2016. március 7., hétfő

"Enni..., vagy nem enni...?"


Az a bizonyos téma, amire egy korábbi bejegyzésemben utaltam, a testformámról, ehhez kötődően a mozgási és étkezési szokásaimról is szól.
Sokáig gondoltam, hogy étel-addikcióm van Ugyanakkor az kezd egyre világosabbá válni számomra, hogy ez egy elnagyolt hozzáállás a problémámhoz. Mert nálam az étel nem lényeg, sokkal inkább eszköz. Eszköz, hogy fenntartsak egy formát.

Viszont megéri azzal is tisztában lennem, mi az ok, amiért az adott pillanatban, percben órában azt választom, hogy többet eszem, mint amit józan belátással a testem igényelne.
Ezzel kapcsolatban is sokáig (talán évtizedekig) volt egy (részben) tévhitem. Azt gondoltam, hogy azért eszem, hogy megvígasztaljam magam. Szomorú vagyok, vagy magányos, esetleg elkeseredett, tehetetlen, néha dühös. Éppen nem látok kiutat a helyzetből, ami kiváltja bennem az érzést, így kényeztetnem, vigasztalnom kell magam, jöjjön a jó falat ...

Manapság viszont egyre tisztábban látom, hogy az esetek sokaságában azért eszem, mert haragszom magamra. Itt az étel bűntetés. Haragszom, mert nem hallgattam a belső hangra, hogy most telefonáljak, most takarítsak, most írjak egy blogbejegyzést, most menjek el sétálni, most kezdjem el főzni az ételt, hogy időre elkészüljön, stb. Azaz figyelmen kívül hagyom a pillanatnyi szükségleteimet. Ha pedig ennyire nem figyelek magamra, akkor azért bűntetés jár. Legkézenfekfőbb erre, hogy etetem magam. Miért pont? Mert az alakom mindig is kényes témám volt. tehát, ha nem szeretek egy bizonyos testtömeggel létezni, akkor a legjobb bűntetés, ha mégis erre kényszerítem magam.

Gyönyörű rendszer! Alaposan kidolgozott és műgonddal felépített. Lehet, hogy kétségbeejtő, de akkor is tökéletes.
Az egyetlen igazi kiút tehát, ha odafigyelek mag-amra és eleget teszek a kéréseknek, melyek tisztán szólnak.

Mellette azért azt is látom, hogy erős kondícionáltságom van figyelmen kívül hagyni a hangot, mely kimondja a szükségleteimet.. Hiába minden felismerés, összes EMK-s tudásom, a józan belátás. A pillanatban gyakran erősebb a rutin. Ami pedig csendben, de egyértelműen felülírja ezt a kérést azzal, hogy: de most éppen másban vagyok, nincs kedvem bájcsevegni, mi a fenéről kellene írnom, legfeljebb  kicsit később ülünk asztalhoz, de hát esik az eső, stb. Mert kifogás mindig akad, hogy hogyan ne szeressem magam. (A szeretet szükséglet, mely leginkább úgy érkezik meg, ha a felmerülő igényeket kielégítjük.)  Márpedig miért is szeretnék egy nőt, aki nem szereti önmagát? Ráadásul gyakran többet eszik, mint ami neki jó?

Ez a felépítmény másik, finom részleteséggel kidolgozott része. Tökéletes rendszer, amiből kilépni (nekem) igen nehéz.
Sokszor, sokféleképp próbálkoztam. Bár eddig még sosem láttam ilyen tisztán és egyértelműen, hogyan működik (hogyan működöm).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése