom". Tehát a közösen töltött napok beszámíthatók lesznek a saját tréneri címetek megszerzéséhez :).

Rendszerint a hónap elején találkozunk majd 12 hónapon át.
Első alkalom: 2019. április 6. 10.00-18.00 között
Majd május 4., Június 1., Július 13.,  napokon találkozunk. Augusztusban bentlakásos szakasz következik a hónap második felében. A második félév napjai is hamarosan fixálódnak.
Helyszín: Színező, Budapest, I. Tigris u. 12.
Jelentkezés 2019. Március 29-ig 
További információ, ár, regisztráció:  jszentpeteri@gmail.com e-mail címen (tárgy: EMK), vagy a +36302515554 telefonon.

Szeretettel:
Julianna


Fotók: google, pinterest



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése