2016. január 3., vasárnap

A puding próbája


Tegnap dolgoztam egyik kedvenc csoportommal és az év-váltó visszatekintést köszönetek megfogalmazásával tettük.
Elfáradt a kezem, még mielőtt az egy tizedét leírtam volna mindannak, amiért hálás vagyok a múlt évből. Mindezen hálaérzetek közben persze bevillantak olyan jelenetek is, mikor a boldog elégedettség messze elkerült.

Nehéz volt az otthonváltás, mert együtt járt egy életszakasz lezárásával.
Szerettem a helyet, ahol eddig laktam (7 év, 7 hónap) és keresés közben nehéz volt kitartani az előre, még tiszta fejjel megfogalmazott értékek mellett. A végére azért valami csoda folytán meglett a megálmodott otthon. Talán, mert elég sokszor eljutottunk annak felismeréséig és kimondásáig, hogy semmi sem éri meg a kapcsolat elvesztését. Mert az a legfontosabb.

Közben viszont volt csalódás, szomorúság, feszültség, értékkülönbség, vita és sírás. Pédául az a szerettem, akinek támogatására  erősen számítottam, mikor nekikezdtem az egésznek, viszonylag hamar "lemorzsolódott", mert személyes ügyei elszólították. Egyszerre volt bennem ezzel kapcsolatban megértő elfogadás és csalódott szomorúság. Sőt, ha őszinte vagyok, még sértődöttség is.
Azt is nehézségek árán ismertem fel, hogy a sok segítség is hátráltat. Mert ahány ember, annyi szempont. Megőrizni a saját fókuszomat komoly munka volt. Így aztán az lett a legegyszerűbb, hogy szigorúan csak mi, érintett felek maradtunk, kerestünk és a többiek a kispadról szurkolhattak.
Most értem már, mit jelent, amikor kapcsolatok mennek tönkre 1-1 ház megépítése során.
Volt 1-2 alkalom, amikor a feszültségtől sírva ültünk egymás mellett úgy, hogy nem bírtunk egymásra nézni sem.
De végül ezek az élmények megerősítették, hogy mekkora ajándékot kaptunk mi Marshalltól. Mert minden egyes esetben eljutottunk oda, hogy egyikünk vett egy nagy levegőt és belekezdett egy mondatba: amikor azt tapasztalom, hogy ...  Máskor pedig így: amikor ezt mondod, akkor tulajdonképpen ...?
Nem volt mindig teljes megnyugvás a vége, de legalább levegőhöz jutottunk.
Sőt az is előfordult, hogy mediációt kértünk, amiben bizony megizzadt segítséget nyújtó barátunk.

Így összességében azt mondhatom el leginkább a múlt évről, hogy mind az EMK, mind a tudásunk és ilyen módon hitelességünk próbatétele volt. Elégedetten jelentem: sikeres vizsgát tettünk.

Köszönet érte elsősorban Juli lányomnak.
Utána másik két gyermekem, Bori és Laci jön a sorban.
Köszönet illeti Bojtár Tamás és Földes György barátomat is, akik kitartottak és figyelmükkel, jelenlétükkel, empatikus elfogadásukkal, tudásuk gyakorlati alkalmazásával mentőövek voltak számomra/számunkra.
Mellettük köszönöm még a szerdai gyakorlón kapott figyelmet, támogatást, valamint a "Péntekieknek", hogy úgy szeretnek engem, ahogy vagyok.
Judit barátnőmnek is jár a köszönet, amiért beraktározhattam nála egy időre otthontalanná vált javaimat :).
Azoknak pedig (megszámlálhatatlanok), akik felajánlották segítségüket és nyugodtan azt mondhattam nekik, hogy "köszönöm, most kérlek, inkább azzal segíts, hogy kivülről szurkolsz", szintén köszönöm a belátást és elfogadást. Ez is sokat jelentett közben.




1 megjegyzés:

  1. Köszönöm, Julika, hogy ily módon is tudok Rólad/Rólatok! További sikeres, meghitt együttlétet kívánok - szeretettel: Éva

    VálaszTörlés