Az Erőszakmentes Kommunikáció alapértékei

 Tegnapi gyaloglásom során készítettem ezt a képet. A szépségén túl számomra mondanivalója is van: a fák között átsütő nap, aminek fénye szétterül a földön, ahol tud. Szimbolizálja nekem az EMK-t, ami szétterül az én életem számtalan aspektusán, ahogy ma már sok-sok ismerősömén, barátomén is.

Megvallom, az elmúlt 1-2 évben erősen gondolkodtam rajta, hogy befejezem a kezdő tanfolyamokat. Vannak fiatalabb akkreditált trénertársaim, gondoltam folytassák ők. Lendületesek, szenvedélyesek, elkötelezettek. (Ez itt nem minősítés, hanem elismerés ;).)

Ugyanakkor mostanában számomra furcsa, az értékeimmel nem egészen összeegyeztethető dolgok zajlanak a nemzetközi központ háza táján. Van néhány erősen aktívvá vált szükségletem, pl. hitelesség, személyes felelősségvállalás és tisztelet. Ezek kielégítésére a legmegfelelőbb megoldásnak azt találtam, ha mégis folytatom. Miért? Mert ugyan magammal átitatva, mégis ragaszkodom ahhoz az EMK rendhez, amit Marshalltól és talán még inkább Nadától ellestem. Ahogy régebben mondtam, "ortodox" EMK az enyém. Évekig kutattam a négy lépést külön-külön és egyben, arra jutva, hogy szép-szép a szemlélet, de a Marshall féle mondat szó szerinti, változatlan használata, azaz a gyakorlat megtartása elengedhetetlen az eredeti, igazán értékes EMK megőrzéséhez. 

Tehát, mivel végre helyszínt is találtam magunknak, íme a meghívó a még őszidőben induló és tavaszba nyúló kezdő kurzushoz.

Erős alapok

Azok az emberek, akik mostanában megkerestek, hogy szeretnének tőlem EMK-t tanulni olyanok, akik rendelkeznek már bizonyos alapokkal. Közülük ketten is már egy ideje adják tovább eddig megszerzett ismereteiket, ugyanakkor szeretnék azokat megerősíteni. Ez összecseng az én szándékommal, hogy erős, biztos alapon álljanak az EMK területén azok, akik végig ülik, állják, hallgatják és gyakorolják az előttünk álló 13 teljes napot. Nem ígérek könnyű munkát. Azt viszont igen, hogy megéri. 

Az Erőszakmentes Kommunikáció PhD. Marshall B. Rosenberg klinikai pszichológus nevéhez köthető, aki Karl Rogers tanítványa és munkatársa volt. Klinikai gyakorlata alatt a konfliktusok forrását és a verbális erőszak mibenlétét kutatta, így született meg aztán az EMK. Magyarországra először 1996 májusában jött egy 3 napos konferenciára, melynek Keresztutak volt a címe. Akkor én ennek a rendezvénynek egyik szervezője voltam. Sokunk örömére még több, mint 10 évig fogadta el meghívásunkat és járt hozzánk rendszeresen, ezzel támogatva minket az egyre mélyülő tudás megszerzésében. 

Mi az Erőszakmentes Kommunikáció? Egy olyan kommunikációs modell, amely segít bennünket 1. önmagunk és beszélgetőtársunk valódi megértésében, 2. a verbalitásban megnyilvánuló, akár szinte észrevétlen erőszak elkerülésében, átfordításában, 3. a köztünk lévő különböző hierarchiák helyett egyenrangú embertársi kapcsolat létrejöttében. Életszemlélet. 

Ahogy egyik mélyen tisztelt kolléganőm meséli: azért tanulta meg, mert így már nem kell jó kislánynak lennie. No és ami miatt én beleszerettem: úgy lehet általa kifejezni az elismerésemet, köszönetemet, hogy elkerülhetem a dicséretek osztogatását, viszont elmondhatom a másiknak, hogy az aktuális cselekedete miként járult hozzá az elégedettségem, örömöm, megkönnyebbülésem, stb. megszületéséhez :).

A képzés vezetője: Szentpéteri Julianna

1996 óta foglalkozom az Erőszakmentes Kommunikációval

2000 óta Marshall biztatására másokkal is megosztom tudásomat. Képzési szintek velem: kezdő, haladó, tudás-rendszerező, trénerképző. Minden egyes szintugrást kérésre léptem meg :).

2020 óta a nemzetközi központ által akkreditált tréner vagyok.

Egyszer valaki azt mondta rólam, hogy úgy át vagyok itatva az EMK-val, mint a sárgolyóban a föld a vízzel :). Időközben a megszállottságom ugyan elmúlt, de a szenvedélyem megmaradt. :)

Találkozásaink helyszíne: Bp. III. Zápor utca 

Találkozásaink időpontja: 2025. november. 15., 22., december 6., 13., 20., 2026. január 3., 10., 24., 31., február 14., 21., március 7., 14.,  A december 20-i időpontról a résztvevők döntenek, áttehetjük az új évre. Akkor találkozunk még egyszer márciusban.  (Minden 3. szombat szabad marad.) 

10.00-18.00 között
Részvételi díj: 25000 HUF/nap (a képzés 13 teljes napból áll)

Jelentkezés és érdeklődés: e-mailben jszentpeteri@gmail.com (tárgy: EMK),  Messengeren: Julianna Szentpéteri

Jelentkezési határidő: 2025. november 7.
Telefonon sajnos csak azok tudnak jelentkezni, akik már kontaktjaim. 

Szeretettel várom mind az új, mind az újrakezdő érdeklődőket!

Hálás vagyok azoknak, akik megosztják a meghívómat, mert még mindig szájhagyomány útján szeretek terjedni, mint a népmesék :).

Julianna

A szöveg tetején látható fotót magam készítettem.

Tanfolyam, vagy mégsem?

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

A szeretett depresszió

 

Elvesztve önmagam

Az elmúlt nagyjából három-négy hónapban régről ismert helyen jártam. Depresszióban. 

Ahogy visszatekintek, az oda vezető út hosszabb volt, mint az ott lét. Nyár közepén indultam, mikor fiatalabb lányommal sétálva belerúgtam egy járdaszélbe és megrándult jó néhány ideg, ín, izom a jobb lábfejemben, bokámban. Mivel én egy gyaloglós nő vagyok, a hirtelen erős fájdalom, és utána a szinte járásképtelenség megviselt. Azt hittem, némi pihentetéssel rendbe jön a lábam, de nem így lett. Szerencsére gyalogolni hamar újra tudtam, de lépcsőt járni, felhúzott lábbal ülni nem ment és bizonyos egyéb lábmozdulatok hosszú hónapokig fájdalommal jártak. Aztán fél éven belül négyszer térdre estem jártomban-keltemben az utcán. Hol a fájdalom, hol a sokk, hol a traumatizáltság élménye tört rám. Majd mindezek miatt elmentem családfelállításra, mert úgy láttam, hogy amit az EMK-val lehetett, kikutattam, de még van itt valami általam el nem érhető. Szokás szerint bizalomtelien indultam haza, a lábam sokat javult azóta, újra tudok lépcsőzni, stb. Ugyanakkor pár hét után valami gyanús lett számomra. Újra többet ettem, mint ami valójában jól esett. Édességet is. Egyre többet. Nem mosogattam napokig. Ha már úgy állt a helyzet, beindítottam a mosogatógépet, amit amúgy évente jó, ha 4-5 alkalommal használok. A takarítást halogattam. Az itteni bejegyzésekről lebeszéltem magam. Szabotáltam a gyaloglásra felszólító belső kérelmet. A növényeimet akkor öntöztem meg, amikor már látványosan kókadoztak. El-elhagytam az ágyazási szertartásomat. Sőt, még a hímzést is sokat hanyagoltam. Ami már valódi kór-tünet nálam. Sorolhatnám szépen tovább, mi mindent nem tettem meg magamnak magamért. Persze belül is egyre kedvetlenebb és erőtlenebb lettem. 

Mindez valahogy rendjén valónak látszott. Ugyanakkor gyanúsnak. A fejemben kerengő gondolatok  nem tetszettek, mert nem tűntek számomra igazaknak. A közelgő elmúlásról, a feladásról, a remény és esély elveszettségéről szóltak.   

Azt feltételeztem, hogy most valójában gyógyulok, csak ahhoz, hogy jobb legyen, most előbb rosszabb. Na jó, de meddig? Akkor figyeljek már arra, hogy mit hoz fel a csend, a gyaloglás a lelkemből. Lassan meghallottam, és néhány napja meghajoltam szeretett anyai nagyanyám sorsa előtt (persze a megértés után legalább három héttel, mert értelem szerűen halogattam a cselekvést). Másnap, még Depresszióban, utolsó cseppként, kaptam egy számomra fájdalmas hírt kedves barátnőmtől, a Színező tulajdonosától.

Következő reggel arra ébredtem, hogy megint sürgetően dübörög bennem az élet, én pedig kész vagyok elkezdeni újra járni. 

Ma reggel pedig ráláttam arra, hogy a hely, ahol az elmúlt hónapokat töltöttem, nekem nem csak, hogy ismerős, mert valaha éveket töltöttem ott, hanem kényelmes is. Szinte szeretem. 

Olyan szelídek a fények ott, semmi éles kép. Mondhatni szem kímélő. Ugyan jár egy állandó, tompább-erősebb szorongással, de a felelősségvállalás kényszere is elkerül. Átjárja a tudat, hogy én nem tehetek semmit. Az élet erősebb, én kiszolgáltatott vagyok a koromnak, a természet és az állam rendjének (vagy az utóbbi rendetlenségének?). Az elmúlás elkerülhetetlen, minek erőlködjek? Annyi mindent megtettem már eddig, annyi változásra voltam képes, hát ennyi fért bele. Többre nincs erőm, kapacitásom ... Szóval az egész a gyengédség, elfogadás és belátás látszatába is szépen be van csomagolva arrafelé. Az önsajnálat pedig szeretetnek tűnik ott,

Hogyan gazdagított az élmény? Mert gazdagított. Az empátia készségemben. Mostanáig azokhoz az emberekhez magamban nem igazán tudtam közel kerülni, akik beleragadtak az önsajnálatba és felelősséghárításba. Megértettem és elfogadtam őket, de valami távolságtartás megmaradt bennem "az életbátorság és életösztön hiánya" ítéletem miatt. Most megtaláltam a(z időnként) közös értékrendet a meghitt otthonosság tekintetében velük. Aztán majd meglátom, ezt gyakorlattá tudom-e tenni ;).

Fotó: saját