2016. március 8., kedd

Nőnapi gondolatok


Mindenekelőtt szeretettel köszöntöm Nő társaimat a nemzetközi nőnapon!

Mert örülök annak, hogy nőnek születtem.
Már megint egy sztereotípia! - mondhatnád ...
Szerintem nem az. Tény.
Egyenjogúságért küzdöttek annak idején a nők és férfiak a politikai szavazótéren, valamint a munkavállalásban. Mostanában pedig úgy tűnik nekem, hogy az egyenjogúság helyett az egyformaságért (nők és férfiak között) szállnak síkra egyesek.

Ezt látva elkeseredem és tehetetlenné válok, mert önazonosság-tudatra van szükségem, ezért azt kérem magamtól, mondjam meg, kész vagyok-e továbbra is törekedni arra, hogy tudatosítom magamban és a körülöttem lévő nőkben női mivoltunkat! IGEN No és persze azt is kérem, mondjam meg, kész vagyok-e a körülöttem élő férfiakban férfi mivoltukat tudatosítani, ahogy csak tudom! IGEN

Mert ugyan szükséglet szinten hasonlóak, sőt egyformák vagyunk, egyébként nem.
Bizonyára nem véletlen, hogy még az ultrahangos vizsgálatok léte előtt, amikor egy gyermek megszületett, az első lépés nemének kinyilvánítása volt. Manapság pedig már a magzati életben kiderítjük a születendő gyermekről, hogy milyen neműként jön e világra.

Mert fontosak a különbségeink. Nem jobb, vagy rosszabb nőnek, ill. férfinak lenni. De más.
Valójában ezt a különbözőséget ünneplem a mai napon.

Mert sok nagyszerű élmény származik számomra belőle.
Olyan boldogság nekem, hogy másmilyen megölelni egy nőt és más egy férfit. Különböző élmény mesélni magamról egy nőnek és egy férfinak. Más dolgokban gyönyörködöm, ha egy nőre nézek és másokban, ha egy ferfira. Szeretem, ha az ajtónál előre engednek. Szeretek ragyogó szemmel nézni a férfira, akinek gyerekjáték feltenni az ajtó feletti polcra egy 10 kp-os dobozt. Szeretek a fodrászommal csevegni a hajszínemről, a ruhámhoz illő színű lakkot kenni a körmeimre és szeretem nézni, amikor egy férfi borotválkozik. Jól esik, amikor a férfi fizeti a kávémat és én a köszönetmondás mellé megérinthetem a karját.
Ezekért az élményekért szeretném megőrizni a különbséget. Mert ez a különbség számomra örömforrás.
Köszönöm, hogy részem lehet benne. Azzal, hogy NŐ vagyok.

                                     




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése