Újabb egy éves képzéssorozat

Hitelesség és bizalom
Nem csak trénerképző

Lezárult az előző egy éves sorozat és a résztvevők nagyobb része "benevezett" újabb fél évre. Én örömmel vettem tudomásul egyrészt azt, hogy nekik olyan sokat hozott ez az év, és folytatni szeretnék, másrészt, hogy én magammal is sokkal elégedettebb voltam a végén, mint a korábbi hasonló tréning után. Mert elfogadóbbá váltam és a korábban görcsös igyekezett, hogy egyenrangúságot élhessünk meg egymás között, kiveszett belőlem, így megszületett az igazi közös munka. Mindenki kezébe vehette az önmagáért való felelősséget.
Valaki ezt írta a végén a visszajelző füzetembe:  Az elején rémült voltam és szorongó, most nyugodt és reménykedő. Üresen jöttem és magammal megyek haza.

Mivel ismét van 2-3 ember, aki szeretne részt venni hasonló tanulási folyamatban, belevágunk és szeretettel várjuk azokat, akik szívesen csatlakoznának.

Az alaptéma ugyan az lesz, mint korábban, ill. mint amit sok éve Marshall és Nada is mutatott nekünk az általuk vezetett trénerképzésünkön. 

A hitelesség és bizalom. Mert meggyőződésem, hogy az a jó tréner, aki nem csak az előadásokon, tanfolyamokon, műhelymunkában veszi elő az EMK-t. Nem is az, akinek nagy rutinja van ezen programok vezetésében, karizmatikus, szórakoztató előadó. Esetleg aki szenvedéllyel vitázik arról, mi is valójában az EMK. Persze mindez igen fontos. Ugyanakkor számomra az a jó tréner, aki hiteles, azaz saját életének helyzeteiben magától értetődően és természetesen használja az EMK-t a kapcsolat létrehozására önmagával és a másik féllel. Persze ezt akkor, ha megvan a mindent megelőző lépés, azaz a döntés, hogy érdekli őt, mi van vele, aztán pedig, hogy mi van a másikkal most, itt.

Tehát az egy év során végtelenszer gyakoroljuk majd, mit lehet tenni, ha félünk, ha bizalmatlanok vagyunk, ha halogatunk, ha elborítja az agyunkat (vagy a másikét) a düh, ha hierarchiában gondolkodunk, ha elveszett a hitünk, vagy olyan hittel élünk, ami ellehetetleníti az életünket, ha nincs önbizalmunk, ha a magányosság dübörög minden ébredéskor a fülünkben, ha a másik bennünket vádol, vagy éppen, ha mi vádoljuk őt tele szájjal. Illetve mit tehetünk, ha elönt bennünket a hála, a megkönnyebbülés, büszkeség, felszabadultság és ezt meg akarjuk osztani egymással ...

Ezért aztán szeretettel várom erre az egy éves elköteleződésre azokat is, akiknek eszük ágában sincs trénerré válni, viszont nagyon szeretnék élni az EMK-t saját életükben a nehéz, kényelmetlen helyzetekben is. Akik önmaguk mellett elkötelezettek. Mert úgy érdemes belefogni, ha vállaljuk a változás kockázatát. 

A végére reményeim szerint mindenki rájön, hogy az EMK-val a Világot nem, de önmagunkat és a világocskánkat megváltoztathatjuk, ezzel járulva hozzá a Világ egy szegletének megváltozásához.

Az év során havonta egyszer egy hétvégi napot töltünk együtt, ezen kívül lesz kétszer több napos ott alvós programunk. Ez utóbbinak a tömény élményfürdő a lényege.

Miért ez a címkép? Kivételesen nem a hamisság szinonímájaként, hanem pont a hitelesség miatt. Én is szívesen használom a bábokat úgy, ahogy Marshalltól láttam: az EMK-t használó embert nem a zsiráffal mutatva, hanem a sakálra feltéve a zsiráf füleket. Mert megtanultam, hogy bizony általában sakálként működöm, csak képes vagyok időnként szeretettel fordulni magamhoz és a másikhoz is. 

Csak vágyom báránynak (zsiráfnak) lenni. Időnként megy az átöltözés, de élből nem az vagyok. Az őszinteség/hitelesség pedig ennek felvállalásával kezdődik.

Tehát szeretettel várom azok jelentkezését, akiknek tetszik ez a program és szívesen vesznek részt benne egy éven át. 

EMK alaptudás most feltétel a részvételhez.
Múlt évben a tréning meghirdetésekor erősen hangsúlyoztam, hogy nem vagyok nemzetközileg akkreditált tréner. Ma már jelölt vagyok erre a címre és erősen feltételezhető, hogy júliusban "felavatódom". Tehát a közösen töltött napok beszámíthatók lesznek a saját tréneri címetek megszerzéséhez :).

Rendszerint a hónap elején találkozunk majd 12 hónapon át.

Első alkalom: 2019. április 6. 10.00-18.00 között

Majd május 4., Június 1., Július 13.,  napokon találkozunk. Augusztusban bentlakásos szakasz következik a hónap második felében. A második félév napjai is hamarosan fixálódnak.

Helyszín: Színező, Budapest, I. Tigris u. 12.

Jelentkezés 2019. Március 29-ig 

További információ, ár, regisztráció:  jszentpeteri@gmail.com e-mail címen (tárgy: EMK), vagy a +36302515554 telefonon.

Szeretettel:

Julianna

Fotók: google, pinterest

Hol van, hol nincs bizalom

Kezdő Erőszakmentes Kommunikációs tanfolyam

Ülhetne ezen a képen másmilyen páros is: apa-fia, apa-lánya, anya-fia, férfi-nő, barátok, munkatársak, stb. Valójában az a kérdés, milyen a hangulatú kapcsolatuk. Vannak viszonyok, melyekben gyakoriak, másokban ritkák a feszültségek. Heves, vagy elfojtott csalódottság, fájdalom, düh az alaphangulat, esetleg a folytonos rivalizálás? Vagy a bizalom abban, hogy egy oldalon állunk és együtt meg tudjuk oldani a felmerült problémát.

Amikor kiderül egy beszélgetésben, hogy én Erőszakmentes Kommunikációval foglalkozom, a leggyakoribb reakció az, hogy ez szép és nagyon hasznos, mert nagy szükség van rá a világban. Igen ritka, hogy valaki azt mondja: óó, ezt én szívesen megtanulnám. Miért van ez így? Mert egyáltalán nem gondoljuk, hogy mi erőszakosan kommunikálnánk. Mások persze igen, de mi!? Mi aztán nem.

Pedig amikor azt bizonygatom a másiknak, hogy ő nem jól emlékszik, mert az a dolog úgy volt, ahogy én emlékszem rá; vagy amikor megmagyarázom a másiknak (telve együttérzéssel), miért nem kellene úgy éreznie magát, ahogy érzi; esetleg igyekszem meggyőzni, kérjen bocsánatot, sőt kompenzáljon engem, mert bizony nagyon megbántott, akkor ez az erőfölényemet szolgálja.

Márpedig az erőszakmentes beszéd egyik alapja az egyenrangúság. Ahogy manapság a nemzetközi emk fogalmaz: azonos szemmagasság :). 

Az általam most ajánlott kurzus abban segíthet, hogy megtanuljuk magunkat úgy kifejezni, a másikat pedig úgy meghallgatni, hogy ez az egyenrangúság létrejöjjön. Megnézzük, valójában mit akarunk kifejezni, amikor az igazunkat bizonygatjuk, vagy éppen azt, hogy a másik megbántott minket. No meg persze ráláthatunk, mi a másik valódi mondanivalója, amikor számon kér rajtunk valamit, vagy bénának, esetleg önzőnek nevez bennünket ...

A tanfolyam 2 x 30 órás blokkból áll. Az elsőben főleg a magunk mondanivalójával, azaz az őszinteséggel, a másodikban pedig inkább a másik meghallgatásával foglalkozunk majd, azaz az empátiával. Tisztázzuk az EMK alapfogalmait; megismerkedünk azzal a mondatszerkezettel, ami leginkább segít, hogy igazán érthetően fejezzük ki magunkat; kibővítjük az érzéseket és belső igényeket kifejező szótárunkat; megtanuljuk, hogyan kérjünk, hogy a másik ne követelést, vagy elvárást halljon; no meg azt is, hogyan mondhatunk úgy nemet egy kérésre, hogy azt fájdalom nélkül fogadja a másik. Mindezt a megértésen túl sok-sok gyakorlással érjük el. 

Az első 30 óra időpontja: 2019. március 16-17. és 30-31. 10-18 óra között

Helyszíne: Színező, Bp., I. Tigris u. 12. 20-as kapucsengő

Érdeklődés, ár és jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, +36302515554

Várom mindazokat, akik szeretnének egyenrangú és bizalomteli kapcsolatokat az életükben.

Szeretettel:

Julianna

Advent

Rég írtam magamról. Meg az EMK-ról :).
Nem azért, mintha nem lett volna miről. Sokkal inkább azért, mert annyi minden kavargott bennem, hogy nem győztem követni. Sőt, többször elvesztettem magammal a kapcsolatot sok minden miatt.

Az egész nagyjából egy éve kezdődött.
1. Valaki, akivel már 2 éve nem voltam beszélő viszonyban, visszakéretszkedett az életembe. Nem volt számomra könnyű meglépni ezt a belső rugalmasságot. 3-4 hónap önmunka. No és ahogy az lenni szokott vele, mire én belelazultam és azt mondtam magamban újra élő bizalommal, hogy legyen, akkor ő azonnal megfordult és hétmérföldes csizmával elindult az ellenkező irányba.
2. Megkezdődött a nemzetközi akkreditációra való készülődés és ezzel együtt egy közösség születése. Csalódottságomra és elkeseredésemre ez a várakozásomhoz képest sokkal több feszültséget, tehetetlen keserűséget, és megdöbbenést hozott, mint elégedettséget és örömöt. Szerencsére azért az utóbbiból is volt elég - néhány emberrel.

Ez az advent, a szokásosnál is erősebb befelé fordulást, figyelést indukál bennem, amiért nagyon hálás vagyok. Mert ez segít, hogy bizonyos feszültségek, sőt görcsök kioldódhassanak.
Legerősebben az segít, hogy jó "sakál" módjára persze úton-útfélen elégedetlenkedem, ítélkezem, így aztán könnyen megtalálom a szimpátia megnyilvánulások mögött a közös értékrendet, így a támogatást és a segítséget.

Hogyan is lesz a szimpátia segítség?
Mindenekelőtt összetartozás-élményt hoz. Ami az egyik legfontosabb szempont nekem mindkét témában. Hisz ez a szükséglet volt a mozgatórugóm akkor is, amikor ennek az embernek azt mondtam, hogy "na jó, legyen", meg akkor is, amikor a közösség építés tényét örömmel üdvözöltem. Arról nem is beszélve, hogy emiatt volt fontos, hogy másokkal közösen induljak el az akkreditáció útján.
Ugyanígy segít, amikor megtalálom, hogy a több fős csapatból kik azok, akikkel megvan ez, mert az Erőszakmentes Kommunikáció kifejezés alatt nagyjából ugyan azt értjük. Velük szintén van összetartozás-élmény, közös értékrend, egyszerűség és természetesség.

Van, ami nagyon megerősödött bennem ezen dolgok kapcsán. Az igény, hogy legyen egy csapat, egy közösség, akikkel összefogva, mégis laza szövedékben dolgozom együtt - még egyértelműbb bennem. Ezzel együtt az is, hogy ez egy kisebb közösség lesz, mint eleinte hittem.

Miért? Mert azt látom, hogy az EMK másként és más miatt fontos a közösség különböző tagjainak. Van, aki nagyon szeret róla beszélni, viszont amikor élni lehetne, akkor vár, hátha van valaki olyan is jelen, aki használni tudja, mert ő még nem. Segítőkészen kifejezi, hogy "na most lehetne használni az EMK-t".
Mások, akik empatikus kommunikációnak nevezik az EMK-t, amikor helyzet van: vagy empátiát várnak, vagy empátiát adnak.
Szintén mások így, a közösségben, könnyebben találnak rá arra, mi minden is kell nekik, mert van viszonyítási pont, amihez képest megtalálhatják belső igényeiket. Ők pedig kérnek és kérnek. Sajnos rendszerint nem cselekedhetőt, hanem a szükségletük kielégítését.
No és vannak, akik erőszakmentesek szeretnének lenni minden áldott pillanatban. Ezért nem bírják a sakált. Amint valaminek ítélet szaga van, kijelentik, hogy ez bizony nem volt EMK-s.  Ők azt szeretnék, hogy mindenki nagyon kedves és szelíd legyen minden pillanatban, azaz konfliktusra ne is kerüljön sor. Mert annak léte már nem erőszakmentes szemlélet szerinti életet mutat. Márpedig "legyünk zsiráfok"!!

Mindebben tudom látni a szépséget.

Ugyanakkor én egy megint másik verziót képviselek.
- Nagyon szeretném hangsúlyozni ezt a más szót. Nem azt írom és mondom, hogy jobban, szebben, okosabban. Csak azt mondom, hogy másként. Mert meggyőződésem, hogy mindenki a tőle telhető legjobban csinálja, gondolja, éli a saját értékrendjét.
Ugyanakkor amikor nekem támadnak fel bizonyos szituációkban szükségleteim, nekem rendben van, hogy ott (sőt időnként még utána sokáig) ítéleteim vannak. Mert úgy tudom, hogy azok a barátaim. Végzik a dolgukat - igyekeznek felhívni a figyelmem arra, hogy valami nekem hiányzik az adott szituációból. Ezért aztán, ha közben nem jövök rá, mi bajom, hajlamos vagyok sokáig és sokat ítélkezni. Mindaddig, míg én, vagy valaki más meg nem hallja, hogy kielégületlen belső igényem van.
Ezután még mindig nem beszélek szépen. Mivel még el kell döntenem, akarom-e magamat, meg a másikat érteni. Van, hogy úgy döntök: nem. Van, amikor önmagam megértése mellett döntök. No és van, hogy mindkettőnket szeretném érteni. De még mindig nem beszélek szépen. Mert lehet, hogy mindezek után is azt választom, hogy nem akarok beszélgetni. Köszönöm szépen, elég a belső nyugalmam megtalálása, a másikkal nem akarok "kapcsolódni".
(Íme egy ítéletem: Utálom ezt a kifejezést. Marhára ezo. Én nem kapcsolódni szeretnék, hanem az adott pillanatban kapcsolatot szeretnék a másikkal!!! A kapcsolódás szó a hegymászók karabínerét juttatja az eszembe, ami függőség ízt ad neki. Na, azt pedig biztosan szeretném elkerülni!! Én sem akarok függeni, de azt sem szeretném, ha mások tőlem függenének. Áááá!!!)
Persze aztán van, hogy szeretném felvenni az elvesztett kapcsolatot a másikkal. Ekkor jön a beszéd...

A bejegyzés elején első pontban említett emberrel oda jutottam, hogy nem éri meg számomra újra teljesen elzárkózni, ahogy korábban tettem. Mert az erőfeszítést igényel. Egyszerűbb, ha csendben hagyom, hogy a természet (az enyém és az övé) tegye a dolgát.
A második pontban pedig az lett az eredmény, hogy a folyamatban tanuljak magamról, az Erőszakmentes Kommunikációról és válasszam azon emberekkel az együttlétet, akikkel nekem viszonylag könnyű és öröm együtt lenni. Akik értenek és akiket értek - mert egy nyelven beszélünk.

Játszmák: "A szituatív fölény" - Popper Péter írása

A családban azt kell mondani a nagypapa születésnapján, aki egy alkoholista disznó, hogy tisztelettel köszöntünk nagypapa, de jó, hogy köztünk vagy - és csak magunkban tehetjük hozzá: milyen jó hogy ma még nem hánytál az asztalra. A nagypapa meg két böffentés között azt mondja, milyen jó érzés, hogy így tiszteltek engem, milyen nagyszerű családom van! Ez a játszma. Úgy kell tenni a munkahelyen is, mintha a főnököt tisztelnéd, a főnök meg úgy tesz, mintha ő mindentudó lenne. Egy belgyógyász professzor úgy viselkedik, mintha nem azért lenne a posztján, mert jó szervező és kiváló nexusai vannak, hanem mert ő a legjobb belgyógyász az országban. Lehet valaki egyszerre a legjobb endokrinológus, a legjobb pulmonológus és a legjobb gasztroenterológus? Dehogy lehet! De a viziten ezt kell játszania. Elől megy, persze Scholl papucsban, hogy magasabbnak látsszon, nyakában lóg a fonendoszkópja, nehogy azt higgyék, hogy ő a műtősfiú. A zsebébe is tehetné, ott sokkal nagyobb biztonságban lenne, de a fonendoszkóp a játszma része, az orvosi fölény tartozéka, és ha valaki kilép a játszmából, akkor rengeteg negatívum zúdul a nyakába. Sokszor elmesélem hogy életemben egyszer voltam szülői értekezleten: először és utoljára. Büszke apaként bemasíroztam az iskolába, beültettek az egyik padba, majd jött a begyes, nagyon csinos tanítónő, felment a katedrára, és kiokosított bennünket. Néztem ezt a szegény lányt, hogy ez is elveszett az emberi kommunikáció számára, már csak fölülről lefelé tud beszélni. A katedra tönkretette, mint ahogy nagyon sok pedagógust, orvost, pszichológust tönkretesz, hogy mindig kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel kerül kapcsolatba, és egy idő után észre sem veszi, hogy ez csak szituatív fölény, hanem azt gondolja, ő olyan nagyszerű ember aki mindenkinél magasabb rendű. Visszatérve a tanító nénire, miután elmondta a nagymonológját, kegyesen intett hogy lehet kérdezni. Én is jelentkeztem, és azt kérdeztem, hogy miért csak a hosszú szünetben ehetik meg a gyerekek a tízóraijukat, miért nem akkor mikor éhesek? Ez azért van így, apuka, mert nálunk ez így szokás - mondta a tanítónéni, körülbelül olyan hangsúllyal, ahogy az értelmi fogyatékosokhoz szoktak beszélni. Nehéz helyzetbe kerültem: belemegyek-e a szokásos játszmába szülő és pedagógus között? Mivel végül mindig a sátáni énem győz, úgy döntöttem, hogy nem megyek bele. Azt mondtam neki: Drága asszonyom, apukának engem utoljára a rossz lányok szólítottak az Arizónában: "Apukám, van pénzed? Gyere be egy boldog öt percre.!" Persze mint várható volt óriási botrány tört ki. Én azonban még a saját klinikai osztályomon sem tűrtem az apukázást, anyukázást, mert szerintem Magyarországon úgy szólítják meg az embereket, hogy uram és asszonyom. A kiszolgáltatokkal ugyanis azért bánnak így, azért vonják őket bele ezekbe a játszmákba, hogy fölénybe kerüljenek velük szembe.
- Hogy van Kovács bácsi? - Hát, doktor úr, itt fáj, ott meg szúr!
- Szólítson nyugodtan főorvos úrnak! Másnapi vizit. - Hogy van Kovács bácsi? - szólítson nyugodtan Kovács úrnak! Micsoda pimasz beteg! Ha kilép valaki a játszma keretei közül, abban a pillanatban egy agresszió tömeg zúdul rá, amiért nem megy be abba a hazug szereposztásba amiben élnie kell betegnek, gyereknek, feleségnek férjnek, beosztottnak. Ha kilép akkor baj lesz!

Popper Péter: Lélekrágcsálók.

Érzelem, biztonság, érzelmi biztonság

2 napos műhelymunka, ismét Nagy Zolival együtt :)

Pár hónappal ezelőtt ebben a témában már volt közösen vezetett egy napos workshopunk.

Akkor többen jelezték, hogy érdekli őket a téma, de az időpont ilyen, vagy olyan okból nem megfelelő. Mivel mi is vittük tovább magunkban a dolgot, és látjuk, hogy a körülöttünk élők számára is mennyire fontos, újra meghirdetünk, most 2 napos csoportot, melyre szeretettel várjuk a régi és új érdeklődőket :).

Zoli: Az előző tréningünk előtt és után is foglalkoztatott az érzelmi biztonság kérdése. Fejben egyre jobban megértettem, mitől félek és mire vágyom. Pasi vagyok, ebben tipikus: mivel megértettem, azt hittem, hogy tudom. Tudom csinálni. Hát nem. Onnan jövök, ahol a biztonságot az adja, ha nem nevezzük meg az érzéseinket. Ha nem is igazán érezzük át. Ha probléma van, azt megoldjuk. Nem maradunk az érzésekkel, nem éljük át igazán őket. Elkezdtem változni, de ez lassú, időnként kínkeserves. Talán Te is egy ilyen pasi vagy. Talán van ilyen pasi körülötted. 

Együtt talán könnyebben rálátunk a nehézségekre, és rátalálunk egy lépésre, mely közelebb visz a vágyott, érzelmekkel teli, és ezzel együtt biztonságos élethez.

Julianna: A korábbi alkalommal én az "érzelmi biztonság" kifejezéshez elég ellenségesen álltam hozzá. Valószínűleg azért, mert elvárásokkal/követelésekkel telve hangzott el egy csoporton, nekem címezve. Azóta rengeteget szelídült bennem a téma. Bár továbbra sem tenném be a saját szükséglet-listámba, de mivel látom, hogy ritkán ugyan, de van, hogy fájdalom helyett dühhel reagálok le valamit - azaz önkéntelenül védem magam a fájdalom megélésétől -, így mások hasonló működését is képes vagyok már elfogadni. Hisz mi más lenne a részemről a fájdalom önkéntelen elkerülése, mint önvédelem, azaz biztonság - egy érzéssel kapcsolatban. Teszem ezt akkor is, ha valójában nagyon is törekszem rá, hogy minden érzelmemet, érzésemet - magam előtt kendőzetlenül - megéljem.

Szóval szeretettel várjuk mindazok jelentkezését és részvételét ezen a csoporton, akiket szintén foglalkoztat a téma, vagy olvasva ezt a meghívót, megmozdít bennük valamit. 

Igyekszünk teret adni rá, hogy az érzelmek elfogadhatóbbá, megélhetőbbé váljanak bennünk; a kiszolgáltatottság élménye helyett talán pl. erőt lássunk az érzések átélésében, megmutatásában; elengedjük a félelmet, ha a társunk megéli és kifejezi az érzéseit, sőt lehetőség szerint a bizalmat éljük meg belőle; a másik érzéseit látva a felénk irányuló vád helyett őt, az esendő embert, nőt-férfit lássuk, és talán értsük. :)

Időpont: 2018. október 13-14. 10-18 óra között

Helyszín: Színező, Bp. I. Tigris u. 12. 20-as kapucsengő

Jelentkezés: jszentpeteri@gmail.com, zoli@nagyonzoli.hu, +36302515554, +36205430211

Jelentkezési határidő: 2018. október 9.

Julianna

Lett egy csapat!

Sok éve Hava mondta egy összejövetelünkön, hogy "felgyorsult az idő". Akkor az én fülemben viccesnek hangzott ez a mondat és tudom, hogy ma is az, ugyanakkor, ha arra gondolok, mennyivel több mindent szeretnék besűríteni adott időintervallumba, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt, akkor értem, mit is akart kifejezni.
Amikor leültem írni, döbbenten jöttem rá, hogy már 2 hete volt az az esemény, ami az apropót szolgáltatja a bejegyzésemhez. Szóval tényleg nagyon gyorsan telnek a napok.

A fenti kép a Mandala Alkotóházban készült és szeretett tolmácsunk, valamint a fotót készítő barátunk kivételével azok szerepelnek rajta, akik részt vettek a "mentornapokon".
Azaz a fotón látható emberek nagy része csatlakozott azon emberek táborához, akik a nemzetközi szervezettel szoros kapcsolatot tartva kívánják terjeszteni az EMK-t a világban. Ez egyszerre jelent egy tudásszintet (minőségbiztosítás); hitet abban, hogy élhetünk olyan világban, ahol minden egyes ember szükségletei kielégülhetnek; meggyőződést arról, hogy az erkölcsi ítéletek arról szólnak, aki gondolja, kimondja őket és valójában segítségkérés bújik meg mögöttük; és elköteleződést önmagunk felé azzal az elszántsággal, hogy előhívjuk magunkból a szeretetet és elfogadást akkor is, amikor szinte lehetetlennek tűnik.
Azaz a nemzetközi központ által akkreditált (elismert) trénerekké kívánunk válni, vállalva ennek minden feltételét.
Ez persze hosszú folyamat, mely most a regisztrációval kezdődött. A résztvevők különböző tudászinttel és tapasztalattal indulnak. Lesznek, akik hamar és lesznek, akik több év múlva nyerik el a "címet".
Közben pedig nemzetközi porondon intenzív átalakulása zajlik a szervezet működésének, így akár az is benne van a pakliban, hogy mire valaki odajutna, hogy elérje a célt, az megszűnik. Mert az eddig központosított felépítés helyett az EMK szemléletét jobban tükröző alulról építkezés indult el. Így néhány év múlva már nem lesznek akkreditált trénerek, helyettük EMK "nagykövetek" dolgoznak majd nagy lelkesen :).

Szóval izgalmas folyamat indult el, sok szempontból. Jelenleg hazánkban egyetlen akkreditált tréner van: Rambala Évi kolléganőm. Egyvalaki más pedig öt éve regisztrált és járja a korlátlan ideig tartó iskolát. Mi pedig az összefogás, összetartás erejét felhasználva szeretnénk végigvinni ezt az időnként talán küzdelmes dolgot. Ami szinte biztos, hogy viszonylag belátható időn belül már egy csokornyi nemzetközileg elismert trénerünk lesz.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ennek az új csapatnak sikerül-e az, ami 15-20 éve nekünk nem sikerült: megmaradni együtt, összefogásban, egymást támogatva.
Persze már most nyilvánvaló, hogy nem mindenki kompatibilis mindenkivel. Viszont vannak, akikkel könnyű együtt dolgoznunk és így, mint valami pókháló, azért mégis rezdülhetünk együtt, bárhol indul meg valami a csoportban.

Én személy szerint nagyon megkedveltem a mentorainkat, akik a mentori munkát is csapatban végzik. Négyen dolgoznak együtt, közülük kettővel léptünk mi kapcsolatba. Úgy látom, elég hasonló a munkamódszerünk, ezért meggyőződésem, hogy számomra könnyű lesz ez az együttműködés.

E beszámoló végére került ugyan, de mély hála és szeretet tölt el, amikor idősebb lányomra gondolok, aki lehetővé tette nekünk lelkes szervezői munkájával azt, hogy egyáltalán összejöjjön ez a csapat és ez a rendezvény. Sok-sok kitartás, türelem, erő kellett ehhez. Ráadásul ő volt a tolmácsunk is, mert a mentoraink németek és most angolul vezették a 4 napot. No és pl. az én angolom sem elég erős ehhez.
Szóval köszönöm G. J., hogy megcsináltad nekünk!

Személy szerint pedig köszönöm még mindhárom gyermekemnek, akik végig ott voltak mellettem ebben a 22 EMK-val teli évben, hogy kibírták kezdeti bukdácsolásaimat és azt a nagy változást, amit ez hozott az életünkben! A legjobb, legkitartóbb, legkövetkezetesebb és legszigorúbb tanáraim voltatok. Mindez pedig kellett, hogy az lehessek ma, aki vagyok.

Bátorság - életbátorság

Az örök téma, szinte állandó vesszőparipáim egyike :).

Persze most is van apropója. Mert látom megvalósulni embereknél mind az egyéni, mind csoportos munkám során, legfrisebben a tegnap esti gyakorlón (meghatott öröm) és láttam valakit az elmúlt hónapokban nagy elszánással nekiindulni, aztán az első, apró lépések után visszafordulni (fájdalom, gyász).

   

Aggódva figyelem a kezdetet, amikor ott toporognak az általam kedveltek, és mondogatják, mi mindenre vágynak hosszú évek, netán évtizedek óta, és, hogy itt lenne már az ideje ezen álmok megvalósulásának, mert elegük van a hiányérzetből. Lassan és nehezen jön a belátás, hogy azért telt eddig csupán várakozással az idő, mert valami külső erőforrástól tették függővé, hogy megtörténjen a mindig is hőn áhított dolog. Még keményebb és ijesztőbb, amikor napfényre kerül az egyszerű igazság, hogy a célokat önmagunkon keresztül érhetjük el.

A kedd esti gyakorlókon olyan hitek bukkantak fel pl., hogy "nem hiszem, hogy képes vagyok rá", "én a hibákért vagyok felelős, de azokért mindig én vagyok", "én ezt nem engedhetem meg magamnak", "elveszik a kapcsolat a szeretteimmel, ha ilyet teszek", "ki vagyok én, hogy másként éljek, mint a szüleim", "ki vagyok én, hogy kilógjak, kitűnjek". Valaki pedig, akit nagyon szeretek, azt mondogatja: Julianna, én nem vagyok arra képes, amit Te és ez a hang itt bennem vártok tőlem.

Számomra az egyik legnagyobb élmény az, amikor egyszercsak elindul önmaga felé az addig hezitáló, valami olyan elszántsággal az arcán és lelkében, hogy: "egy életem, egy halálom, megpróbálom", vagy: "annál, ahogy most van, csak jobb jöhet, hát belefogok". Csodálattal figyelem, amikor vállalják régi belső világuk összedőlését és a félelem ellenére kitartanak, mert tényleg önmaguk mellett döntöttek.

Öröm és tisztelet ébred bennem minden egyes alkalommal, amikor ez történik.

Mert tudom, hogy biztonságra berendezkedett és biztonságra törekvő világunkban az egyik legnagyobb tett elindulni egy úton, melynek nem látjuk nemhogy a végét, de talán még a következő lépését sem. Elindulni a bizonytalanba, a kiszámíthatatlanba halálosan félelmetes. 

Hit kell hozzá. Hinni valakiben, valamiben. Néha csak abban, hogy a kitűzött cél elérhető. Ennél gyakrabban, főleg, mikor a saját élet megélése a cél: önmagunkban, az élet erejében és nagyszerűségében, esetleg egy örökkévaló, mindenható erőben kell hinnünk (ez is bennünk van). 

A hit pedig egyszerre a legbizonytalanabb, ugyanakkor a legerősebb, legstabilabb kapaszkodó.

Számomra a bátorság valójában ezt jelenti. A hitbe kapaszkodva elindulni a legijesztőbbnek tűnő úton. Hinni, hogy amikor felbukkan majd közben az előre elképzelhetetlen (nehézség, démon, esetleg soha nem képzelt, elbírhatatlannak tűnő öröm), akkor azzal fogok tudni mit kezdeni.

Ez a hit az egyetlen, ami tud segíteni, amikor jön a kísértés, hogy feladjuk; a gondolat, hogy kicsik vagyunk saját életünkhöz; a kétség, hogy a jó hang vezet-e minket. Mert ezek mindig jönnek!

Amikor először elhittem, hogy én képes vagyok valami újat, valami jót nyújtani másonak, láttam egy képet: egymás kezét fogva végtelen láncban táncolok emberekkel úgy, hogy előttem pár példaképem lép, mögöttem pedig azok következnek boldog mosollyal az arcukon, akik az én kezemet fogva ismerik meg önmagukat. Azóta az történik, hogy a körtáncban utánam járók sorra arcot öltenek. Én pedig minden egyes arc kitisztulásakor hálát adok e bátraknak, amiért beállnak a táncba és felveszik a ritmust. Azoknak, akik merik azt mondani: ÉN és elindulnak az önmaguk iránti szeretet megéléséért.  

Mert nincs jobb e közös táncnál :).